A Business Insider portálon megjelent cikk 13 fantasztikus példáját sorolja fel az emberi segítségnyújtásnak akkor, amikor valamilyen szörnyű katasztrófa éri a közösséget. Most például a 2013. április 15-i bostoni robbantások adtak erre sajnálatos módon alkalmat. A cikk idézi Patton Oswalt komedistát, aki a Facebook oldalán osztotta meg gondolatait a társadalommal kapcsolatban. Mi most erre szeretnénk reagálni.

Oswalt írása (angolul itt olvasható) rámutat arra a lényeges tényre, hogy hiába érint egy tragédia néhány száz embert, pár ezer ember – ami valljuk be, az embersiég apró kis töredéke, a többség mégsem eltávolodik a katasztrófa középpontjától, ahol ég a tűz, emberek halnak meg és veszély leselkedik mindenkire, hanem ellenkezőleg: odamennek és segítenek. Úgy fogalmaz, ahogyan a vérünkben termelődő antitestek a vírust próbálják kilökni a szervezetből, a többség egy nagy egységként akkor próbál leginkább segíteni a bajbajutottaknak. Nemre, fajra, szexuális orientációra, politikai nézetre való tekintet nélkül.

Úgy érezzük ez az üzenet nagyon fontos nekünk, magyaroknak, távol Bostontól vagy éppen a földrengéstől súlytott Irántól. Velünk is történnek katasztrófák és nemzetünk egységét, ezt a gyönyörű kifejezést, akkor töltjük meg tartalommal, ha egyként cselekszünk. A magyarok irigyek, utálják egymást – hallani sokszor, még idegenvezetők szájából is. Ezt mi sem vitatjuk, tökéletes példája ennek igazából a teljes magyar társadalom. A Bayert betiltani kívánü ballibek, a zsidózók, a cigányozók, a libajnaizók, a CÖF, a Békemenet és még sorolhatnánk sokáig a sok hipokrit tömörülést.

A társadalmi szolidaritásról sok szó esett már ezen a blogon. Azonban úgy látjuk, a Facebook kommentek alapján mindenképpen, hogy a gyűlölettől dagadó olvasóközönségünk igazán elgondolkozhatna az értékein. Ezen szeretnénk most egy kis szakmai segítséggel segíteni.

A magyar társadalomról kulturális szempontból annyit kell tudni, hogy nagyon individualisták vagyunk. Emellett nem szeretjük a bizonytalanságot, maszkulin a kultúránk (a macsóságot, az erőskezű, vezetőorientált, domináns közösségekhez vonzódunk) és szeretjük a viselkedési kultúránkat és normáinkat a virtusok köré csoportosítani. Magyarul baromi büszkék vagyunk arra, hogy mi büszke magyarok vagyunk. Aki többet szeretne tudni arról a bizonyos Hofstede-dimenziós modellről, itt utánanézhet (angolul).

Amit pedig az emberi természetről tudnunk kell, az a következő:

1. Az ember számára igazán csak önmaga érdekes.
2. Az embert milliószor jobban érdekli önmaga, mint a másik.
3. Az ember igazán önmagáról szeret beszélni.
4. Az ember szeret Valaki lenni.
5. Az ember nem szeret Senki lenni.

Szervezeti és vezetési kultúrákat építenek a szakemberek eköré az öt pontos axióma köré, nem hiába. Ha behelyettesítjük "Az ember"-t "Én"-nel, rájövünk a lényegre. Mind az öt mondat igaz. Miért olyan fontos ez nekünk?

Mert ha a vezetőink tudják mi kell a népnek, márpedig ez kell a szavazóknak és a munkavállalóknak egyaránt, akkor némi kreativitással és a kultúránk pontos ismeretével nagyon sok felszíni problémát orvosolhatnak és alámerülhetnek a komplexebb összefüggések megoldása után keresve. Persze, ez senkinek sem a célja nálunk. Itthon mindegy mi fontos egy embernek, a lényeg, hogy dolgozzon. A beiskolázás kérdésköre remek példa erre: a 40 fős osztályok jók voltak 1910-ben, jók lesznek 2013-ban is. Nem telt el 100 év, nem fejlődött az oktatás, nem változott a világ, nem kell nekünk alkalmazkodni. Mi jók vagyunk így is.

Nem vagyunk jók. Nem. Mert csak pánikhelyzetben tudunk egy emberként összefogni: a márciusi katasztrófahelyzetben egy nemzetként cselekedtünk és segítettünk bajbajutott társainkon. Akkor most mi is van? Az van, hogy ebből kiindulva a társadalom végre elkezdhetne gyógyulni.

Szeretnénk azt látni, hogy a Facebook falunkon elmaradnak a zsidózások. Elmarad a kereszténység ócsárolása. Nem lesz többé fontos, hogy cigány volt-e az elkövető és a románokat nem cigányozzuk le. Nem lesz többé mentség a nemi erőszakra a "kurvás öltözék" és nem lesz többé menő a halálbüntetés. Amikor a hóban reked egy cigánycsalád az autópályán és feltűnően kisminkelt 14 éves kislányok ülnek egy másik autóban, Erdő Péter sem lesz a pedofil katolikusok vezére és mindegy, hogy magyar vagy olasz az autó rendszáma. Legyen mindegy ez a hétköznapokban is.

Gyakoroljuk az alázatot és a megbocsátást, ne akarjunk másokat elnyomni. Legyünk toleránsak embertársainkkal szemben és a hétköznapi apró problémákat is próbáljuk meg megoldani, segítsünk végre másoknak! Legyünk végre egyéniségek a társadalomban, legyünk végre büszke magyarok. Ha a társadalmi kapcsolódásunkat végre tartalommal töltjük meg és aktív állampolgárokká válunk, akkor már tényleg mindegy lesz a származás és a szexuális orientáció.

Házasodni, iskolába járni, tanulni, egészségesnek és boldognak lenni mindenkinek joga van. Nekünk is jogunk van hozzá. Jogok nincsenek kötelességek nélkül: az állampolgári kötelessége mindenkinek az, hogy példamutató és segítőkész legyen, mert büszke csak erre lehet valaki.