A hegyek és falvak elpusztításával járó, ciántechnológiát használó verespataki gigaberuházás két katasztrófa szellemét is megidézi Magyarországon: a hasonló technológiának köszönhető 2000-es tiszai cián-katasztrófáét és a bánya mérgező hulladékát összegyüjtő, 185 méter magas gáttal elzárt tározó esetleges átszakadásának kolontári rémét. Magyarországnak biztosan csak beruházás hátrányai jutnak, de még a Romániában várt előnyök is erősen megkérdőjelezhetőek.

A Greenpeace és sok más civil szervezet több mint 10 éve igyekszik megakadályozni a romániai Verespatakra tervezett aranybánya megnyitását. Többször úgy éreztük, hogy végleg sikerült az ottani döntéshozókat is meggyőznünk arról, hogy ez a hegyek és falvak elpusztításával járó, ciántechnológiát használó gigaberuházás kiemelten veszélyes a környezetre, megtérülése erősen kérdéses és mind helyi, mind távoli, köztük magyarországi közösségek megélhetését veszélyezteti. A legfrissebb hírek mégis azt mutatják, hogy Victor Ponta és kormánya korábbi véleményével szemben mégis inkább vonzó tündérmesének látja ezt a giganto-apokaliptikus beruházást. Egyben felvette a projektet a román kormány kiemelt beruházás-fejlesztési tervébe. Magyarországra így egy esetleges újabb ciánkatasztrófa árnyéka vetül.

Katasztrófák réme

A kanadai-román Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) az erdélyi Verespatak környékén cianidos technológián alapuló aranybányát kíván indítani. Cianidok felhasználásával több mint 200 millió tonnányi kőzetből akarnak 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt kinyerni. A tervek szerint három falu, templomok és temetők, valamint római korig visszanyúló történelmi emlékek válnának a beruházás áldozatává.

A 16 km²-es műveleti területen négy, erdőkkel borított hegyet dózerolnának el. A kitermelés holdbéli tájjá változtatná Románia egyik természeti értékekben leggazdagabb vidékét. A mostani fajgazdagságot semmilyen tájrehabilitáció nem állíthatja helyre, még akkor sem, ha a legszigorúbb környezetvédelmi feltételeket követelnék meg az aranybánya engedélyezésekor. Hogy ténylegesen milyen környezetvédelmi előírásoknak kell a bányának megfelelni és, hogy ezeket a feltételeket mennyire tartják majd be a bánya kialakítása és a kitermelés során, arról sokunknak vannak nem túl optimista elképzeléseink. Mindenesetre gyanús, hogy az évek óta húzódó viták után az anyavállalat (Gabriel Resources) múlt heti közlése a környezetvédelmi engedélyekkel kapcsolatban gyors előrelépésekre utal.

És még nem is beszéltünk a visszamaradó közel 200 millió tonnányi ciános zagyból képzett több száz hektáros „tározóról”, aminek alját nem tervezik szigetelni, a veszélyes anyagok szennyezni fogják a levegőt, a felszíni és felszín alatti vizeket. A tározót egy természetes völgyből alakítanák ki, és tartalmát egy 185 méter magas (!) kőgáttal igyekeznek megtartani. Márpedig a veszélyes tározók gátjai időnként beomlanak, mint ahogy azt mi Magyarországon nagyon jól tudjuk. A tervek tehát nem „csak” egy tiszai ciánkatasztrófa megismétlődésével, de akár egy második, bár nem vörös-, de ciániszap-katasztrófával is fenyegetnek.

A völgyzáró gát mögött felhalmozott veszélyes hulladék évszázados környezeti problémát okozna még akkor is, ha a gát hibátlanul ellátja feladatát. A környezeti hatásokat legfeljebb megbecsülni tudjuk, például azért mert a klímaváltozás miatt jelentősen megváltozhat a környék csapadékellátása, s ne feledjük: a 2000-es nagybányai gátszakadást is a szokatlanul nagymértékű csapadék és emberi mulasztások sorozata váltotta ki. Egy gátszakadás példanélküli katasztrófát okozna a térségben és a vízrendszeren keresztül Magyarországon is. 

Mennyire valósak a projektet körüllengő várakozások?

A Verespatakon kitermelni szándékozó Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) bányászcég többségi 80,7%-os tulajdonosa a Gabriel Resources kanadai vállalat, míg a román állam 19,3%-os tulajdonnal rendelkezik a cégben. Mégis a legújabb hírek szerint a román kormány célja, hogy a projekt által generált teljes haszon 78%-át kaphassa meg – amennyiben hihetünk a Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium közlésének. Ez az összeg 4 Milliárd és 18,3 Milliárd Euro (24 milliárd USA Dollár) közötti értékek között ingadozik, attól függően, hogy épp ki nyilatkozik róla.

A 78%-os szám mindenképpen meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy jelenleg Románia mindössze 4% jogdíjat kapna a projektből. A Gabriel Resources pénteki közlése szerint ez emelkedne most 6%-ra, míg Románia 19.3%-os tulajdoni részét 25%-ra növelnék. Úgy tűnik, hogy a román illetékesek minden potenciális közvetetett és közvetlen bevételt beleszámítanak indoklásukba, míg egyes költségekkel és esetleges költségnövelő tételekkel nem számolnak. A 78%-ban figyelembe vették többek között a romániai beszállítók bevonását, az adó-és vám bevételeket és mindenféle egyéb ködös hasznokat: “egyéb hosszú távú technikai/szakmai, pénzügyi, gazdasági és egyéb feltételezett bevételeket, beleértve a nyersanyagárakat és a valuta átváltások hasznát is”.

A román fél láthatóan megfeledkezik az aranyárak extrém ingadozásáról, de a legfontosabbról is: egy sor későbbiekben ráháruló költségről is. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy nagyon sok bányacég megy csődbe a kitermelési volumen csökkenése idején, így megszabadulva a környezet helyreállításának terhe alól. Ez általában a helyszínt adó államra, illetve az ottani adófizetőkre, helyi lakosokra marad. Ez is egy módja a profit maximalizálásának. Maga a Gabriel Resources cég pénzügyi adatai sem kecsegtetnek sokkal, a cég gyakorlatilag egy üres héj, nem rendelkezik bevételekkel csak kiadásokkal és többszázmillió dollárnyi felhalmozott veszteséggel.

A román politikai elit aranylázában több vezető szakértő és politikus is osztja a zöldek elemzéseit, miszerint a cég üzleti terve alapvetően PR-fogás, és a megbízható műszaki kivitelezés, a projekt befejezése, a terület rehabilitációja irreális.

Mindez nagyon jól illeszkedik az eddigi reklámhadjáratba, melynek során a román média minden csatornáján a cég hivatalos reklámjai futnak, a kritikus hangoknak egy-két kisebb sajtóorgánumon kívül nem adnak esélyt a megjelenésre. Még ennek ellenére is azt mutatják a közvélemény-kutatások, hogy a román népesség nagyobb része ellenzi a bányanyitást.

Politikai pálfordulás

Érdekes módon ellenzékben még Victor Ponta volt az egyik legnagyobb politikai ellenzője a beruházásnak. Pártja, a Szociálliberális Unió hármas pártszövetség 2011 szeptemberében 7 pontban sorolta fel, hogy milyen okokból ellenzi a bányanyitást és milyen garanciákat szeretnének a projekt lehetőségének mérlegelése előtt. Ebben többek közt teljes nyilvánosságot kívánt Ponta a szerződés feltételeiről, valamint a környezeti-, a történelmi- és a kulturális értékek szigorú megóvására szólított fel. Megemlítette, hogy figyelembe kell venni az Európai Parlament határozatát a cianidos aranybányászat elutasításáról és említést tett a magántulajdon védelmének fontosságáról is.

