A sajtó szabadsága olyan kérdés, aminek egy mélyen megosztott társadalomban is össze kell kötnie minket. Fontos kell, hogy legyen liberálbolsevikoknak és turulpatásoknak, gyalogosoknak és autósoknak, ateistáknak és hívőknek, emberi jogi szervezeteknek és azoknak, akik szerint nincs semmilyen diszkrimináció ma Magyarországon. Senki sem örülhet, ha a közmédia elfogult, hamisít, ha az öncenzúra napi rutin, ha bloggereket, kommentelőket perrel fenyegetnek, ha egy ellenzéki rádiót állandóan szívat a hatalom.

Az Amnesty International írása a sajtószabadság világnapján.

Olyan ugyanis nincs, hogy amíg a „mieink” vannak hatalmon, nem akkora gáz, ha nem annyira szabad a média – csak akkor legyen majd elfogulatlan, bátor és pontos, ha ne adj Isten' ellenzékben leszünk. Rossz hírünk van: ha most nem szabad, később se lesz az – szabadságot elvenni ti. mindig százszor könnyebb, mint ténylegesen visszaadni. Hogy nálunk sérül-e a sajtószabadság? Szerintünk igen. Bár a Klubrádió a sokadik jogi csörte után végre tartósan frekvenciához juthat (maga az eljárás elég abszurd volt), és a kormány márciusban – európai nyomásra – ismét változtatott a törvényen, a magyar médiaszabályozás például még mindig problémás. A Médiahatóságnak túlzottan nagy hatalma van, politikai függetlensége kérdéses és továbbra is magas bírságokat lehet kiszabni bizonytalan fogalmak alapján.

Kedden sürgősségi eljárásban szavazta meg a Parlament azt a törvénymódosítást, amely korlátozhatja az információ szabadságát, így a sajtó szabadságát is. Az indokolásban felbukkanó „visszaélésszerű adatigénylés” az abszurd kategóriája, de erre hivatkozva bárkitől megtagadhatják közérdekű adatok kiadását. Jóri András, volt adatvédelmi biztos szerint a módosítás több eleme az információhoz való hozzájutás szabadságának súlyos megsértését eredményezheti. Végleg elsorvaszthatja mondjuk az amúgy sem virágzó oknyomozó újságírást, és eszköz lehet az állami szervek kezében, hogy jogsértő ügyleteket szőnyeg alá söpörhessenek. Egy ilyen törvény ellen a napilapoknak politikai szimpátiától függetlenül címlapon kéne tiltakoznia.

A törvény létét és korlátozó hatását akkor sem szabad alábecsülni, ha (még) nem élnek minden nap vele. Nem akkor illan el a sajtószabadság, amikor napilapokat betiltanak, újságírókat, bloggert börtönbe vetnek, meggyilkolnak – az már csak a halotti tor. Elég, ha olyan szabályozás van a hatalom kezében, ami önkényesen használható a kormányt kritizálókkal szemben. Nemzetközi tapasztalat szerint olyan ez, mint az a bizonyos pisztoly a színdarabban – ahol egy ilyen törvény előkerül, ott előbb-utóbb használni is fogják.

A sajtó egyik legalapvetőbb küldetése a hatalom mindenkori birtokosainak ellenőrzése, felelősségre vonása. Ha ez nem tud maradéktalanul megvalósulni – mert üzleti érdekek miatt vagy a Médiahatóság szankciójától tartva öncenzúrát alkalmaznak, vagy, mert már nincs lehetőség közérdekű adatokat szerezni – ott már nem beszélhetünk szabad működésről. Valami hasonlót gondol a Freedom House is, amely a héten változatlanul a "részben szabad" kategóriába sorolta a magyar sajtó helyzetét.

A szabad sajtó az egyik legjobb barátunk. Vigyáz ránk, ha korlátozzák jogainkat, ha bántalmaznak, ha átvernek, ha nem hagynak szóhoz jutni, vagy ha éhezünk (erről a végén)! Mi bő fél évszázada működő, mindenféle emberért kiálló szervezetként pontosan tudjuk ezt. A nyilvánosság a legfontosabb szövetségesünk, a szabad sajtó a fegyverünk. Láttuk, hogy életet menthet, népirtást állíthat meg, diktatúrát kezdhet ki, foglyokat szabadíthat ki és létfontosságú nemzetközi szerződéseket hozhat tető alá.

Az Amnesty International-t 52 éve alapító angol ügyvéd a metrón munkába menet egy napilapban olvasott két portugál diákról, akiket azért börtönözött be a Salazar-rezsim, mert a szabadságra koccintottak. Peter Benenson-t ez arra sarkallta, hogy tegyen valamit. A sajtót használta, hogy elindítsa a mára világméretűvé nőtt „Amnesty” mozgalmat - az egyik legnagyobb brit napilapban, az Observer-ben jelentetett meg cikket „az elfelejtett foglyokról”, akiket nézeteik miatt világszerte bebörtönöznek. A sajtó nyilvánossága nélkül a mi munkánk nem sokat érne. A szabad információáramlás és a sajtó szabadsága a belépő mindenféle igazságtalanság és jogsértés feltárásához.

A sajtó valódi szabadsága és sokszínűsége alapvető érték. Nem csak azért, mert ezt írja elő az EU Alapjogi Kartája, vagy belegravírozták az Alaptörvénybe. Ha a véleménynyilvánítás szabadsága sérül, egy sor másik jogunk gyakorlása is ellehetetlenülhet. Mindenekelőtt az a jogunk, hogy a közügyekben részt vehessünk. Ahhoz, hogy ne csak négyévente szólhassunk bele a politika alakulásába, elengedhetetlen, hogy széleskörű, alapos és hiteles tájékoztatáshoz jussunk – és nem csak a bűnügyekről, balesetekről, illetve sztárocskák viselt dolgairól.

---

P.S.: már halljuk is, hogy mindez értelmiségi nyavalygás, a médiaszabályozásnál vannak százszor nagyobb horderejű problémák - szabad sajtóval például nem lehet éhező szájakat betömni. Pedig... Ajánljuk mindenki figyelmébe a Nobel-díjas Amartya Sen közgazdász munkásságát, aki több írásában is bizonyította, hogy a média szabadsága (és természetesen a plurális demokratikus berendezkedés) a legjobb garanciái az éhezések megakadályozásának!