avagy gondolatok a „se Orbánt, se Bajnait!”-jelenség miértjeiről: (1) a polarizálódásról, (2) a magyarországi „baloldalról", (3) az Együtt 2014 mozgalomról és (4) az alternatívákról

(A cikk szerkesztett változata az Új Egyenlítő 2013. júliusi számában jelenik meg.)

„A mocsár lecsapolásáról nem a békákat szokták megkérdezni.”
Kóka János, miniszter az állami elbocsátásokról[1]

„Egy év múlva sem leszek politikai vetélytársa senkinek.”
Bajnai Gordon miniszterelnöki beiktatásakor[2]

„Szerintem jobb nekünk ebből az egészből kimaradni.”
Vágó Gábor, LMP-s országgyűlési képviselő[3]

2012. október 23-án az Egymillióan a sajtószabadságért Facebook-csoport ünnepi megemlékezésén erődemonstrációján tucatmagammal olyan molinókkal jelentünk meg, amiken „NEM az IMF-re – IGEN a demokráciára”, „Szolidaritás Görögországgal/Spanyolországgal/Portugáliával”, illetve – ami most a témánk szempontjából a legfontosabb – „Se Orbánt, se Bajnait” feliratok álltak. Nem skandáltunk, transzparenseink magukért beszéltek; elég nagy hatással.
            Mint az borítékolható volt, kisebb fölzúdulás vette kezdetét körülöttünk: adódott, akivel tudtunk hosszabban beszélni, és akivel talán sikerült megértetnünk az üzenetünk lényegét, a magyarországi „baloldal” európai baloldali kritikáját. Azonban a többség határozottan agresszívan viszonyult hozzánk. Megkaptuk, nem egyszer káromkodásokkal tarkítva, hogy menjünk a Jobbikhoz vagy a Békemenetre, semmi keresnivalónk „baloldaliak” között – néhányunkat a „felvilágosult, européer” résztvevők kis híján fizikailag is inzultáltak, úgyhogy Tamás Gáspár Miklós szónoklata után el is mentünk. TGM egyébként pont arról beszélt, hogy a szabadság kivívása a nemzetközi pénzintézetek lerázásával kezdődik, de a pro-IMF tömeg láthatóan nem értette, mert megtapsolta.

Forrás: Mindenki Joga Radio Show FB-oldala

Na, álljunk csak megy egy pillanatra: Budapest utcáin önszerveződő fiatalok ugyanolyan éllel kritizálják a kormányt és a „baloldali” ellenzéket? Bárminemű hangsúlyos differencia nélkül? Kik ezek a bajkeverők, akiknek semmi se jó? Biztos egy csoport nihilista, unatkozó hülyegyerek...

Pedig van elképzelésünk arról, hogy mit és hogyan kéne másképp tenni, van alternatívánk a jelenlegi kétpólusú politikai repertoárra, van alternatívánk az Orbán-Bajnai felosztásra, a polarizált magyar politikai közéletre. De először is vegyük sorra, konkrétan mik ellen vannak kifogásaink, mi késztet bennünket arra, hogy saját költségünkön transzparenseket (=ipari ecsettel festett szövegekkel teli, partvisnyelekre rögzített ágylepedőket) készítsünk, és azokkal konfrontálódjunk tömegtüntetéseken.

Fasizálódás? Nem: polarizálódás

Szokás a Jobbik népszerűségét és a Fidesz turbómagyarkodásait látva különböző médiacsatornákon olyan hangulatfokozó frázisokat hallani, hogy „Magyarország fasizálódik”, „az ország a nácizmus kapuiban van”, stb. (Tudjuk mellesleg, hogy az MSZP-szavazóknak pusztán 35%-a fogadna el gyereke barátjául roma kölköt?[4]) Ezzel párhuzamosan azt is megtudhatjuk, a jobbikosok mind nácik, értsd, a magyar állampolgárok bruttó 20%-a fasiszta és így tovább ad absurdum. Arra nem gondolnak ezek a véleményalkotók, hogy esetleg a két nagy pártból való kiábrándultság miatt favorizálják ennyien a széljobbot, és nem feltétlenül hisz minden egyes Jobbik-szavazó egyszerre a zsidó világösszeesküvésben, a fehérek felsőbbrendűségében és abban, hogy Jézus magyar volt. Nem véletlenül negligálják a „ballibek” ezt a gondolatot: politikai tőke kovácsolására jobban megfelel az ő tézisük, éljen a „mindennapra egy antifasiszta kertiparti”-életmód... ugye, kedves Feri, aki nemes egyszerűséggel az egész Fidesz-frakciót leantiszemitázod?[5] Iskolapéldája az emberek ijesztgetésének és a félelemmel való operálásnak.

Félreértés ne essék, nem biztatóak a napi hírek, se a cigányokat ért támadások, se a parlamenti jobbikos nyílt zsidózások, se a kormányzati rutinbuzizások -- személyesen engem is ért már rasszista inzultus többször az elmúlt években. Ám Kovács Andráshoz[6] hasonlóan én is úgy látom, hogy nem nőtt se az antiszemiták, se a rasszisták száma, csak láthatóbbak és bátrabbak lettek annak köszönhetően, hogy a Jobbik bevonult a Parlamentbe (vö. a melegek száma sem nő, csak egyre többen vállalják fel a rendre megengedőbb környezet hatására). Ezek tisztázása után érthető, hogy amit én a „fasizálódás” helyett tényleges veszélynek tartok, az a magyar közélet végletes polarizációja.

