Korábban is voltak hírek arról, hogy az NSA botrány magyar szálait vizsgáló - egyébként jelentéktelen - parlamenti bizottságra nagy dolgok várnak még a kampányban. A Magyar Nemzet mai cikke ezt megerősíti. Az írás szerint magyarországi civil szervezetek "amerikai támogatású kormányellenes" működését vizsgálná a bizottság. A Nemzet cikkében leírtak pedig erősen hasonlítanak a Putyin féle, korábban Ukrajnában is bevezette hazaárulási törvényekhez.
"Tovább vizsgálhatják a balliberális kötődésű, magukat civilnek nevező szervezetek külföldi, elsősorban amerikai támogatását és az azon keresztüli esetleges befolyásszerzési kísérleteket." - írja a lap. Ha ezt korábbi a jobboldali sajtóban írott cikkel vettjük össze a célpont a Norvég Alap, és az OSI támogatását kapó intézmények lehetnek, például a TASZ és az Átlátszó oknyomozó portál.
A felvetés amely ezeket az intézményeket vizsgálná több okból is abszurd. Egyrészt a Fidesz nem engedte felállni, pontosabban elhalasztotta a felállását a NAV ügyet vizsgáló bizottságnak, viszont a cikk szerint vizsgálná a Magyarországon (egyelőre még) legálisan működő, az előző kormányok ügyeit is élesen kritizáló szervezeteket. Csak azért mert. Másrészt ezeknek a szerveteknek nyilvános az elszámolása, pontosan onnan lehet tudni, hogy kapnak külföldről pénzeket, hogy bevallják azokat. Viszont nem nyilvános például a CÖF költségvetése akik feltehetően Fideszes (a pártalapítványon keresztül), illetve állami (a CÖF-öt, és a Nemzeti Civil alapot is vezető Csizmadia Lászlón keresztül) pénzeket használnak kampánycélokra.
De szemezgessünk a jobboldali sajtó szerint "balliberális kötődésű" civil szerveztek "befolyásszerzési kísérleteiből":
A TASZ jogvédő civil szervezet elvállalta Orbán Viktor védelmét abban a perben, amit az igazságügyi minisztérium indított a Fidesz-elnök ellen. - Origo 2007
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet idén januárban lemondásra szólította fel kormánya belügyminiszterét. Tette ezt azért, mert Lamperth Mónika hivatali ideje alatt aggasztóan megszaporodtak a politikai és a személyes szabadságjogokat sértő rendőri túlkapások. - Nyílt levél Gyurcsány Ferenchez, tasz.hu 2005
A TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság nyílt levélben fordult az igazságügyi és rendészeti miniszterhez, a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez és a legfőbb ügyész helyetteséhez a zavargások miatti előzetes letartóztatások ügyében. tasz.hu 2006 szeptember 27
Bajnai Gordon az ország legjobban álcázott oligarchája. Egy törékeny alkatú “kedves srác” a nagyok között, egy “halk szavú úriember” (copyright Wachsler Tamás), egy kisfiús mosoly az ádáz vigyorok árnyékában, aki joggal mondja, hogy vagyona nem mérhető az első százhoz és úgy tesz, mintha nem lenne az, ami - Mong Attila Átlátszó
A sajtó őt sejti Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes felbukkanása és térnyerése, valamint egyes gyanús BKV-s ügyletek mögött, de a szocialisták meggyengülésével lesz egyre forróbb a levegő körülötte is. Már a kormányváltás előtt új erőre kapnak a különböző, üzleti ügyeit érintő nyomozások a BKV-s botránytól, az Infopark-os zsarolási gyanún („lelövesselek vagy agyonveresselek?”) át a Kopaszi-gát tranzakciójáig - Leisztinger Tamásról az MSZP képviselő Tütő Kata férjéről, Mong Attila Átlátszó
Ha a fenti cikkeket megnézzük, láthatjuk mennyire abszurd balliberális elfogultsággal és hatalomszerzéssel vádolni ezeket a szervezeteket. Ha például 2006 őszét nézzük, mind a TASZ, mind az Átlátszó főszerkesztője Bodoky Tamás sokkal többet tett az igazság kiderítésért, mint maguk a fideszes képviselők. Ha ez a bizottsági vizsgálat még is lezajlik, esetleg kapunk egy olyan törvényt, mint ami Oroszországban hazaárulónak bélyegzi azokat a szervezeteket akik külföldről pénzt elfogadnak, utána senkinek se lehet kétsége, itt mindenki hazaáruló lesz aki nem nyal be.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.