Solt Ottília ma lenne 70 éves. 17 éve bekövetkezett haláláig egyetlen ügyet szolgált ellentmondást nem tűrő következetességgel és fáradhatatlansággal – a társadalom peremén, szegénységben és kitaszítottságban élő, elnyomott emberek ügyét. Munkája fontos példát és folyamatos inspirációt jelenthet mindazoknak, akik ma Magyarországon, az egyre kétségbeejtőbb körülmények között is cselekedni szeretnének a társadalmi igazságosság és a szolidaritás kivívása érdekében.

Solt Ottília pályafutása során nagyon sokféle munkát végzett, többnyire mindet egyszerre: dolgozott tanárként, kutató szociológusként, újságíróként, egy segélyező szervezet soha ki nem merülő motorjaként és – sajnos csak nagyon rövid ideig – országgyűlési képviselőként is. Minden rendelkezésére álló eszközt igyekezett megragadni annak érdekében, hogy felhívja a döntéshozók és a szélesebb közösség figyelmét a magyar társadalom végzetes kettészakítottságára, a szegénység tűrhetetlen mértékére és az ez által okozott emberi szenvedésre. Már a Kádár rendszerben is ezért dolgozott, és ezt folytatta a rendszerváltás után is.

A 70-es években elsősorban szociológusként dolgozott, akkoriban más lehetőség nem lévén, nagy állami kutatóintézetekben. Igyekezett tudományos eszközökkel valós képet adni a munkások, a  szegény- és cigánytelepek lakóinak elfogadhatatlan életviszonyairól és küzdelmeikről. Nem volt hajlandó elhallgatni azt, amit a Kádár rezsim minden eszközzel rejtegetett – az akkor is sokezer ember osztályrészéül jutó nyomort és kiszolgáltatottságot. Azért dolgozott, hogy mindezt láthatóvá tegye a maga felháborító valóságában. Ezért hamarosan menesztették kutatói állásaiból és az írásait is betiltották. Ekkor csatlakozott az illegális „Beszélő” folyóirathoz, a rendszerváltás előtt itt tudta megjelentetni a szegénység súlyos következményeit bemutató, indulatos, mégis tényszerű, a valóságot feltáró írásait.  

A szegénységben élő emberekért érzett felelősségét és cselekvési vágyát jól példázza az az eset, amikor egy korábbi interjúalanya, az angyalföldi Tripolisz szegénytelepen élő proletár asszony a segítségét kérte egy ismerőse érdekében, aki súlyos betegsége ellenére hónapok óta semmilyen jövedelemhez nem jutott. Az ügy kapcsán ő azonnal szervezkedni kezdett, ami rövidesen elvezetett a Szegényeket Támogató Alapot (SZETA) megalapításához. Otthonában gyűjtötte, saját kezűleg mosta és csomagolta a beérkező ruhaadományokat, fáradhatatlanul írta a szegény családok számára támogatást kérő leveleket, szervezte a befolyó pénzadományok elosztását, miközben meleg, baráti közeget teremtett a szerveződéshez. A SZETA a rendszerváltás időszakának talán legfontosabb szociális intézménye lett, amely nemcsak a szegénység következményeit enyhítette, de alkalmat és keretet adott a baloldali világnézetű ellenzékiek szerveződésének és az égető társadalmi problémák napirenden tartásának is.

Mindeközben továbbra is írta a cikkeit és részt vett a Kádár-rezsim elleni demokratikus ellenállásban. A rendszerváltó ellenzék fontos alakja volt, a kevés, aktívan és nyilvánosan is fellépő, széles körben megbecsült nők egyike. És egyben a demokratikus ellenzék balszárnyának egyik leghitelesebb és legaktívabb tagja. Mindent megtett azért, hogy a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem ne merüljön ki a tűzoltó hatású jótékonyságban és a folyóiratcikkek megjelentetésében – amint lehetősége nyílt rá, belevetette magát a pártszintű politizálásba is: 1988-ban a későbbi SZDSZ-t megalapozó Szabad Kezdeményezések Hálózatának ügyvivője, majd a rendszerváltás utáni első parlamenti ciklusban a szabad demokraták országgyűlési képviselője lett.

A frissen megalakult országgyűlés egyik legaktívabb képviselőjeként, a megelőző évtizedekben a szegény emberek körében végzett munkája révén felhalmozott tudása és tapasztalatai nyomán, felszólalások tucatjaival tudósított a szegénységben élő emberek húsbavágó problémáiról, rendületlenül sürgette a megoldásukhoz szükséges társadalompolitikai intézkedéseket, az emberi jogok és a demokratikus játékszabályok érvényre jutattását. Szilárd, a társadalmi igazságosságon alapuló értékrendjéhez egész képviselői pályája során hű maradt, ami ezzel összeegyeztethetetlennek tűnt, azt megalkuvás nélkül kérte számon képviselőtársain. Talán nem túlzás, hogy a rendszerváltás időszaka óta senki nem látta olyan tisztán és képviselte olyan következetesen, mint Solt Ottília, hogy a demokratikus berendezkedés és a társadalmi igazságosság egymástól elválaszthatatlanok, hogy szolidaritás nélkül nem lehet felépíteni a vágyott, szabadságon alapuló társadalmat.   

Azonban már az első országgyűlési ciklus vége előtt világossá vált számára, hogy értékrendje és az ebből következő célkitűzések nem összeegyeztethetőek azzal a hivatásos politikusi szereppel, amelyet képviselőként a magyar parlament kínált számára. Ezért már ekkor elhatározta, hogy nem indul a következő választáson. A csalódás a parlamenti politikában azonban nem csökkentette cselekvési vágyát. Élete utolsó éveiben folytatta a szociológiai kutatást, fontos szerepet vállalt a Wesley János Fôiskola szociális munkás szakának beindításában és szellemi arculatának megformálásában, újság- és folyóiratcikkeivel pedig tovább folytatta a közvélemény formálását a számára fontos ügyek vonatkozásában.

Solt Ottília megingathatatlan elkötelezettsége és fáradhatatlan munkája a szegénységben élő emberek érdekeinek védelmében méltó példa lehet mindannyiunk számára. Emlékét különösen fontos ébren tartanunk ma Magyarországon, ahol a szegénységet újra büntetik, a roma emberek állampolgári jogait továbbra is semmibe veszik, ahol a politikai közösség kiveti magából azokat, akiknek nem adatott lehetőség a társadalmi elismeréshez szükséges erőforrások felhalmozására. Munkássága útmutatóul és kifogyhatatlan inspirációként szolgál a cselekedni vágyó állampolgár; a közéleti szerepet is felvállaló, aktív kutató; a saját közegén túllépni szándékozó, társadalmi privilégiumait az elnyomás ellen felhasználó értelmiségi; és a meg nem alkuvó politikus számára is. És mindenki számára, aki szeretne egy igazságosabb világban élni és ennek érdekében cselekedni is hajlandó.  

Dósa Mariann
társadalompolitika szakos doktori hallgató