Ennek a polarizációnak az egyik legkirívóbb példája, amit pár héttel ezelőtt Debreczeni József, a DK alelnöke művelt, amikor Tamás Gáspár Miklós tanácsot adott Orbán Viktornak, a miniszterelnök pedig megfogadta azt – mindkét fél kultúrember módjára viselkedvén. S akkor a semmiből jön egy levél[7] a Galamuson (ajvé), Debreczenitől (ajvé²) – aki egyébiránt pár évvel korábban még Orbán Viktor tanácsadója volt –, hogy ha TGM elfogadja Orbántól a hála jeléül fölajánlott kávémeghívást, az árulás. Érted, TGM „elárulja a baloldalt”. Alapjáraton kerülöm a nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket, de most hadd tegyek kivételt: bassza meg! (Köszönöm a megértést.)

Ezzel egy időben az européer politikai környezetekben az a norma, ami TGM és Orbán - értsétek végre meg: ellenfelek, nem ellenségek! - között lezajlott. Németországban a kereszténydemokrata Angela Merkel tiszteletét teszi a Német Szociáldemokrata Párt születésnapi partiján[8], a 2013-es választások két fő vetélytársa – Angie és az SPD-s Peer Steinbrück – teljesen normális emberi viszonyban vannak, számos közös megjelenésük van, sajtótájékoztatókat tartanak együtt, és így tovább. Mindmáig egyik legszívesebben felidézett élményem a német közéletből, amikor egy SPD-s politikusnő kézikamerájával pártállásra való tekintet nélkül kért meg képviselőket a Bundestagban, hogy üzenjenek valamit a mindenkit egyenlő erővel parodizáló Oliver Welkének, német politikai humoristának, akinek rövidesen születésnapja lesz. Nem két különálló, egymással nem kommunikáló tábor van, hanem egy, és annak sok őrse. Hollandiában, ahol már belenőttek a demokratikus hagyományokba, a patkóban békésen megfér egymás mellett 12 konkurens párt, ráadásul egyenlő arányban bal— és jobboldaliak: nem 2,5 formáció van, akikért aztán fundamentalistaként lehet rajongani.

Magyarországon mégis ennek vagyunk tanúi, mert igenis kettő van: parlamenti váltógazdálkodásban élünk. Egymást váltják a whigek és a toryk, szavazóik pedig lelkesen követik őket akár a szakadék szélére is, ahogy a pártmédia kívánja. Nulla interakció. Ahogy most nem érdekli a fideszeseket, hogy Orbán kirabolja őket, úgy nem érdekelte anno az emeszpéseket, hogy Gyurcsány-Bajnai kirabolta őket, „legalább a virsli finom.” Ennek a hozzáállásnak az eredménye is meglett, az ország lecsúszóban (lapzártakor épp a harmadik legszegényebb EU-tagállam a korábbi középutasság után), és ahelyett, hogy magához ragadná a kezdeményezést az állampolgár, rábízza magát a politikai-gazdasági kaszt egyik felére, fanatikusan ragaszkodva a „sajátjaihoz” – mármint ragaszkodott eddig, mostanra ugyanis egyre több megnyilvánulása van az elégedetleneknek. Nem csak az egyre gyarapodó civil kezdeményezések bizonyítékai ennek, de az is, hogy a választópolgárok fele nem támogatja egyik politikai erőt sem. Ők már felismerték a tévhit-jellegét annak, hogy az egyik bandának mindent el kell hinni, a másiknak pedig semmit sem szabad.

Mutyimúzeum: LMP-s vándorkiállítás. Forrás: lehetmas.hu

Főleg annak fényében problematikus ez a polarizáció, hogy tulajdonképpen olyan nagy különbség nincs is „baloldalunk” és jobboldalunk között. Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkár óta tudjuk – amit mindig is sejtettünk –, hogy „puszta véletlenségből" pont a fideszes és MSZP-s politikai kötődésű tőkeérdekeltségek között osztódtak meg az állami földek. Lehet finomítani, de minek, egyetlen politikai-gazdasági kaszt uralkodik az országban. Amikor az MSZP együtt szavaz a Fidesszel és támogatja a nagybirtokokat, amikor (DK-támogatással) közösen akadályozzák meg az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát, akkor mit kell még bizonyítani? Önmagát egyes esetekben jobb-, máshol baloldaliként definiálja, de egy és ugyanaz az érdekcsoport. A trafikokat haveroknak leosztó taktika sem újdonság: ugyanezt megélhettük a Gyurcsány-kormány alatt. Molnár Lajos SZDSZ-es egészségügyi miniszter tevékenységének következtében pontosan azt érezte az egyszeri patikus, mint ma az egyszeri trafikos. Ahogy 2006-ban kitüntették a liberálisok a tüntetőkkel szemben brutálisan fellépő rendőrség vezetőit, úgy dicsérgeti ma a Fidesz az Erdogan-kormányt, amiért „Törökországban demokrácia van” – és fordítva, a nagy liberális Fodor Gábor támogatja Kossuth téri tüntetők szétverését anno 2006, de az Orbán-kormányt elítéli, amiért az megveregette a török államfő vállát. Kedvencem mégis, ahogy 2012-ben MSZP-ék teljesen kiakadtak a tandíjon, miközben pár évvel korábban még ők próbálták bevezetni…

Burke írja (ami rávetíthető a mi kis fülkeforradalmunkra), hogy akik a régi rendet átkozzák, azokat automatikusan az új rend híveinek tekintik, mintha csak ez a két rend létezne. Pedig nem. Ezt a kétpólusú gondolkodást kell leküzdeni, és akkor talán még meg is változik egyszer itt valami. Addig is itt van nekünk a Bajnai-Orbán páros. Az, hogy az utóbbira egy baloldali nem szavazhat, nem vitatéma, de hogy az előbbire miért nem adhatja voksát egy balos, azt most vegyük szépen sorra.

Bajnai Gordon Szupersztár

Jól emlékszünk a napra, amikor Bajnai Gordon nyilvánosan bejelentette, hogy ő márpedig visszaszáll a politikába. Ez a fent említett október 23-i Milla-eseményen történt. Majdnem egy órát beszélt, míg a többi szónoknak 10-10 percek jutottak. De Bajnai nem lesz vezérszónok, mint arról korábban a médiát nyugtatgatta Juhász Péter.[9] Hoppá, mégis az lett. („Három almát kérek.” / „Négy lett, maradhat?”) Kíváncsi vagyok, hogy a szónokok között szereplő Balavány György és Tamás Gáspár Miklós ugyanilyen beszédet tartottak volna-e, ha tudják – és nemcsak sejtik –, hogy a végén, a csúcsponton Bajnai Gordon coming-outol. Ilyen volt a kezdet: éppoly kevéssé átlátszó, mint Bajnai Gordon múltja és, vélhetően, jövője.

A libázás gumicsont, ennél sokkal komolyabbak a fenntartásaink Bajnai „Egy-év-múlva-sem-leszek-politikai-vetélytársa-senkinek” Gordonnal szemben. Először is totálisan hiteltelenné lesz azáltal, hogy váltig hajtogatja, ő nem politikus. Ő ártatlan. Neki semmi köze az elmúlthúszévhez, amivel ugye gyökeres szakítást ígért ominózus október 23-i beszédében. Nos, feltehetőleg az Együtt-2014 jelenlegi támogatói már elfelejtették, de B. Gordon 2006. július 1-jétől 2007. június 30-áig Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérésére fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos volt, ő felügyelte többek között az uniós pénzek elosztását. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium vezetőjeként 2007. július 1-jétől 2008. május 14-éig tevékenykedett, miután pedig az SZDSZ kilépett a koalícióból, 2008. május 15-étől a kormányban az újonnan alakult Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetését vette át: ez a megbízatása az új, általa vezetett kormány megalakulásával, 2009. április 16-ával szűnt meg.[10] Bárhogy is játsszuk az ártatlant, ez egy politikus karrierje – ki másé lenne, egy kertészé? Mong Attila szavaival élve Bajnai Gordon üzletember-politikus élete tipikus „kelet-európai oligarcha-sors”.[11] Félreértés ne essék: nem a politikus-léttel an sich van a baj – például az általam favorizált 4K! múltkori anti-politikus tüntetése előtt, ebben a formában, értetlenül állok – hanem azzal, ha valaki nem tiszta. Hadd idézzem Navracsics Tibornak a Parlamentben Bajnaihoz intézett szavait: „Ön azt mondja, hogy önnek nincsen politikai ambíciója. Kiváló... de akkor miért van itt?”[12]

Nem vész el, csak átalakul. Forrás: Hírextra

Mint láthatjuk, ez az ember derekasan kivette a részét abból a politikából, ami 2010-ben a Fidesz 2/3-os győzelméhez vezetett. Bajnai személyiségével – és a nevével fémjelzett neoliberális megszorító intézkedések emlékével – nem lehet leváltani Orbánt, közel sem ő az a tiszta lappal induló személy, akivel korszakot lehet váltani. Hiába álmodik egy júniusi kampányeseményen Bajnai Gordon a se narancs-se szegfű irányelv meghirdetése mellett olyan világról „ahol nem lesz se őszödi beszéd, se felcsúti vezér” – amikhez a kötelező szövetséges MSZP-nek is nyilván lenne pár szava –, ha egyszer 2009-ben a többi „szocialistával” együtt szavazott bizalmat Gyurcsánynak (ő a hallgatásával, miután nem OGY-tag volt), és máig nem minősíti ezt rossz lépésnek. Attól, hogy ezúttal más színű zászló alatt játssza a szerepet, és most a show kedvéért sem próbálja meg elénekelni az Internacionálét ez az „éhes proletár”, még nem felejtjük el, hogy honnan jött.

A „baloldal” finánckapitalista messiása

Noha az ATV nem beszél erről, nem Orbán az egyedüli hunyó ebben a játékban. Azt nem róhatjuk föl Bajnainak, hogy milliárdos, pláne azok után nem, hogy vagyonát az adott keretek között legálisan szerezte meg („adott keretek között”: ti. én egy privatizációkból, ill. állami üzletekből megvagyonosodó ember pénzét sem látom létjogosultnak – nem tartom morálisan elfogadhatónak azt, hogy a közös vagyonunkkal bármit meg lehessen tenni, de erről majd máskor bővebben). A probléma akkor kezdődik, amikor a sokak által pártpreferenciájuk folytán elnézett népellenes intézkedéseit vesszük górcső alá, úgymint a nyugdíjkorhatár emelése, a tizenharmadik havi nyugdíj megszüntetése, a megszűnt lakástámogatások, a befagyasztott családi pótlék, a gáz- és távhőár-kompenzáció beszüntetése, csökkenő önkormányzati támogatások, stb. A szociális ellátórendszer durva megnyirbálásában maradandót alkotott: egyébiránt Orbánék csak ezt folytatják és „tökéletesítik.”