Hatalomra kerülve ezek az aggályok már nem játszanak szerepet a miniszterelnök döntésében és azt látjuk, hogy még az elődjénél is vehemensebben szeretné megvalósítani ezt a beruházást. Sietségükben az általuk előzőleg kiemelt átláthatóságon is túlléptek.

Ponta nemrég kijelentette, hogy parlamenti képviselőként továbbra is elutasítaná a beruházást, azonban miniszterelnökként el kell fogadnia, mivel új befektetéseket kell bevonzania Romániába. Pedig ezek a nagyon várt beruházások sokszor több kárt okoznak, mint amennyivel ténylegesen hozzájárulnak egy ország vagy régió fejlődéséhez. Arról is beszélt a miniszterelnök, hogy az elvi döntést a projektről nem a kormány, hanem a parlament fogja meghozni, vélhetőleg még idén szeptemberben⁵. Tudni kell, hogy Ponta pártja 2/3 feletti parlamenti többséggel rendelkezik, így a szavazás kimenetele előre borítékolható és egyben leveszi a felelősséget a kormánytagok válláról.

Úgy tűnik a döntés már jóval azelőtt megszületett, hogy egyáltalán a parlament döntése szóba került volna, hiszen 2013 májusában a román állam a több projektet is kezelő cégéből külön, csak a verespataki bányaérdekeltségért felelős cégbe tette át tulajdonát - Minvest Deva-ból Minvest Rosia Montana-ba. Ezáltal lehetővé vált az RMGC-ben az állami érdekeltség közvetlen fenntartása, és az is, hogy teljesen egyedi feltételeket hozzanak létre a beruházás engedélyeinek megszerzésére, valamint az előírások adott projektre hangolására.

A fentiek miatt jó lenne tudni, hogy milyen anyagi garanciákat kíván meg a kormány az RMGC-től egy esetleges katasztrófa esetére, hiszen baj esetén a legtöbb cég eltűnik, vagy csak a károk töredékéért tud helyt állni van még. Bőven van példa erre a nagybányai vagy a kolontári katasztrófán túl is. Éppen ezért minimálisan elvárható lenne, ha egy folyamatos feltöltésű pénzügyi alapot és egy, a reális károkat ténylegesen fedező biztosítást tennének minden ilyen nagyszabású, veszélyes projekt mögé.

Kíváncsian várjuk a magyar kormány reakcióját is a legújabb fejleményekre. A kormány és a környezetvédők érdekei ebben az ügyben teljesen megegyeznek, éppen ezért az eddiginél erőteljesebb fellépést várunk a magyar politikától, amelynek során kihasználjuk a lehetőségek határáig beleszólási jogunkat ebben a határokon is átnyúló beruházásban.

Ahhoz, hogy egyáltalán engedély közelébe kerüljön a verespataki bánya megnyitása, alapvető lenne, hogy a folyamat átlátható legyen; társadalmi konszenzuson, szigorú környezetvédelmi előírásokon és ezek független ellenőrzésén alapuljon. Ezek a feltételek jelenleg távolról sem állnak fenn. Hiszen, amint látjuk, egy bizonytalan pénzügyi, szakmai háttérrel, de nagy lobbierővel rendelkező cég összefogva az üzletre „nyitott” kormánnyal, 300 tonna arany és több milliárdos állami bevétel bűvöletében képes megnyugtatónak szánt hatástanulmányokat készíteni, törvényeket megváltoztatni, vagy akár látszat társadalmi konszenzust gyártani.

Egyet azonban nem képes megteremteni: elfogadhatóvá tenni a kitermeléssel járó felfoghatatlan mértékű pusztítást és a 185 méter magas gát mögött tornyosuló ciános zagy fenyegetését.

Dallos György, Simon Gergely és Szegfalvi Zsolt a Greenpeace munkatársai