A cigányok márpedig egytől-egyig bűnözők, joggal sújthat le rájuk a tisztességes magyarok haragja, akiket nem érhet hátrány az igazság kimondásáért. Nagyjából eképpen foglalható össze a Gyulai Törvényszék elsőfokú ítélete abban a perben, amit az ügyészség indított a Szebb Jövőért egyesület feloszlatása iránt. A határozat teljesen szembemegy a Magyar Gárdát feloszlató ítéletekkel és hemzseg a bíró jogilag irreleváns, előítéletes, szubjektív véleményétől.

Hajdú D. András (Origó)

A beszédes nevű Szebb Jövőért egyesületet röviddel a Magyar Gárda feloszlatása után alapították, időközben beszüntetett főtevékenysége papíron klasszikus polgárőri feladatokat takart. A 2011-es gyöngyöspatai és hajdúhadházi járőrözéseivel magának kétes értékű országos hírnevet kiérdemlő, majd ezt többek között a 2013-as devecseri és ceglédi, nyíltan cigányellenes rendezvényeken elmélyítő szervezet egyfelől „közbiztonsági” célú járőrőrözéseket hajtott végre, másfelől uszító gyűlések biztosítását végezte. Emellett az egyesület, melynek vezetősége a Jobbikhoz több szálon kötődődik, több tagját ítélték el cigányok sérelmére elkövetett szabálysértések és bűncselekmények miatt.

A bíróságnak tehát egyfelől arról kellett döntenie, hogy a „járőrözések” módja sértette-e a helyi cigány közösségek tagjainak egyenlő emberi méltóságát, másfelől a nem vitatottan cigányellenes üzeneteket közvetítő demonstrációk biztosítása, az ott vezetőik által elmondott beszédek és a tagok által elkövetett törvénysértések összességében alátámasztják-e az egyesület az alkotmányellenes működését.

Másfelől a bíróságnak nem akárhogy kell döntenie. Pártatlanul, függetlenül, elfogulatlanul, az alkotmányos értékek tiszteletben tartásával kell igazságot szolgáltatnia, tisztességes jogi eljárásban, csak a jogszabályokra támaszkodva, az eljárás keretétől és a döntés érdemétől függetlenül.

1. Ami a döntés tartalmi részét illeti, vagyis azt a kérdést, hogy a Szebb Jövőért tevékenysége alkotmányos-e, vagy sem, nem lehet az iratok ismerete nélkül tökéletesen pontosan megítélni, de nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a Gyulai Törvényszék bírája tévedett.

A tényállást a bíróság pletykák elemzésével, albérleti szintű szociológiai fejtegetésekkel teszi színessé. Lényegi indokolás nélkül zár ki okirati bizonyítékokat (például a több mint 150 gyermeket vizsgáló pszichológus véleményét), bizonyítás és adatok nélkül minősít jogvédő szervezeteket hangulatkeltőnek, érdemi vizsgálat nélkül elvetve így a TASZ árnyékjelentését, s magyarázat nélkül hagy figyelmen kívül olyan evidenciákat, mint az egyesület tagjai ellen indult büntetőeljárások értékelése, melyeket hiányosan jelöl meg. Nincs valódi érve azzal kapcsolatban, hogy miért fogadható el a pártrendezvények alapszabály-ellenes biztosítása. A bizonyítékokat a bíróság tehát nagy valószínűséggel hibásan, hiányosan és egyoldalúan mérlegelte, s így bajosan juthatott helyes következtetésre.

Az viszont biztos, hogy a Magyar Gárdát feloszlató perben három hazai bíróság, így a legfőbb magyar bírói fórum is (összesen kilenc, igen nagy tekintélyű bíró) vizsgálta a cigányság által szegregáltan lakott kistelepüléseken folytatott egyenruhás, félelemkeltő, gyakorlatilag félkatonai masírozást (az ítéletek szövegei TASZ gyűjtésében érhetők el legkönnyebben) és uszító beszédeket. S minden szinten feloszlatta a Gárdát. Ezeket a döntéseket Vona Gábor megtámadta Strasbourgban, azonban az Emberi Jogok Európai Bírósága végleges ítéletében (angolul innen letölthető) a kérelmet elutasította. Mindezen kulcsfontosságú ítéleteket, az azokban kifejtett jogi érveket és kimunkált teszteket a Gyulai Törvényszék semmilyen szinten nem vizsgálta. Ha megtette volna, akkor ilyen ítéletet nem hozott volna. Nagy biztonsággal kijelenthetjük tehát, hogy az elsőfokú ítélet jogi álláspontja már csak ezért is teljesen téves. Súlyos jogi hiányossága az ítéletnek, hogy félreértelmezi a strasbourgi bíróság szabad véleménynyilvánítást és gyülekezési jogot védő gyakorlatát, no persze úgy, hogy egyetlen konkrét ítéletet sem hoz fel, ami egy esetjogi elemzésnél minimum illendő lenne.

