Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Lázár János bort iszik és komondort prédikál?!

Lázár János bort iszik és komondort prédikál?!

L.Karenina
Tetszik
0
2013. május 8. szerda, 9:18

Lázár János a Rádió Q-nak nyilatkozott 2013. május 7-én, a miniszterelnökséget vezető államtitkár az asszonyveréssel gyanúba hozott Balogh Józsefről azt mondta „a pártnak nincs köze ahhoz, mit tesz egy párttag otthon. Az ártatlanság vélelme viszont őt is megilleti.”


Fiala János arról kérdezte Lázárt, hogy indított-e bárki fegyelmi vizsgálatot „ez ellen a drága jó vak komondoros ember ellen, akit kirakott nehezen Rogán Antal és Kövér László a Fidesz-frakcióból”, illetve kizárják-e a Fideszből Baloghot.
Lázár János erre azt felelte: „Nem, de mi köze a pártnak ahhoz, hogy a magánéletében ki, mit csinál?”
(Aki szeretné a teljes párbeszédet elolvasni, az itt megteheti.) Természetesen nem mehetünk el az interjú mellett szó nélkül, mert megelőlegezve annyit elmondhatunk, hogy finoman mondjuk komikus, amit az ügyben nyilatkozott.

Mi köze a pártnak hozzá és nekünk? 

Nos kezdjük az elején, tehát Lázár János szerint semmi közünk ahhoz, hogy egy országgyűlési képviselő „feltételezhetően” jól megverte a feleségét, bocsánat akarom mondani jól átesett egy vak komondoron!

Először is minden bizonnyal a feleség kórházi számlája és a rendőrségi feljelentése közadatnak minősül és minden bizonnyal ezért nincs hozzá az embereknek semmi köze, ahhoz mit csinál egy országgyűlési képviselő a magánéletében. Reméljük ez persze nem igaz, bár a kormánypárti retorikába sajnos ez a magyarázat is beleillene.

Másodszor megértjük, elnézzük, hogy a Fidesz azt a jól bevált szokásra támaszkodik, hogy addig a mi kutyánk kölyke, amíg az megengedhetően viselkedik, de sajnos ez a normális életben nem így működik. Mi inkább a kisherceg szavait használnák fel, felelős vagy a képviselődért, akit megválasztattál!

Harmadszor pedig, rendben legalább a frakcióból kiléptették, illetve akarom mondani hallgatva párttársaira és a házelnökre volt kegyes kilépni.  Ennek ellenére kínoz minket is az a triviális kérdés, ha a frakcióból kitessékelték, akkor a pártjából miért nem zárják ki? Ezt a kérdést Lázárnak Fiala is feltette, sok választ nem kapott csak annyit, hogy az ártatlanság védelme mindenkit megillet.

 Nem is értjük miért nem teszik azt meg, hogy kizárják a pártból, hiszen a napokban az index  hírportál szerint hoznak egy olyan törvényt, ami szerint nem lehet a választások előtt kilenc hónappal időközi választást kiírni. Tehát nem kell aggódni még véletlenül sem kerülne be a helyére egy rendes ellenzéki politikus sem és ettől függetlenül a létszám se csökkenne drasztikusan a kétharmadban sem.

Kicsit komolyabbra fordítva a szót, bár jelen helyzetben ezt nagyon nehéz megtenni, ha semmi köze a pártnak ahhoz, mit csinál egy képviselője, akkor e logika mentén megfordul a fejünkben az a kérdés, hogy akkor ahhoz mi köze van a kormánynak mit csinálnak a magánéletükben a köz alkalmazottai?

Mert ugye az a magánügyük, ha tudom is én elmennek egy fesztiválra mondjuk és a kelleténél kicsit többet isznak. Mert a Fidesz vezette kormányzat szerint ugye a közalkalmazottaknak olyan etikai kódexük van, ami az ilyen és ehhez hasonló cselekedeteket munkájuk elvesztésével sújtja. Vagy például náluk is megengedett lehet a feltételezett családon belüli erőszak?!

Ha tovább visszük ezt a gondolatmenetet, akkor két dolog lehetséges először is, hogy egy országgyűlési képviselő nem a köz alkalmazottja az ő magánélete szent. Másodszor pedig esetleg azt tudjuk még elképzelni, hogy vannak egyenlőbbek az egyenlők között, így a narancsos politikusokra ez sem vonatkozik.

Bármilyen indokot is hoznak fel Balogh József mellett számunkra ez elfogadhatatlan, egyet viszont igyekszik a Fidesz bebizonyítani, kisebb következményeket leszámítva bármit meg lehet tenni, ha az ember szíve jó helyre húz. Annyit üzennénk Lázár Jánosnak, hogy kár volt megszólalnia a kérdésben és nagyon sajnáljuk, hogy érdemi magyarázat nélkül hagyta az embereket, de bizonyára ez is magánügy.

L.Karenina 2013. 05. 08. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án! Adjunk hitet magunknak október 23-án!
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
  • Liberálisozva, röhögcsélve gúnyolták ki az Index KFC-ben megvert újságíróját Mészáros Lőrinc tévéjében Liberálisozva, röhögcsélve gúnyolták ki az Index KFC-ben megvert újságíróját Mészáros Lőrinc tévéjében
  • A filmrovattal együtt a józan ész is távozott az Origóból A filmrovattal együtt a józan ész is távozott az Origóból

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr165287612

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Madarak és fák napja Pesterzsébeten 2013.05.10. 00:40:58

"...évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében." Pesterzsébet idén is kiírta a Madarak és Fák napi környezetszépítő pályázatot. Immár hagyománynak tekinthetjük, hogy a kerületi iskolák és óvodák évente beszámolnak környezetvédő, parképít...

Trackback: Apu vak komondora vagyok 2013.05.09. 20:34:41

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.05.08. 12:52:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard