Több mint egy hete tartanak a törökországi tüntetések, amelyek egyvalamiben hasonlóak a Magyarországon történő folyamatokhoz (bár lényegében teljesen mások). A kormányzati kommunikáció reagálásában. Az elmúlt egy hétben Erdogan az utcára szólította támogatóit, az ellenzéket sejtette a lényegében spontán megmozdulások mögött, majd ma azt jelentette be, Törökországot, a török gazdaságot támadják külföldi erők a tüntetésekkel, amiknek a tüntetők csupán játékszerei. Ismerős valahonnan?
Tegnap a török miniszterelnök Erdogan még tárgyalásra hívta a tüntetőket, ma viszont már a rendőrök mentek értük. A tüntetések központjának számító Takszim teret megrohamozták a karhatalom emberei és elfoglalták, az ott lévők testi épségét nem kímélve. Közben a török miniszterelnök azt mondta:
A török gazdaságot vették célba ezekkel az eseményekkel. Egy átgondolt terv keretében módszeres erőfeszítés történik Törökország arculatának eltorzítására. Valakik le akarják fékezni Törökország gyarapodását és megerősödését. A Gezi parki aktivistáknak látniuk kell, hogy kit szolgálnak. Ennek az ügynek most vége.
A török helyzet persze nem a magyarországi, az a kormányunkat dicséri, hogy nem ismételték meg a 2006 október 23-ia rendőr terrort még egyszer, de a kommunikáció ugyanaz. Békemenet pipa. A tüntetők csak megvezetett szerencsétlenek pipa. A nemzetközi töke támadása pipa. A sajtó nem számol be a tüntetőkről pipa. És a kormányzati totális hazudozás is pipa. Isztambul polgármestere például cáfolta a twitterén azt, hogy bármilyen rendőrségi intézkedés történne a Takszim téren. A török kormány pont ugyanazt csinálja mint a magyar, a kormány elleni támadást az ország elleni támadásnak veszi, ködös összeesküvés elméleteket terjeszt, és megkérdőjelezi, a tüntetők jóhiszemüségét, illetve cselekvőképességét.
A török helyzet azért se a magyarországi mert a török gazdaság tényleg virágzik, míg Magyarországról ez nem mondható el. Viszont ha a kommunikáció kezelését összevezetjük az elmúlt fél magyarországi tüntetéseivel, nem látunk mást, mindkét politikus Orbán és Erdogan is fontosabbnak tartja hatalmát mint azt, hogy az általa vezetett ország állampolgárainak (akik ugye őt megválasztották) követeléseit egyáltalán meghallgassa, vagy figyelembe vegye, előbb vagy utóbb hazudni kezd, majd a verbális vagy a fizikai erőszak fegyveréhez nyúl, hogy hazugságát igazolja.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.