Pontosan tudjuk, hogy használható tudás és iskolai végzettség nélkül ma nincs valós esély tartós munkát találni. Mégse törődünk vele, hogy évente sok milliárd forint közpénzből szelektív és szegregáló iskolarendszert működtetünk, és sok százezer, rossz helyre született fiatal életét pocsékoljuk el. A te adódból is támogatjuk a tehetségek elkallódását, a munkanélküliség növekedését és az ország szétszakadását. Az Amnesty Magyarország cikke.

fotó: Turay Balázs

Elsős koromban volt egy osztálytársam, a Zoli, aki megbukott tesiből. Bukfencezni tudott, mondjuk a fociban béna volt kicsit, de nem emiatt húzták meg. Hanem mert sosem volt tornacucca. Ücsörgött, és nézelődött a padon, amíg mi átöltöztünk, aztán a következő évben már nem jött. Egy alagsori szobakonyhában laktak, egyszer jártam náluk. Később összeraktam, hogy cigány srác volt. Egyébként elvégezte a sulit, és modern szakmunkás (biztonsági őr) lett belőle.

Az utóbbi években a borsodi dr. Ámbédkar iskolába is járok oktatni. Ebbe a második esély iskolába olyan diákok járnak, akik a Balatont csak szeletként ismerik, más iskolák teletömték őket rossz élményekkel, de itt újra próbálkoznak. Mélyszegénységben élő családokból érkeznek, sokan a faluszéli telepről. Tőlük hallottam nemrég, hogy régen a nők és a férfiak között nem volt jellemző az egyenjogúság, de a mai világban már erre kéne mozogni. Azt is, hogy az iskola azért fontos, mert az ember érettségi nélkül nem tud érvényesülni. Meg azt, hogy óvónőképzőbe kéne továbbtanulni. Szóval okos gyerekek. Csak a magyar állam nem lát bennük fantáziát.

A képzésen második vagy sokadik esélyt kapott roma és nem roma diákok vitatkoztak társadalmi kérdésekről és a saját jövőjükről. Az esélyt az iskolától kapják. Attól az iskolától, amely a buddhizmus társadalmi tanítását is zászlajára tűzve a hihetetlenül halmozottan hátrányos helyzetű (4H) diákoknak kíván minőségi oktatást, érettségit és jövőképet nyújtani. Eközben a bürokrácia hatósági ellenőrzésekkel kedveskedik nekik, a helyi nyilasok lejárató kampányba kezdenek ellenük, a magyar törvényhozás pedig elveszi az iskola fenntartójától az egyházi státuszt (Buddhisták Észak-Kelet Magyarországon cigányokat oktatnak...? Kamu!), aminek következtében egy teljes tanév szólt a szimpla túlélésről. Különben nyilván túl könnyű lenne kitörni a szegénységből és kilátástalanságból.

Országosan a lakosság 40%-nak van érettségije, a mélyszegénységben élő sajókazai romák esetében ez 0.2 %. Idén a dr. Ámbédkarban 25 gyerek érettségizik – ők a suli nélkül aligha jutottak volna el idáig. Pedig az itteni diákok nem különórára mennek délután, hanem tüzelőt szereznek télire. Nem arról beszélgetnek otthon, hogy ELTE vagy külföldi egyetem, hanem hogy miként lehetne megúszni a szabálysértési bírságot. Otthoni minta helyett kikötött áram, tervezés helyett mindennapos túlélés. Korábbi iskoláikból vagy hamar kipottyantak, vagy átzavarták őket a szomszéd terembe és elballagtak anélkül, hogy folyékonyan el tudták volna olvasni a bizonyítványukat. Persze könnyű volna elverni a port a pedagóguson.

Alacsony iskolázottságú, évek óta munka után kajtató szülők gyerekeiként már az óvódás kor előtt összeszednek egy csomó hátrányt. Ezeket szerencsésebb országokban az iskola hivatott kompenzálni. A magyar iskolarendszer viszont tovább növeli a hátrányokat. Rettentően szelektív, vagyis nagyon fiatal korban eldől, hogy ki milyen színvonalú iskolába megy. A magasabb státuszú szülő jó óvodába és még jobb iskolába íratja a gyereket, ahol a diák és a tanár hasonló nyelvi- kulturális háttérrel rendelkezik, ezért aztán könnyebb és bizonyos szempontból több sikerrel kecsegtető is itt pedagógusnak lenni – és még rang is. Az alacsony iskolázottságú családból érkező gyerek meg bekerül a közeli általánosba, ahol nem diplomára hajtó társakkal találkozik. Az olvasás-írás tök új élmény, jószerivel itt vesz először a kezébe könyvet, a pedagógus meg érthetően frusztrált. Ilyen feladatra nem készítették fel, versenyeredménnyel nem tud csillogni, volt évfolyamtársak meg részvéttel tekintgetnek felé.

A sok-sok családi döntés összeadódik, és a magyar iskolarendszer szépen lassan egyes társadalmi rétegek kasztszerű külön iskoláiból fog állni. A cigányoknak szánt külön osztályokkal és épületekkel, a lakóhelyi elkülönüléssel így lesz szépen hézagmentes a szegregáció fala. Majdnem kizárt, hogy én ma Zolival együtt kezdeném az elsőt. Nem is élnénk egy környéken….

Pontosan tudjuk, hogy használható tudás és iskolai végzettség nélkül ma nincs valós esély tartós munkát találni. Mégse törődünk vele, hogy évente sok milliárd forint közpénzből szelektív és szegregáló iskolarendszert működtetünk, és sok százezer, rossz helyre született fiatal életét pocsékoljuk el. Az országos és helyi elitek közpénzből finanszírozzák kasztjuk utánpótlását és a szegények pórázon tartását. A te adódból is támogatjuk a tehetségek elkallódását, a munkanélküliség növekedését, siettetjük a nyugdíjrendszer összeomlását. És az ország szétszakadását.

A mindenki érdekében álló integráció persze macerás, sokpilléres projekt, és a középosztályi szavazatokért versengő politikusok nem szívesen húznak olyat, hogy az elitgyereknek a körzeti suliba kelljen majd mennie. Maguk is szívesebben küldik jó iskolába a gyereket, hiszen korán kell jó pályára állítani a kicsit. Az én szüleim meg a te szüleid is így tettek. Rövidtávon jó ötletnek tűnik, csakhogy az a fal adja majd a másikat, amelyet közpénzből építünk.

Pedig a lengyelek megcsinálták. És Lázár János is Hódmezővásárhelyen. Kialakítottak egy olyan rendszert, amely az otthonról hozott hátrányok iskolai csökkentését és a lemorzsolódás megakadályozását tűzte ki célul. Ez persze nem megy politikai akarat, minőségi pedagógusképzés és tanulás nélkül. De más választás nincs. Kivéve ha olyan országban akarunk élni, ahol csak a médiából szerzünk információt cigány kortársainkról, tankönyvekből ismered a munkásgyereket, és ahol megszületésed előtt eldől, hogy az IC-vágányra raknak vagy a rendező pályaudvarra. Inkább tanulni kéne. Például kooperatív pedagógiai módszereket Hejőkeresztúron, képességfejlesztést Hétesen vagy iskola- és közösségépítést Sajókazán. És lehet tanulni kitartást, alkalmazkodóképességet azoktól a borsodi diákoktól, akik többedszerre futnak neki az iskolának, és akik lazán gondolkodhatnának két lájk között a külföldi ösztöndíjon, ha nem oda születnek, ahova.