A törökök buták, hogy tüntetnek. Nem tudják értékelni a 9-10%-os gazdasági növekedést, a visszafizetett IMF hitelt, a munkahelyteremtést, az egyre gyorsabb ütemő fejlődést. Most is olyan nagyberuházások miatt tüntetnek, amik sok munkahelyet és mégtöbb adóbevételt hoznának az országnak, nem beszélve a virágzó turizmusról. Liberális, anarchobolsevik banda tüntet, mert nekik büdös a munka, csak a szájuk nagy. A radikális iszlám vonal is megerősödik, a fiatalok pedig azért vannak, hogy lázadjanak a vallást pedig még nem értik. A Kettős Mérce szerzői szomorúnak tartják ezeket a kommenteket.

Törökországot jól ismerő szerzőnk álláspontja ennél cizelláltabb. Hiába a gazdasági fejlődés, ha abból nem terem társadalmi felemelkedés. Hiába a visszafizetett hitel, ha az országban emberek éheznek, virágzik a szegregáció és az országon belül élő etnikai csoportok iránti, a kormányból kiindulva a teljes társadalmat átszövő gyűlölet. Ahogyan a ma közölt interjúnkban is olvasható, Törökország nem felemelkedik, hanem pattanásig feszíti a társadalmi csoportok közti szakadékokat. Nem egy darabot, hanem egy tucatot. Ezekből a szakadékokból pedig forró lávaként tör elő a düh, a mélyen elfojtott fájdalom. Ezek az emberek ugyanis dolgoznak, vallásosak és nem hülyék. 

A törökországi események közel sem hasonlíthatóak az egyiptomi történéskehez, ez nem a török tavasz. Törökországban demokrácia van, egy erőteljesen centralizált, kompromisszumra és párbeszédre képtelen (és erre még büszke is) kormánnyal és a végtelenségig manipulált médiával, szolgáltatószektorral. Ahhoz, hogy a kormányközeli szolgáltatók lekapcsolják a 3G szolgáltatást és blokkolják az internethozzáférést nem kell odaszólnia egy párttitkárnak sem, maguktól teszik ezt. Amíg Magyarország a state capture állapotában haldoklik, Törökországban a kormánytöbbség megmutatja, hogy ki az isten.

Amit tanulhatunk a török történésekből, az pontosan az, hogy nem vakíthat el minket a fellendülő gazdaság (bár már ott tartanánk): a GDP pörgése, az IMF hitel visszafizetése nem nekünk jó, hanem az államnak. Az államnak pedig ha jó, akkor kötelessége a népének is jót tenni: a szakadékok betemetésével, az emberek közti híd szerepének betöltésével, a részvételi demokrácia erősítésével. A dübörgő gazdaság csak akkor nyeri el valódi értelmét és csak akkor látjuk hasznát, ha közben bennünket, embereket nem felejtenek el és nem küldenek vágóhídra saját hazánkban.
Amire most Törökországnak szüksége van, az egy valódi, részvételi demokrácia, sok-sok kompromisszum, párbeszéd, integráció és a gazdasági haszon társadalomba való közvetlen befektetése. A társadalom pedig nem egy pláza, hanem az utcákon tüntető nép.