Április 6-án választások lesznek Magyarországon, ahol annak rendje és módja szerint minden állampolgár egy szavazattal rendelkezik. A különféle jogfosztott csoportok - szegény emberek, nők, cigány emberek, a szexuális kisebbségekhez tartozók - könnyedén elkergethetnék a kormányt, és választhatnának maguknak olyat, amely mindannyiuk érdekeit szem előtt tartva kormányoz. Arról, hogy ezt a kimenetet milyen intézményes tényezők hátráltatják, sok szó esik. Ahogyan arról is, hogy a jelenlegi jelöltek között sokan nem találnak számukra megfelelőt. Az a politikai egyenlőtlenség azonban, ami az elnyomott társadalmi osztályok és jobb helyzetben lévő emberek érdekérvényesítési lehetőségei között fennáll, szinte egyáltalán nem jelenik meg a magyar nyilvánosságban. Pedig ezt egy tisztességes médiatörvény és a 2010 előtt érvényben lévő választási rendszer sem számolná fel. A Mérce a választásokat megelőző hetekben egymáshoz lazán kapcsolódó írásokban foglalkozik ezekkel az egyenlőtlenségekkel.
Veszélyezteti-e egy civil szerveződés politikai függetlenségét, ha a szavazáson való részvételre biztatja tagságát? Hazánkban még mindig sikerül kisajátítania a pártpolitikának a választópolgárt? Milyen taktikák vannak arra, hogy az elnyomott társadalmi osztályok vagy jogfosztott csoportok követelései – éppen szavazati erejük miatt - nagyobb súllyal nyomjanak a latba? Ebben az írásban ezekre a kérdésekre keressük a választ, és közben példákon keresztül mutatjuk be, mennyi lehetőség van a civil nyomásgyakorlásra a választójogon keresztül.
Az állampolgár választópolgár is – azzá kell válnia nem csak a politikai pártok, hanem a civil szervezetek szemében is. Nem azért, mert az állampolgári szerveződéseknek politikai pártok mellett kellene korteskedniük, hanem azért, mert be kell látnunk, hogy egy félretolt ügy a legtöbb döntéshozónak elsősorban nem az észérvek miatt lesz fontos, hanem azért, mert abból politikai tőkét tud kovácsolni. A civil szervezeteknek ezért érdemes számolniuk azzal a nyomásgyakorló erővel, amivel a választópolgárok a választójog által rendelkeznek. A "szavazat vásárlóereje" tehát nem csak a pártpolitikai, hanem a civil kampányokban is számít.
A választójog az állampolgárok kezében eszköz és hatalom. De tudunk-e hatékonyan élni ezzel a hatalommal, ha csak négy évente használjuk? Egyre aktuálisabb ez a kérdés, amikor a jelenlegi kormánypárt kevéssé nyitott a civil szervezetek kritikájára, növekszik az elégedetlenek tábora, az ellenzéki média halkul és az ellenvélemények ki vannak tiltva a közmédiából.
Hogy taktikázzunk a választójog hatalmával a két választás között?
Kezdjünk egy példával egy távoli demokráciából. “Egy ember, egy szavazat,” így számol az amerikai, és nem csak a pártok, hanem a közösségi szerveződések is. A választójog stratégiai használatának évszázados hagyománya van az USA-ban az aktivisták körében. A fekete polgárjogi mozgalom sikere is részben annak volt köszönhető, hogy a Demokrata Párt felismerte a fekete amerikaiakban az addig kiaknázatlan szavazóbázist és felkarolta a feketék egyenjogúságának ügyét.
Van, hogy egy kirekesztett csoport elég nagy ahhoz, hogy tömeges kiállása önmagában erőt képviseljen, de gyakran előfordul, hogy koalíciót kell kötnie. Az amerikai közösségi szervezetek ezért egy akció előtt megnézik, mekkora és kikből áll a döntéshozó szavazóbázisa, illetve ellentábora, és mekkora azok száma, akik még nem döntötték el, kire fognak szavazni. Ezeket a csoportokat (az őket képviselő szervezeteket, véleményformálókat) igyekeznek mozgósítani, és megpróbálják őket az ügy mellé állítani ha más nem, egy átmeneti szövetség erejéig. Egy kellően erős koalícióval aztán könnyebben lehet nyomást gyakorolni, akár egy egyszerű, telefonos akción keresztül. Ilyenkor az amerikai közösségi szervezetek tagjai azzal hívják fel a képviselőiket: “Képviselő asszony, A.B. vagyok az Ön választókörzetéből. Még nem döntöttem el, kire fogok szavazni a legközelebbi választáson, de ha Ön továbbra is kitart a szegregált iskola mellett, akkor nem Önt fogom választani”. Egy lakossági fórumon pedig minden felszólaló egyértelműsíti, hány ember nevében beszél, melyik településről vagy városrészből jött, felmutatva a döntéshozónak, hány szavazat forog kockán.