Egy ilyen direktívák mentén működő kormányzat után nem gondolhatjuk komolyan, hogy egy balos voksával támogathatja Bajnai Gordont. Ő nem baloldali: jobb helyeken ezt jobboldali liberálisnak hívják; a pro-IMF/EKB, laissez faire (=eladó az egész világ) irányelveket képviselő neoliberális-neokonzervatív gazdaságpolitika hívei ők. Nyugaton, még ha a konzervatívok mellé be is tudnak olykor nyomulni kormánypártnak, ezek többnyire pici pártocskák, mint Svédországban a Folkpartiet liberalerna (7%), Németországban az FDP (5%)[13], Izlandon a Frjálslyndi flokkurinn (2,3%), Ausztriában a Liberales Forum (2,1%), Olaszországban a Radicali Italiani (0,2%), Finnországban a Liberaalit (0,11%), stb. Köznevetség tárgyai, Magyarországon mégis ők akarnak kormányt alakítani: ráadásul több irányból.

Ebbe a jobboldali liberális kategóriába ugyanis nem egyedül Bajnai tartozik bele, Gyurcsány „kórházprivatizáció-vizitdíj-tandíj” Ferenc és Mesterházy „szólíts-főnöknek” Attila éppúgy. Ennek már semmi köze se a társadalmi igazságosságért folyó küzdelemhez, se a szociáldemokráciához – a szocializmushoz pedig, aminek a nevét az egyik álbaloldali pártunk viseli, végképp nem. Mindez smafu. Bezzeg a tőke...

Az a szolgai bálványozása a Nemzetközi Valutaalapnak, az Európai Központi Banknak és a Világbanknak, amit a „baloldalunk” föl tud mutatni, egyszerűen páratlan. Urak, hallottak önök Jean-Luc Melanchonról, aki századmagával tört be a Moody's párizsi irodájába 2011-ben?[14] (Jól értem, hogy önök a hitelminősítőket tartják mérvadónak?!) Önök rendületlenül kritizálják a bankadót (teszik mindezt többek között az Európai Bankszövetség közleményére hivatkozva, egyszerűen hihetetlen) – hallottak arról, hogy Németországban a szociáldemokrata tartományi miniszterek milyen élesen nyirbálják a bankok jogait?[15] Önök tényleg a Fidesz nyakába varrják a Jobbikot, miközben – hogy Cipraszt idézzem[16] – Európában a baloldali mainstream számára egyértelmű, hogy a szélsőjobb szellemét a neoliberálisok szabadították ki? Önök katonákat küldenek Afganisztánba, Irakba, asszisztálandó az imperialista nagyhatalmak játékaihoz, miközben a holland baloldali pártok tömegeket visznek utcára a háborúk ellen?[17]  Önök parlamenti nyitóülésen izraeli-magyar zászlókkal jelennek meg: kíváncsi lennék, mit szólnak Gerald Kaufman angol szociáldemokrata képviselőhöz, aki szerint Gáza egy nagy haláltábor[18] – a rettegő-reflexet kapcsoljuk ki, az izraeli baloldal is ugyanezt mondja ld. erről egy korábbi cikkemet.[19] Önök továbbá több száz kilométernyi vasutat zártak be, a 2009-es népszavazás híján bevezették volna a tandíjat, nem alkalmazzák a női kvótát pártjaikon belül se, fölösleges koloncnak tekintik a határon túli magyarokat, elhatárolódnak a könnyű drogok legalizálásától, miniszterelnökük a szaudi focista delegációt kollektíve leterroristázza, olyan fundamentalista vallási csoportokkal kokettálnak, mint a Hit Gyülekezete s a többi. Tisztában vannak azzal, hogy egy nyugati balos hogyan viszonyulna mindezekhez?

Tisztelet a kivételnek, de komolyan felmerül bennem a kérdés, hogy olvas-e itt rajtam kívül bárki külföldi újságokat. Nem, az Economist nem számít, azt egy baloldali ember csak akkor nyitja ki, ha az ellenfél véleményére kíváncsi. Ne a „szociáldemokrata” Népszavából tájékozódjunk, ami nagy baloldaliságában sztrájktörésre buzdít és az IMF-et látja a jövő zálogának, ne az iszlamofób, szélsőségesen cionista ATV legyen a mérvadó, ne a homofób Hetekre hallgassunk! Óriási a káosz a „baloldali” médiában, így a „baloldali” fejekben is. S akkor ebben a zavarosban egy újabb formáció tűnik fel, az Együtt 2014.

(Sóhaj.)

Nyilván csak vicc. Forrás: Magyar Kétfarkú Kutyapárt FB-oldala

A remény színe?

Magát a koncepciót elhibázottnak tartom. Orbán Viktor kormányának olyan intézkedéseivel, mint az értéksemleges alkotmány megszüntetése és helyébe egy értékválasztó alaptörvény behozása, az Alkotmánybíróság jogkörének csorbítása, a Fidesznek kedvező módon átírt választójogi törvény, a sajtó szabadságát korlátozó médiatörvény, a vallásszabadsággal ütköző egyháztörvény, a kormánypárt egyes tagjainak visszatérő hímsoviniszta, homofób és egyéb necces megnyilvánulásai, a szabadságharcos retorika, Bayer Zsolt, az Echo TV, a Békemenet és e kormányzat egyéb vonásai ellenzékivé tesznek bennünket. De mindezek ellenére Orbán nem diktátor, Magyarország nem diktatúra, hiába mantrázza ezt Vadai.[20]

Orbán nem a Sátán, nem kell „bármi áron” helyette valaki. A kiindulópontnak annak kéne lennie, hogy tisztességes, számon kérhető politikusaink legyenek: az előbbiek ismeretében valóban Bajnai lenne erre a legmegfelelőbb? Esetleg Oszkó Péterrel támadunk fel? („Baloldali” csomagjával még az MDF támogatását is élvezhette.) Netán Szigetvári Viktor hozná el a hőn áhított megváltást? (Egykori MSZP-s kampányigazgató, Gyurcsány ex-tanácsadója.) Vagy Gulyás József lenne a megújulás garanciája? (Röpke 16 éven át volt SZDSZ-es parlamenti képviselő.) Esetleg Kiss Róbert? (Szintén volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő, 8 év.) És akkor csak pár nevet említettünk az Együtt 2014 csapatából.[21]

Az egész korszakváltósdi hitelességének nagyon beszédes példája, amikor az MSZP-E14 tárgyalásra Bárándy Pétert és Bárándy Gergelyt delegálta a két alakulat, jóllehet a Milla korábban leszögezte, hogy nem hajlandó ex-MSZP-s minisztereket delegálni és ugyanezt várják partnereiktől.[22] Emellett az E14 csapatában és az érdeklődők között az előbb már említett, „bizonyított” nagyágyúk mellett még olyan nyughatatlan hősökkel találkozhatunk, mint Schmuck Andor[23] (...), Kuncze Gábor[24] ( ... ), Ungár Klára[25] (...) – és még Kóka János is bejelentkezik[26]? Beszélhet Bajnai arról, hogy ő a közepet akarja megszólítani, szakít a múlttal stb., de akkor miért kvaterkázik Balatonszárszón Farkasházy villájában a magyar bírósági tárgyalások olyan visszatérő törzsvendégeivel, mint Juszt László és Puch László? Miért akar ezen a partyn tetszeni Herényinek, Gyurcsánynak, Kunczénak, Lendvai Ildikónak, Magyar Bálintnak, Baja Ferencnek, az ellenzéki simicskalajosoknak? Szárszón nem Teddyék WC-je volt a botrányos, hanem az, hogy egyértelművé vált, amit eddig is tudtunk: ugyanaz a kör akarja leváltani Orbánt, amely 2010-ben csúfosan elbukott és amelynek a Fidesz kétharmadát és a  Jobbik előretörését oroszlánrészt köszönhetjük. Próbálkozhat Bajnai „össznépi összefogásnak” feltüntetni kezdeményezését, attól az még az elmúlt évtized neoliberális ámokfutásáért felelős politikusok és közéletészek olvasztótégelye marad.

Tényleg, hogyan kerülnek ebbe a társaságba a néhai LMP-s politikusokat magába tömörítő Párbeszéd Magyarországért tagjai, az egykori nagy rendszerkritikusok? Talán ez a legelszomorítóbb az egészben. 2010-ben nem azért támogattam – szavazatomon és önkéntes munkámon túl nevemmel és arcommal is – a Lehet Más a Politikát, hogy aztán parlamenti képviselőinek zöme szövetkezzék azokkal, akik ellenzékeként annak idején megalakult a párt. Maga az LMP a kongresszusi küldöttek többségének támogatásával szerencsére hű is maradt ehhez az elvhez, tartották magukat az előírt direktívákhoz[27], csak hát az „aposztaták”… Okozzék sokunknak bármekkora csalódást is, az alternatív útra való lépésre nyilván van joguk, ilyen a többpártrendszer. Ami problematikus, a mandátumaik megtartása – hiszem, hogy nem a tőke szaga, hanem tényleg jó szándék vezéreli őket –, holott miután mindannyian listáról kerültek be, nem egyéni érdemeik miatt, addig maradhatnának a Parlamentben, amíg annak a pártnak tagjai, ami bejuttatta őket. Mármint ideális esetben, Magyarországon ennek az eljárásnak az ellentéte sajnos komoly hagyománnyal bír. (A Fideszből ’93-ban kilépő és egyben mandátumaikról is lemondó Fodor Gábort, Molnár Pétert és Ungár Klárát leszámítva hirtelen nem is jut eszembe pozitív példa, de biztosan van még…)

Mint az előbb mondtam, hiszek a jó szándékukban, megannyi PM-s barátom van. Nem lettek a gazdasági-politikai kaszt „láncos kutyái” – még akkor sem,  ha pl. az ügynöktörvényről szóló szavazást egyikük se tartotta annyira fontosnak, hogy részt vegyen rajta és támogassa voksával[28], pár nappal korábban pedig aláírták az Együtt-2014-PM csoport drogliberalizáció-ellenes nyilatkozatát[29] –, de az általuk preferált összefogás, az „Orbán, takarodj”-direktíva mentén elképzelt kooperáció már megint a közös ellenségen alapszik, puszta gyűlöletkeltés. Ugyanaz, amit az elmúlt években vészesen polarizálódó országunkban megfigyelhetünk.

