2013 Székelyföldje egy érdekes világ. Ha lehámozzuk róla a rengeteg leegyszerűsítő sztereotípiát és mítoszt, akkor egy – romániai viszonylatban – dinamikusan fejlődő, takaros világot látunk, a maga egyértelmű problémáival és provincializmusaival együtt. Székelyföld ugyanakkor a romániai kisebbségpolitika állatorvosi lova is, ahol tökéletesen megfigyelhető minden, ami jó és rossz ebben a politikában. Egy olyan régióról beszélünk, ahol ma különösebb problémák nélkül lehet magyarként élni, a szó legteljesebb értelmében. Magyarként élni persze nem jelent mindennapi nemzeti hitvallást, a nemzeti identitás nap-nap utáni nyilvános felvállalását, hanem simán csak az anyanyelv akadálymentes használatát, teljes körű magyar oktatási és kulturális rendszert, egy domináns magyar kulturális teret, illetve az ebből fakadó észrevétlen komfortérzetet. Más szóval, Székelyföldön magyarként élni, szinte olyan, mint Magyarországon: észrevétlen, magától értetődő.
A hétköznapi székely nem kényszerül rá arra, hogy mindennapjait pusztán saját magyarsága foglalja le, nem magyarként megy ki a piacra, nem magyarként megy a fogorvoshoz, és nem magyarként aggódik a fizetéséért, hanem vásárlóként, páciensként és munkásként. Persze mindezt egy túlnyomórészt magyar környezetben teheti meg, s így a fogorvosi rendelőben nemzeti hovatartozása nem válik tudatosan problematikus kérdéssé.
A romániai kisebbségpolitika ebből a szempontból példásan teljesít. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) országos és helyi politikusainak (akna)munkája révén, az évek során helyi önkormányzatokra átruházott központi hatáskörök és a régió demográfiai összetétele révén, ma Székelyföldön egy kezdetleges területi autonómia jeleit vehetjük észre. Ám egy erősen informális rendszerről van szó, a román politikára jellemző módon, itt sincs semmi kőbe vésve. Inkább csak az „ahogy esik, úgy puffan” elv szerint alakult ki ez a helyzet: így esett, hát így maradt. A kisebbségi jogokat szabályozó keret nem egy átfogó, koherens vízión alapszik, sokszor csak rögtönzésekből és véletlenszerű következmények összessége. A rossz kormányzásról híres bukaresti elit – ahogy az országban oly sok mindenen – képtelen a székely megyékben kialakult kezdetleges önrendelkezési gyakorlatokon változtatni.
Ám ha akarna, valószínűleg tudna. Az informális rendszerek hátránya épp az, hogy itt bizony hosszú évek során felépített konstrukciók rombolhatók le fél perc alatt. A Székelyföldön kialakult rendszer bebiztosítását és továbbfejlesztését jelentené a területi autonómia. Innen nézve, az autonómia a jogegyenlőség és jogbiztonság kiteljesítését jelentené a kisebbségiek számára, és ebből a szemszögből tekinthető egyértelműen menőnek.
Eddig tartana a dolog szép és idealisztikus oldala. Az autonómia megalkotásával kapcsolatos konkrét politikai gyakorlatok jelen pillanatban nem a cél felé mutatnak, épp ellenkezőleg, veszélyeztetik az eddigi önrendelkezési minták konszolidációját. Az autonómia az elmúlt két évtized során az erdélyi magyar politika központi fétisévé vált. A közéletben túlburjánzik az autonómiáról szóló beszéd, létezik rengeteg autonómiatervezet és három versengő párt is, amelyek mindannyian az autonómia jelét viselik lobogóikon. Mint a túlbeszéd úgy általában, a túlburjánzó autonómia-beszéd is többet árt, mint használt a fent már egyszer menőnek kikiáltott ügynek.
Az autonómia ma a politikai mozgósítás leghatékonyabb eszköze, illetve az erdélyi magyar pártok politikai legitimitásának, sajnos, egyetlen erőforrása. Az már egy blogbejegyzés keretein belül kinyomozhatatlan, hogy mikor, hogyan és kiknek a közreműködésével alakult ilyen egyoldalúvá az erdélyi magyar közbeszéd, ám mégis ez a helyzet.
Bár szociológiai érvényű következtetéseket nem mernék levonni, de rengeteg olyan elkötelezett kisebbségi magyart ismerek, akik szerint ez az egész autonómia-felhajtás egy igen káros jelenség, és perverz módon inkább árt, mint használ a kisebbségi jogérvényesítésnek. Ezen vélemények azonban egy autonómiafétises, erősen egyoldalú közéletben nem jutnak, nem juthatnak kifejezésre. Ezek a vélemények megfosztatnak létjogosultságuktól, ki sem mondhatóak, ha mégis kimondatnak, akkor nyilvános megvetést vonnak maguk után.
Az erdélyi közbeszédben manapság domináns autonómia-beszéd (a politikusok szövegei, az újságcikkek stb.) tehát úgy tünteti fel, hogy az autonómia kérdése a valódinál sokkal kitüntetettebb helyett foglal el az átlagszékely fantáziájában. Persze, ha egy közvélemény-kutatásban megkérdik őket, az emberek elsöprő többsége mond igent az autonómiára, és az adatok hitelességét én nem is kérdőjelezném meg. Valószínűleg, a világbékét firtató eldöntendő kérdésre is hasonlóan nagyszámú pozitív reakciót kapnánk. Ám ha megkérnénk az alanyokat, hogy állítsák fontossági sorrendbe az őket foglalkoztató problémákat, akkor az autonómia a lista végén találna helyet.
Ne tévesszenek meg a székelyek nagy meneteléséhez hasonló megmozdulások sem. Az ilyen és ehhez hasonló performanszok nem a közösség kebeléből származó érzelem spontán megnyilvánulásai, hanem a rivális politikai alakulatok mozgósítási képességéről, infrastrukturális erejéről tesznek tanúbizonyságot. Az autonómia ugyanis a különböző pártok versengésének terepe, egymást túlszárnyalva próbálnak meg minél több embert utcára vinni saját belső hálózataikon keresztül. Az önrendelkezés fogalma és a vele kapcsolatos megmozdulások ma pusztán a pártpolitikai verseny terepei.
A három erdélyi formáció és mostanság már a magyarországi pártok is egymást túllicitálva próbálják bizonyítani az autonómia iránti elkötelezettségüket. A Fidesz és a Jobbik belépésével ez a politikai mező egyre inkább a tartalom nélküli nemzeti diskurzus felé torzul el, az autonómia kérdése szent tartalommá válik, amelyről érdemben beszélni ma már lehetetlen. A mérsékelt és pragmatikus fellépéséről híres RMDSZ-nek ebben az erőtérben mozogva nincs más választása, mint sodródni az árral. (Választása lenne, de jelenleg sem ereje, sem innovációs készsége nincs hozzá.)
Ilyen körülmények között félő, hogy az egyébként igen nemes és hasznos, a székelyföldiek számára a mindennapi tapasztalatok szintjén is komoly előnyöket ígérő autonómia kérdése a magyar politikai elit sodródása révén hosszú időre a politikai vágyvilág keretei közé szorul. A nagy székely menetelés és elviekben egyébként tiszteletreméltó testvérei ma a többségi és kisebbségi társadalom hisztériáinak és frusztrációinak táplálásán kívül nem sok eredménnyel kecsegtet.
Magyar részről hiányzik az autonómiáról szóló érdemi párbeszéd, amely révén létrejönne egy konkrét elképzelés a székely autonómia mibenlétéről. A szólamok puffogtatásán túl, ugyanis itt egy egész belső közjogi, közigazgatási és gazdasági rendszer megtervezéséről lenne szó. Az autonómiatervezetek bőségében sem tudhatjuk igazán, hogyan is nézne ki egy esetleges székelyföldi autonómia, milyen hatáskörei lennének a közintézményeinek, hogyan lenne gazdaságilag fenntartható, stb. Amíg a projekt jövőbeli kedvezményezettjei nem tudják, hogyan is nézne ki ez a dolog, addig nem képesek koherens üzenettel fordulni a román többség azon része felé, akik vevők lennének erre. Amíg a tüntetéseken felmutatott táblák egymásnak ellentmondanak, egyik autonómiát, másik függetlenséget követelve (ez azért elég alapvető különbség), addig a román politikumnak igen könnyű dolga van a közvélemény félrevezetésében. Amíg a magyarországi közvélemény nincs tisztában a romániai kisebbségjog valós helyzetével, és helyette mártírnarratívákból táplálkozik, addig konstruktív anyaországi támogatás nem várható ebben az ügyben. És ez csak néhány kezdeti dilemma az autonómiával kapcsolatban. Innen még fényévek vannak a célig. Aki pedig a politikában rövidebb utakat árul, holnap megvalósuló utópiát, az hazudik, és végső soron saját népének árt.
Pap Szilárd István
székelyföldi származású politológus, újságíró és blogger
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Fényévekkel a céltól: autonómia Székelyföldről nézve 2013.10.29. 16:26:01
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.