Reggel még kacsának tűnt a hír, de délutánra maga a CBA erősítette meg a magyar üzletlánc vezetősége utasította a boltvezetőket, hogy minden dolgozóhoz juttassák el üzenetüket, el kell menni október 23-án tüntetni a Békemenet mellett, a liberális hazaárulók ellen, akik a magyar nemzet boldogulását akadályozzák! És akkor itt most egy fogadalom jön, soha többet be nem fogom tenni a lábam egyetlen egy CBA-ba sem! Nem vásárolok egy olyan cégnél aki bárkit is hazaárulónak tekint!
"Fontos a megerősítés, az összetartozás, hiszen csak összefogva tudunk gátat szabni és kategorikusan elutasítani a posztkommunista, liberális gazemberek mesterkedéseit, akik lépten-nyomon elárulják hazánkat, külföldi multiérdekeket szolgálnak ki, mindezt úgy, hogy a magyar emberek boldogulását, fejlődését is beáldozzák” - így szólt a CBA felhívásának egy része.
Alapvetően már azzal is baj lenne, ha egy cég bármilyen politikai tevékenységre szólítaná fel az alkalmazottait, legyen az MSZP-s, DK-s vagy Jobbikos, LMP-s vagy Együtt-PM-es. És nem mentség az a hazugság, hogy nem volt kötelező hiszen a CBA vezetősége a saját politikai akaratát erőltette rá ezekre az emberekre, vagy próbálta ráerőltetni.
Tehát alapvetően lényegtelen melyik politikai oldal csinálja ezt ez elfogadhatatlan, az viszont, hogy ilyen nyilvánvaló uszítást, politikai gyűlöletet gerjesszen egy cég, hogy a magát magyarnak hazudó (hiszen a magyar nem rekeszti ki a nemzet egyik felét sem) élelmiszer lánc vezetősége ilyet megengedjen az több mint visszataszító!
Reméljük másnak is feltűnik ez az ocsmányság és azok a konzervatív, liberális, baloldali vagy jobboldali emberek akik ép-eszüknél vannak még ebben az országban azok ezentúl messziről elkerülik a CBA-t, ha tehetik!
A cikket itt a facebookon tudod kommentelni:
A bejegyzés trackback címe: