A Város Mindenkié csoport ma bejelentette, hogy a rendőrség hétfőn Újpesten elindítja a kunyhóban lakó hajléktalan emberek üldözését. Információink szerint pedig a következő hetekben több területen is eldózerólják emberek otthonait. A hatalom nyíltan lép fel a legszegényebb, a társadalom által semmilyen támogatást nem kapó emberek ellen és pusztítja el otthonaikat.
Amikor a mindenkori állam a kunyhóban lakó emberek ellen fordul, nem csinál mást, mint a saját maga által meg nem oldott problémák teljesen ésszerű következményeit, és tehetetlenségének bizonyítékait pusztítja el, úgy, hogy az eddig is magukra hagyott embereket taszítja még mélyebbre.
Azok az emberek akik kunyhóban laknak, pont azért kerültek oda, mert a társadalom nem tudta megvédeni őket, nem tudott segíteni rajtuk. Ezért a kunyhólakók saját eszközeikből, a mi érdektelenségünk mellett megteremtették azt, és jól érzik magukat. Van fedél a fejük felett, van magántulajdonuk, többüknek önálló keresete, és szabadok lehetnek.
Nem kell az utcán elhagyatottan élniük, nem kell szállón zsúfolodniuk, nem veszik igénybe az állam szolgáltatásait, mégis élnek. Most ezt az életet akarja tönkretenni az állam. És nem úgy, hogy segítséget nyújt. Azoknak az embereknek, akiknek soha nem nyújtotta kezét az állam, mégis saját maguk próbáltak boldogulni, most azt mondja, takarodjatok, és újra ellöki őket.
Ennél igazságtalanabb nincs. A szegény, de boldogulni akaró emberek életének lerombolása. És mindezt a mi nevünkben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.