Minden bánat oka:  az ország nem tudta fogalmilag meghatározni önmagát. Nem tudta meghatározni hová tart, és hogyan akar odakerülni. S nemhogy az ország, de az elit egy része sem. Mit jelent a Nyugathoz tartozni? Milyen gazdaságpolitika és milyen kultúra hoz létre jóléti államot? Mi a demokrácia? Mik azok az alapértékek, amelyekre mi magyarok az országunkat építeni akarjuk? Mi az hogy nemzet, és miben jelenik meg? És egyáltalán mit akarunk?

Ezekre a kérdésekre az elit folyamatosan hibás, idejétmúlt vagy tartalmatlan válaszokat adott. Mindeközben bevehetetlen szekértáborokat hozott létre, és kulturális lesüllyedéssel falazta be őket. Aki kitekint halálos lövést kap. Középen állni tilos!

A demokráciát bizonyos demokratikus intézmények segítségével akarták megteremteni, mint pl. a szabad választás, az ombudsman hivatala, az alkotmánybíróság. Ezek önmagukban nem elégségesek, de szükségesek. Mivel az intézmények nem hoznak létre nekik megfelelő társadalmat, amely képes élni az intézményekkel, ezért egy kulturális még nem felkészült, lecsúszóban lévő társadalom kezébe olyan eszközök kerültek, amelyeket csak úgy képes használni mint a majom a Geiger-Müller számlálót: talán nem is érti, mire valók ezek. Plusz a mindennapi életben az átlag nem tapasztalta meg a törvény uralmát, csak hogy őt átverték,kihasználták, a bíró meg valahogy dönt.

A jóléti államot is ehhez hasonló felkészültséggel akarták összebarkácsolni. A privatizációt minél gyorsabban, egy úthenger kifinomultságával vitték végig, a külföldi tőkét pedig minden áron, mindenre tekintet nélkül csalogatta be az éltanuló, zöldfülü Magyarország. A neoliberális kapitalizmus igazi kisdiákjai voltunk, és szellemileg egyesek azok is maradtak az értelmiségünkön belül. De akiknek megsimogatják a fejét még nem kap biztosan lekváros buktát is. A tőke hízott, a kisdiák csontjai kilátszanak.

A külföldi tőkével szemben a mostani kormány saját hatalmasai kezében csoportosítaná az anyagi eszközöket, a lehetőségeket. Ez azonban éppúgy hamis válasz, mint a korábbi út. A globális kapitalizmus korában egy privilegizált csoportot létrehozni, amely egyébként éppúgy kizsákmányolja a munkásait mint a külföldi tőke, sőt még inkább, ugyanakkor nem versenyképes és tudáshátrányban van - lassú öngyilkosság. Miért nem mindjárt J. G. Fichte "zárt kereskedőállamát" valósítjuk meg?  

Vagy menjünk vissza a spártai vaspénzekhez és harcos közösségekhez! A szélsőjobbnak tetszene! Az elit ellenzékben és kormányon ugyanaz, ugyanúgy nem tudja meghatározni már gondolatilag sem, hogy mit akar elérni. Nem tudjuk meghatározni magunkat. Nem tudja a konzervatív hogy mit kéne konzerválni, hogy mi az az eszme, az a gondolat, ami a konzervativizmus  lényege. Ezért megelégszik azzal, hogy "rohadt komcsik!!!" A kevés számú liberális jobb helyzetben van, éppen mert nincs tömegbázisa, nekik elég a minél szabadabb piac és az izolált individuum -függetlenül attól, hogy ez így működhet-e. Szerintem nem, de elvi vitát szeretnék velük, és  ő velük, nem a magukat mások ellen meghatározó motorosokkal, és másféle csőcselékkel.

A baloldal is vakon és süketen tántorog a visszahozhatatlan Kádár-rendszer iránt érzett, feledékeny nosztalgia, az ígérgetés és a fejlett Nyugat imádatával összekötött Internacionálé között. Nem tudják meghatározni, mi a fejlett, 21-ik századi baloldaliság, egyáltalán nem kell-e újraalkotni alapértékeinél fogva az egészet?

A legsivárabb sivatag a (politikai) identitás-kereszténységé, ahogy a politika talajára tévedünk, fehérre mázolt sírok fogadnak, bennünk mindenféle undorítósággal, ahogy a Bibliában áll: félkész fajvédő eszmék, ájtatoskodó semmit mondás, szellemi szolgaság és tekintélytisztelet, amire Krisztus keresztjét varrták. Nem tudja a többség mi a kereszténység, és hogyan jelenhet meg a politikában, csak azt, hogy aki keresztény, az nem zsidó.

 A kulturális lecsúszás, amely részben a társadalom atomizálódásának, részben a hibás politikának és a társadalmi egyenlőtlenségek növekedésének az eredménye most már egyre nehezebbé, elkésettebbé teszi a cél meghatározását. Most már felpörögtek az órán a mutatók.

Jól mutatják ezt a hétköznapok eseményei. Motoros szélsőjobboldaliak mennek "gázt adni" az Élet Menetére. És a kisember nem érti, hogy ez már a szélsőség megengedhetetlen módja, mert ez is egy helytelen válasz a mi előttünk tornyosuló problémákra. "Nem nácik ezek, elvégre csak motoroznak...és a gázt is a motornak adják."  És abból sem lehet baj, vélik számtalan sokan, ha elveszik a nyugdíjpénztárt,  a demokratikus intézményeket elfoglalják, és a sajtó térden állva szolgálja Mesterét, a hatalmat.

És végtére a nácizmus se lenne baj: addig-addig riogattak vele a liberálisok, amíg sokan megtanulták szeretni. Ezt mondhatjuk úgyis mindenkire. Nem lesz baj végül az sem, ha egy nap nem lesz szabad választás se, hiszen ez a demokrácia (mondják számosan) nem hoz sem jólétet sem demokráciát.

Keserű árat fogunk fizetni a kultúra lezüllesztéséért, a társadalom egymást gyűlölő "kisemberekre" forgácsolásért, keserű pohár lesz a hamis fejlődési irányból, a hazug szófosásból, az uralkodó klikkek emberalatti fejletlenségéből, és főleg a "hazafiságnak" kinevezett, fajvédő húgyból kevert ital, mikor megkeverik, és egészben le kell hajtanunk.

Hogy ezt elkerüljük egy lépés a kezdő: a gondolat. Meghatározni, hogy én ki vagyok és mit akarok, majd együtt, hogy mi kik vagyunk. Ha százan leszünk képesek rá, akkor százan. Ha késő van rá, akkor majd -ahogy Zrínyi felvetette:

Úgy hallom Braziliában elég puszta ország vagyon; kérjünk spanyor királytul egy tartományt, csináljunk egy coloniát, legyünk polgárrá.

  Ilyen már van is Londonban. Mégis azt szeretném ha itt sikerülne. Emberré, magyarrá, polgárrá: valakivé, valamivé válni.

 B. I.