Ezért most nagyon nem fogsz szeretni. De ha minden jól megy, a végén magadat is utálni fogod egy kicsit. Vágjunk is bele! Arra készülsz, hogy rájuk szavazz. RÁJUK. 4 éve valószínűleg még a puszta feltételezésért is kiosztottál volna nekem egy gyengéd fej-gyomor kombinációt. Na de változnak az idők, mi sem természetesebb. Emlékszel, mikor döntötted el, hogy ezekre aztán többé soha? 2002-ben volt. 2002 februárjában, egészen pontosan. Igen, az a bizonyos kokárdás sztori. Hagyjuk kint, mondták, csak egy kicsit tovább, tényleg. Épp csak a választásokig. Mert küldetés, meg egység, és mutassuk meg. Akkor azt mondtad, ettől hánynod kell, és, hogy egy mondattal még soha senkinek nem sikerült azelőtt ekkora kibaszott éket vernie szomszédok, barátok, rokonok, szerelmek – és úgy általában emberek közé. Csillagos ötös meglátás. Sokan voltunk így vele. Többen, egészen pontosan. Akkor még.
Aztán jött 2010 és válság ide, recesszió oda, még mindig a régi szoci választási reklám szerint raktad az x-et: „A kormány helye baloldalon van…” Mégis jött a kétharmad és beindult a verkli. Meg a gőzhenger. Ugrott 3000 milliárd a nyugdíjpénztárakból, hetente újra írták a gránitból faragott Alaptörvényt, lazán hazavágták az Alkotmánybíróságot. Nincs kedvem tovább sorolni. Ha akkor bárki megkérdez, egyhavi fizetésedet rátettem volna, hogy ha eddig utáltad őket, akkor ezután megtaposol mindent, ami narancssárga. És nyertem volna. Aztán jött egy kanyar, fura kanyar. Az egész a fizetési borítékoddal kezdődött. Soha nem kerestél rosszul, az egykulcsos adó pontosan ezért lódított hatalmasat az A4-es fizetési papírodra nyomtatott nettó összegen. Akárcsak nálam. És meg kell mondjam neked egészen őszintén, kurva jól esett. Aztán kivezették a nem sokkal azelőtt bevezetett szuperbruttót. Ajvé.
Persze azért rendületlenül utáltad őket továbbra is, de annak az évi pár százezer extrának bőven megvolt a helye. Teltek múltak a hónapok. és kezdett úgy amblokk tele lenni a tököd a politikával. Ezek a fülkeforradalom után láthatóan totál maguknak érzik az egész országot, és eszerint is viselkednek, azok meg igazi lúzerek: egy erős baloldali összefogás helyett csak csetlenek-botlanak, mint begombázott elefánt a porcelánboltban, és egymást ekézik. Aztán mikor végre összefognak, még egy tisztességes nevet se tudnak találni maguknak. Balfaszok és jobbfaszok, de tényleg. Egyvalamit azért kihallottál a kusza, látszólag random módon elpuffogtatott baloldali üzenetekből: ha kormányra kerülnek, visszahozzák a (legalább) kétkulcsos adózást. Igazából nem ijedtél meg tőle, nem háborodtál fel rajta, még csak igazságtalannak se tartottad, csak elraktároztad az információt agyad valamelyik távoli zugába.
Lassan történt, alig észrevehetően. Egy idő után már nem háborodtál fel, maximum felhorkantál. Aztán csak felszisszentél. Végül már azt sem. Ha volt is még véleményed, már téged se érdekelt, ha mégis elkerülhetetlen volt a véleménynyilvánítás, akkor mindkét oldal felelősségét hangsúlyoztad. Közönyössé váltál, mint a macska, de nem volt, aki összezavarjon. A közöny azonban csak látszólagos volt. Mélyen belül, a felszín alatt két éned – az öntudatos, kritikus, örök lázadó és az újdonsült higgadt, megértő, jól kereső – folyamatosan birkóztak tudatalattid iszapjában. Mígnem egy szép napon egy szűkebb baráti összejövetelen azt találtad mondani, hogy bizonyos, de tényleg csak bizonyos szempontból most jobban mennek a dolgok, mint az előző kormány alatt. Néhány nappal később már azt fejtegetted ebédidőben, hogy a paksi bővítésnek igazából nem volt alternatívája. A mélypont az volt, amikor egy péntek este a nyolcadik korsó Staro után azt találtad mondani egy szárazszájúnak szintén nem mondható kollégádnak, hogy a rezsicsökkentés alapjában véve nem is olyan rossz dolog. Mentségedre szolgáljon, hogy utána rögtön kitámolyogtál a budiba, és két ujjad segítségével könnyítettél magadon.