A választások előtt az amerikai közösségi szervezetek kampányt folytatnak azért is, hogy a történelmileg alulreprezentált csoportokat regisztrálják a választásokra, és szavazásra buzdítsák őket. (Az USA-ban - ellentétben Magyarországgal - nem vezetnek átfogó szavazói adatbázist, ezért van szükség a szavazói regisztrációra.) Teszik ezt rengeteg telefonhíváson keresztül, vagy a szomszédságokat járva.
Folytassuk egy térségi példával a szomszédos Szlovákiából, ahol a 2002-es helyi választás előtt a Centrum Komunitného Organizovania (Közösségszervező Központ) végigjárta számos település, köztük Besztercebánya lakóit, tájékoztatta őket az induló pártok programjairól és a választáson való részvételre biztatta őket. A szervezet nem agitált tehát egyik párt mellett sem, viszont növelte a választói tudatosságot, és segítette a szavazókat a döntésben. Választási fórumot is szerveztek, ahova meghívták a jelölteket. A helyiek részvételével pedig összerakták az “Állampolgárok Programját”, amelyben a városrész számára fontos ügyeket listázták, a dokumentumot benyújtották a politikai pártoknak, majd a kapott válaszokat széles körben megosztották. A kampány eredményeképp több, korábban politikai jogaival nem élő állampolgár gyakorolta tudatosabban választójogát.
Hazai távlatok az osztályokon és az etnikai határokon átívelő együttműködésre
Annak megfogalmazásához, hogy Magyarországon mit tehetünk azért, hogy a társadalmi igazságosságért folyó küzdelem a mi jelenünkben ne az értelmiség harca maradjon, hanem saját jogon megszólaljanak az – elnyomott társadalmi osztályokhoz és jogfosztott csoportokhoz tartozó - érintettek is, jó példa A Város Mindenkié munkája. A hajléktalan emberekből és szövetségeseikből álló csoport – a Társaság a Szabadságjogokért szervezettel együttműködésben - hajléktalanszállókon és köztereken tájékoztatja a lakhatását vesztett embereket a választásokon való részvételhez kapcsolódó gyakorlati információkról, illetve a hajléktalanság és a lakhatás szempontjából az induló pártok programjairól.
A Magyarországon élő, megközelítőleg 30 ezer hajléktalan ember azonban nem képez akkora szavazóbázist, hogy a szavazatmaximalizálásra berendezkedett pártoknak érdemes legyen rájuk odafigyelni, ezért helyzetük jól mutatja az osztályokon átívelő együttműködés társadalmi jelentőségét. Esetükben különösen fontos, hogy szövetségesekre találjanak azoknak a társadalmi osztályoknak a körében, akik szavazata viszont nyom a latba – azon túl, h ők maguk minél nagyobb számban és minél szervezettebben tudják képviselni magukat. Ilyen szövetségesekké válhatnának többek között a hitel miatt eladósodottak, akiket fenyeget a hajléktalanság, vagy azok a középosztálybeliek, akik hisznek egy kölcsönös szolidaritáson alapuló társadalmi berendezkedésben, de ugyanúgy a lakásszegények is, tehát az a sok százezer ember, aki emberhez nem méltó lakáskörülmények között él, illetve akár a bántalmazott nők is, akiknek megkönnyítené a bántalmazó kapcsolatból való kilépést, ha lenne elegendő megfizethető lakhatás.
A választások előtti civil aktivizmus jó példája továbbá a magyar roma szervezetek által kezdeményezett “Ne regisztrálj!” Facebook kampány, aminek keretében a roma szavazókat buzdítják arra, hogy ne regisztráltassák magukat a 2014-es országgyűlési választásra a nemzetiségi névjegyzékbe annak érdekében, hogy az országos választáson ne csak az adott nemzetiség listájára, hanem pártlistára is leadhassák voksukat.
Egyre időszerűbb, hogy a magyar demokratikus közéletben is közhellyé váljon, hogy a választójog hatalom, amelyet a civil szervezeteknek társadalmi kampányaikban ajánlatos kihasználni. Érdemes tehát tanulnunk a hazai és külföldi jó gyakorlatokból, hogy hatékonyan tudjunk élni ezzel a hatalommal. A pártoktól való függetlenség természetesen alapvető követelmény: megalkuvás nélkül, mindig ugyanolyan vehemenciával kell számon kérni az éppen aktuális hatalmat. A kooptálás veszélye szintén fennáll: el kell kerülni, hogy a politikai hatalom manipulatív céllal kiemelje, és magába olvassza az erős közösségi vezetőket. De ha civilként beleszólást akarunk a döntéshozatalba, politizálnunk kell - társadalmi ügyekben nyomást kell gyakorolnunk a döntéshozókra -, és nem pártpolitikai alapon.
A sorozatban korábban megjelent írások.
Tényleg ugyanannyit ér a szavazatunk? - A politikai egyenlőség mítosza 1. rész
Tényleg ugyanannyit ér a szavazatunk? - A politikai egyenlőség mítosza 2. rész
Kattints ide és íratkozz fel a Kettős Mérce hírlevelére
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.