Mi, a „se Orbánt, se Bajnait”–irányelv követői nem fogunk rájuk szavazni, nem félünk Orbántól, ahogy Gyurcsány-Bajnaitól sem féltünk, mikor ellenük fogtak össze 2010-ben. Tény, az ember fogékony a félelemre, de – hogy az LMP alapító okiratából idézzek – „nemet kell mondanunk rá, mert a félelmeinken keresztül mind a két oldalról manipulálnak bennünket. Azért vagyunk igénytelenek azzal a politikai oldallal szemben, amelyiket közelebb érezzük magunkhoz, azért adjuk rájuk a szavazatunkat minden korruptságuk és siralmas vezetési teljesítményük ellenére, mert félünk a másik oldaltól.”[30] Na, ránk ez a „fogjunk össze az ország másik fele ellen” –retorika nem hat. Ez az út nem vezet egy megújult politikához, amit mi szeretnénk. Nem fogunk össze olyanokkal, akikkel nem értünk egyet a jövőről, az ellenségem ellensége (ill. az ellenfelem ellenfele) nem feltétlenül a barátom. Az Együtt-2014 esetleges győzelmének minden bizonnyal lennének pozitív vonzatai, de korszakváltást biztosan nem hozna el. Bár azt azért a poén kedvéért megnézném, hogy Scheiring Gábor, akire én kvázi tanáromként tekintek egyes baloldali írásai miatt, egy Oszkó Péter vezette jobboldali gazdaságpolitikát folytató pénzügyminisztériumban milyen államtitkár lenne…

De nem csak a PM-sek kezdték rendszerkritikusként, hanem a Milla több figurája, így Juhász Péter is. Kendermagos aktivitásaiért le a kalappal előtte, a Milláért dettó, kellett ebbe a fránya E14-be beszállni… Azt, hogy mennyire kirí az E14-ből, jól mutatja pl. Vadai Ágnes levele[31], ami Juhásznak olyan kijelentései miatt született, mint pl. „Gyurcsány Ferenc (...) szimbolizálja Orbán Viktor mellett azt a romlott politikát, (…) ahol gyakorlatilag egy maffia tartja kézben az országot”. Szintén tragikomikus volt, amikor az Együtt 2014-PM azon frissiben közleményben határolódott el a Marijuana Marchon megjelenő Juhásztól – a programjukról nem sok derült eddig ki, de az igen, hogy ellenzik a drogliberalizációt. Én amúgy stikában annak szurkolok, hogy Gyurcsányékat vegyék be az Együtt 2014-be, mert ez, amellett, hogy szavazatok kerülnének az LMP-4K!–tengelyhez, a normálisabbakat - mint Juhász és a Párbeszéd Magyarországért tagjai - akár ki is robbanthatná a brancsból. Tudniillik sajnálom ezeket a kétségkívül jó embereket, de nagyon úgy néz ki, hogy nem ők irányítanak, és csak sodródnak, egyre távolabb a beígért korszakváltástól, miközben tehetségük kárbavész.

Szép öltönyök. Forrás: Index

"Szerintem jobb nekünk ebből az egészből kimaradni. Az alkotmányosság helyreállítására szükség van, de azt az állampolgárokkal együtt részvételi módon kell megoldani, és nem elitpaktumokkal" - hogy Vágó Gábort idézzem. Tessék, máris itt az egyik alternatíva 2014-re.

„Se Orbánt, se Bajnait” - de akkor kit?

A magyarok fele nem tud magának pártot választani: ők a „se Orbánt, se Bajnait” elv követői. Sőt, még Vonát se preferálják, hiába a szexepil és „az ország kétharmada jobbikos, csak nem tud róla" jelige (nem, Gábor, nem az).  De akkor kit választana?

Van egy politikai csoport a demokrata oldalon, ami akár a végleges megsemmisülést is vállalva megőrizte szűziességét és beállt a „se Orbánt, se Bajnait” különutas ideológia mögé: a Lehet Más a Politika és a Negyedik Köztársaságot Mozgalom.

Az LMP számomra akkor bizonyította be, hogy tényleg lehet változás Magyarország politikai közéletében, amikor két kongresszusi gyűlésen egymás után mondtak nemet Bajnai felkérésére – nem hiszem, hogy volt már példa a modern magyar történelemben arra, hogy egy pártnak annyira fontos legyen az elvhűség, hogy még a megsemmisülést is vállalja érte. Schifferék történelmet írtak, amikor nemet mondtak a gazdasági-politikai kaszt csábítására: aminek hatására persze a polarizáció ellenében megszületett pártra a „baloldaliak” minden fronton rázúdították dühüket. Erre az egyre emlékszik az MSZP-E14-brancs MSZMP-múltjából: „aki nincs velünk, az ellenünk van.”

De mik ezek az elvek, mire föl az elvhűség? Átláthatóság: az LMP kezdeményezte a kampányfinanszírozás átláthatóvá tételét. Rajtuk kívül egyik parlamenti párt sem vállalta, hogy – az adatvédelmi szempontok betartása mellett – nyilvánosságra hozzák a kampánnyal kapcsolatos kiadásokat és bevételeket. A parlamenti frakciók közül egyedüliként alkalmaznak női kvótát – egy olyan országban, ahol a képviselőknek mindössze 9%-a nő (megj. ez Európában a legalacsonyabb arány), ez óriási szó. Következetesen kiállnak a kisvállalkozók és a közösségek mellett, megóvandó azokat a tőke nyomásától. Nem a Jobbik - amely sok nyugati szélsőjobbos párttal (pl. Dán Néppárt vagy a holland Szabadságpárt) ellentétben baloldali gazdaságpolitikát propagál - volt az egyedüli, aki a vidék népességmegtartó erejét veszélybe sodró földtörvény elfogadásakor performansszal protestált. A közszolgáltatások erőltetett piacosítása elleni felszólalásaikkal és az állam szabályozási és intézményalkotási szerepének megerősítésért, illetve ezen intézmények demokratizálásáért nálam már megalakulásuk óta ők viszik el a pálmát. Igen, a Jobbik választási programjában is szerepelnek olyanok, hogy a középpontban ne a pénz és a profit, hanem a dolgozó ember álljon, s hogy a munkát végző ember nem profittermelő eszköz, hanem méltósággal rendelkező személy – de amíg a következő oldalakon Szent Korona-tanozás és cigánybűnözés szerepel, addig szóba sem jöhet mint opció egy baloldali ember számára.

A párt alternatív költségvetési javaslata az elmúlthúszév populista lózungjai után először mondta ki, hogy a beavatkozó szociális állam működtetése adóemelést követel: ez azonban az idő múlásával kisebb állampolgári egyenlőtlenséget, az ország felzárkózását elősegítő effektívebb állami oktatást, egészségügyet és környezetvédelmet ígér. Emellett Magyarországon elsőként a demokratikus pártok közül baloldali külpolitikát folytat: a határon túli magyarok autonómiája mellett kiáll a független Tibetért és az önálló palesztin államért is.[32] Ebbe a gondolatvilágba a BKV-privatizáció ellen és a politikusok visszahívhatóságáért mozgósító, közösségerősítő juniálisokat szervező 4K! abszolút beleillik, akik az LMP-hez hasonlóan a hangsúlyt szintén az állampolgári részvételre helyezik. Egyébként az utóbbiak pont a minap adták be jelentkezésüket az Európai Balpártba. Személy szerint nem is tudnék szebbet elképzelni, mint egy zöld-balos együttműködést, szurkolok, lányok-fiúk!

Van egy kis lenines beütés, de azért szurkolunk. Forrás: FN24

A baloldali ideákhoz kevésbé van köze, de az, hogy egy potenciálisan Ángyánnal és Sólyommal fölvértezett LMP jóval nagyobb eséllyel pályázik a Szárszón parádézó E14 által elvileg megcélzott „közép” szavazataira, nem kétséges. Az más kérdés, hogy ha Schifferék és Ángyán közös politikai platformra helyezkednek, akkor oda beférnek-e még a 4K!-sok is. Van egy olyan érzésem, hogy bennük – ahogy sok LMP-s haveromban is – hamar felszínre jönnek az ellenérzések Ángyánnal szemben, hiszen a földtörvény előtt rendre megszavazta a fideszes törvényjavaslatokat, többek között az Alaptörvény IV. módosítását. Illetve azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy ha az ex-LMP-sektől elvárjuk, hogy adják vissza a mandátumukat, Ángyántól miért nem? Ő is listáról jutott be.

Reméljük, hogy csak választási együttműködésben maradnak, és ennél szorosabb kapcsolatban nem. Ami egyébként nyitva áll még a Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy-kombó előtt is: a 4K!-nak volt az a javaslata az ellenzéki pártok felé, hogy két választás kerüljön 2014-ben megrendezésre.[33] Az első alkalommal az ellenzék a Jobbiktól az MSZP-n át a Munkáspárt 2006-ig[34] egy táborként váltsa le a Nemzeti Együttműködés Rendszerét és állítsa helyre az alkotmányosságot (beleértve a korábban a pártoknak egyenlőbb esélyeket adó választójogi törvényt), népszavazással megtámogatva – ennyit vigyen véghez az így hatalomra kerülő kormány, ne többet. Ezután írjanak ki egy választást, amin már rendes körülmények között versenyeztethetik egymással programjaikat a pártok. Ez akár még egy normális európai helyzetet is eredményezhetne, ha fontolóra vennék a nagyok. De nem veszik. Helyette megy a harc a koncért.

Külön 2014

Összefogás... nagyon szép szó. Sokan olvassák az LMP és a 4K! fejére, hogy miért nem csatlakoznak Bajnaiékhoz (mi az, hogy "nem csatlakoznak" hozzájuk: egyenesen szapulják őket, horribile dictu), pedig számomra teljesen kézenfekvő a válasz: miért kéne a tisztának együttműködnie azokkal, akik neoliberális ámokfutásuk során olyan helyzetbe juttatták a magyar gazdaságot, hogy 2010-ben Orbán Viktor kétharmados többséget tudjon szerezni az Országgyűlésben? Ráadásul – sose feledjük – az E14-PM szövetségnek legfeljebb az MSZP-vel összeborulva sikerülhet leváltania a kormányt: a Magyar Szocialista Párt, akik a rendszerváltás óta eltelt 23 évben 12 évig voltak kormányon, pedig már többször megmutatta, hogy ugyanolyan gátlástalanul nepotista hajlamokkal bír, mint a Fidesz.