Mostanra világossá vált: rájuk fogsz szavazni. Hogy miért? Lassan írom le, hogy te is megértsd: megvettek kilóra. Szépítheted, lökheted a süket dumát, sorakoztathatsz sziklaszilárd érveket, a lényeg: megvettek kilóra. Fogd a pénzt és kuss! Ennyi.
Azért van itt egy kis bibi. Nem akarlak adatokkal terhelni, de két dolgon azért elgondolkodnék a helyedben. Az egyik, hogy a magánnyugdíjak einstandolása ellenére is történelmi csúcson van az államadósság, és ebben a pillanatban is nő. A másik, hogy az elmúlt négy évben a régiós társak GDP-je durván háromszor-négyszer akkorát nőtt, mint a magyar – különösebb erőlködés nélkül. Hogy ez mit jelent? Azt barátom, hogy a tendencia egyértelmű, leszakadunk, mint a kabátgomb. És 3-4 év múlva már egyáltalán nem azon fogsz pörögni, hogy hány kulcsos a magyar adórendszer és tőled mennyit vonnak, mert jó eséllyel fizetésed se lesz.
De tudod mit? Nem az lesz a legrohadtabb pillanat, mikor kivágnak. Közel sem. Egy szép napon ott állsz majd a kölyköd előtt a repülőtéren, és ő kezében az egy irányba szóló londoni repülőjeggyel csak annyit fog kérdezni indulóban: „Fater, és te tényleg ezekre szavaztál? Ezekre?” Na, az tényleg kemény lesz.
Persze az is lehet, hogy nem mész el szavazni. Még magyarázkodnod se kell: ezek bénák és jobban félnek a győzelemtől, mint a vereségtől, azok arrogáns nyomulós fantaszták. Ráadásul, ha veszítenek, két perc alatt szétkapják az országot. Kinek hiányzik ez? Így hát inkább otthon maradsz a seggeden. De tudod az a szép a szavazásban, különösen ebben a mostaniban, hogy ha nem mész el, akkor is szavazol: jelen esetben arra, hogy minden maradjon a régiben. Szívás, de ez van. Senki nem mondta, hogy könnyű lesz.
Most bután nézel magad elé, és arra készülsz, hogy durván 4 mp múlva anyámat emlegetve lecsapd a laptop tetejét. Aztán mégis tovább olvasol...
Mert a jó hír mindig a végén jön. A szitu ugyanis az, hogy bármi történjék is, ők fognak maradni. Az ellenzéknek egyszerűen nullához konvergálnak a győzelmi esélyei. Egy dolgot érhetünk el: hogy a narancsszezon ne kétharmaddal folytatódjon. Mivel pedig a srácok az elmúlt 4 évben mindent megtettek, hogy az utánuk következő, kétharmados felhatalmazással nem rendelkező kormányok mozgásterét gyufásdoboz méretűre szűkítsék, a minimum, amit megérdemelnek, hogy ezek szerint a törvények szerint kelljen kormányozniuk a következő 4 évben. Ergo nyugodtan rakhatod balra az x-et, az egykulcsos adód és vele a havi kellemes plusz megmarad.
Ezt gondold végig! És a végén talán még a srácod is beszélő viszonyban marad veled.
Vér Balázs vendégszerzőnk írása
Kattints ide és íratkozz fel a Kettős Mérce hírlevelére
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.