Ez az összefogás nem Magyarország érdeke, kizárólag a „neoliberális panoptikumé”. Ahogy manipulál Orbánék szabadságharcos retorikája, úgy sántít az E14 felszabadító önmeghatározása: egyedül az állami pénz baráti tőkének való szétosztásáról szól az egész színjáték. Erősen kétlem, hogy az olyan múltban leszerepelt figurák, mint pl. Bokros Lajos, lennének a megfelelő emberek Orbán leváltására. Megnyugvásomra szolgál, hogy a közvéleménykutatási adatok szerint ezzel a véleményemmel többségi vagyok. (Az azért elég beszédes szám, hogy az utóbbi hónapok rendkívül agresszív PR-kampányának ellenére is a lakosságnak mindösszesen 16%-a tartja Bajnait ideális miniszterelnöknek[35]) Amíg az MSZP az ellenzéki egyeztető tárgyalásokra Kákosy Csabát, Kóka János egykori jobbkezét, valamint olyan volt minisztereket küld, mint Szekeres Imre, Kökény Mihály és Veres János, addig ne lepődjön meg azon, ha az LMP-4K! nem lát benne szövetségest. Ezek az egykori döntéshozók éppúgy hozzájárultak - mind gazdasági, mind erkölcsi értelemben - ahhoz a társadalmi katasztrófához, amit megélünk jó ideje, mint jelenlegi dicső kormányunk.

Mindezek fényében ha az MSZP-E14 és alvállalkozói (Fodor, Bokros, Schmuck és a többi jámbor lélek) nem nyerik meg a választást 2014-ben, azt nem varrhatják az LMP-4K! nyakába – a felelősség egyedül az övék: amikor a választók nem rájuk adják voksukat, az egyenes következménye a 8 éves kormányzásuk során elkövetett neoliberális gazdaságpolitikájuknak. Az LMP-4K! eleve más csoportot szólít meg, mint az álbaloldali elit. Már szóltam róla, de nem győzöm ismételni: a Lehet Más a Politika 2009-ben az MSZP-s kormány ellenzékeként alakult és annak is kell maradnia, amíg az MSZP baloldali párttá nem válik.

Egy olyan társadalmi berendezkedésben, ahol a tőkének nagyobb a hatalma, mint az államnak – ahol a profit érdekében gyerekeket dolgoztatnak, mérgező anyagokat tesznek az ételbe, mesterségesen sarkallnak intenzívebb növekedésre növényeket, koholt indokokkal igáznak le egész országokat nyersanyagokért stb. –, a magamfajta idealisták széllel szemben pisilnek. Tudom. De az internet hatalmában hiszek, láttuk az észak-afrikai arab országokban, később Izraelben és most Törökországban, hogy mire képes a világháló.

Nemrég egy szolidaritási tüntetésen, amit a török tüntetőkért rendeztünk, egy transzparensen a következőt láttam: „Tahrír, Szintagma, Taksim, Kossuth tér!” - bárcsak! Lehet, hogy több közel-keleti kéne Magyarországra... Legyen már vége ennek a néha konzervatív, néha progresszív mázzal leöntött neoliberális ámokfutásnak!  Megjegyzem, a lehetőség a változásra adott, négyévente a szavazófülkékben.

Úgy legyen! Forrás: cspv.hu Facebook-oldala

Aki változást akar, az nem a kisebbik rosszra szavaz, hanem arra, aki ezt a változást elhozhatja: ezek pedig csak az új, sallangmentes politikai formációk lehetnek. A jelenlegi politikai elit már "bizonyított", amibe kis híján belerokkant a vállalatként kezelt Magyarország.  Azt az eleve elrendelő hozzáállást pedig, hogy az LMP-4K! bejutása esélytelen, hadd utasítsam el: ezzel az erővel az ember dobbanthatna Magyarországról (vagy a villamos elég vethetné magát). Valamikor, valakiknek el kell kezdeni rendbe tenni ezt az országot: minél többen kezdünk el takarítani, annál hamarabb lesz tisztaság. Jogunk van egy saját kormányhoz, nem muszáj az oligarchia kezében lévő média által futtatott cégpártok közül választanunk. Nem kell asszisztálnunk ahhoz a kölcsönös gyűlölethez, amit a szembenálló (?) érdekeltségű médiacsatornák sugároznak egymás felé – ne az legyen 2014-ben a szempont, hogy Orbánt mindenáron hatalomban tartsuk/megdöntsük. Lehetne más.

A mi feladatunk az, hogy politikai és kulturális eszközök segítségével, az ideológiai apparátusokba bejutva a választókkal megértessük – ha kell, 4 év alatt, ha kell, 8 év alatt: a pártoknak nincsen predesztinált szerepköre, a sorsuk tőlünk, állampolgároktól függ, nem fordítva!  A végső hatalom a népé, a miénk.

Úgy legyen!

Langer Ármin