A strasbourgi gyakorlat legalább 30 éve nem védi a kirekesztő, gyűlöletkeltő beszédet: az EJEB korántsem a liberalizmus kritika nélkül hivatkozható fellegvára. Az irányadó európai gyakorlatban meghaladottnak tekinthető a szabadszájúság doktriner mentegetése azokban az esetekben, amikor közösségek elleni gyűlöletkeltő uszításról van szó, így sorra bukják ügyeiket a holokauszttagadók, az idegengyűlölők, a vallási közösségek ellen izgatók és a homofób uszítók. A Magyar Gárdát elmeszelő ítélet lényege is az volt, hogy a történelmi előzmények szempontjából nyilas hagyományokra építkező, rasszista rendszer kialakítására törekvő szervezet feloszlatása egyáltalán nem volt eltúlzott a magyar állam részéről, hanem a magyar alkotmányos rend védelmének arányos eszköze.

Ehhez képest a Gyulai Törvényszék okfejtései, miszerint az egyenruhás masírozás biztosítása, a neonáci (Betyársereg, Véderő, Csendőrség) szervezetekkel való együttes járőrözés legfeljebb „szorongás keltő” – aligha védhető.

2. Legalább ugyanekkora baj a határozattal az, hogy nem ugorja meg az elfogulatlan, pártatlan ítéletek iránt támasztott küszöböt és a magyar igazságszolgáltatásban ítéleti szintre emeli a náci fajelméleti alapokból kialakuló, és a rendszerváltás előtt reneszánszát élő rasszista rendőrszlenget, amelyet ma szélsőjobboldali csoportosulások használnak előszeretettel: a cigánybűnözést (bár hallottuk ombudsmantól is: a fogalom történetének jó összefoglalója itt olvasható).

A bíróság ugyanis többek között olyan tényszerűen valótlan és alátámasztatlan állításokat rögzít, hogy „nem elhallgatható tény a cigány származásúak között az elkövetőek aránya”. És ami a legsúlyosabb, hogy okszerűtlen spekulációi során végül arra a következtetésre jut, hogy:

„A »cigányság« mint kategória nem elsődlegesen faji alapon értelmezhető, hanem az ekként jelzett életformát követő, faji hovatartozástól függetlenül a lakosságnak egy elkülönült, a többségi társadalom hagyományos értékeit és a már hivatkozott jogszabályok által is védett értékeket semmibe vevő csoportjaként, akik egy bizonyos munkakerülő életforma, a magántulajdont, együttélési normákat nem tisztelő erkölcsi felfogás követői”.

Ha ez így lenne igaz és amennyire lehet, objektív, akkor a bíró alátámasztaná az indokolásban. De nem teszi – persze azért, mert mindez jogilag és szociológiailag nem verifikálható képtelenség. Ha pedig a bíróság ilyen módon alátámasztatlan megállapításokat tesz, akkor óhatatlanul felmerül az a logikus következtetés, hogy a bíró szubjektív értékítéletét emeli be a mérlegelésbe. A kettő együtt pedig – vagyis a szubjektivitás és a rasszista tartalom – különösen elfogadhatatlanná teszi az indokolást.

Egyfelől rombolja az ítélkezés pártatlanságába vetett bizalmat: hogyan bízhat bárki igazságos ítéletben, ha a bíró személyes ideológiája, vagy ízlése alapján dönt és nem jogszabályok szerint? Ilyen alapon, ha egy bíró utálja az autósokat, akkor hogy dönthet egy közlekedési balesetről? Másfelől, ha a bíró személyes értékrendje felülírja az egyenlő emberi méltóság alkotmányos követelményét (cigányok=bűnözők), akkor ez, ha lehet, még károsabb – hogyan bízhat egy cigány felperes, vagy vádlott abban, hogy nem a bőrszíne fog számítani, amikor megszületik ügyében a verdikt? Mindez felveti a bíró alkalmasságát. Persze nem egyszerű kizárni az előítéleteket, sőt, ez az ítélkezés egyik leg embert próbálóbb része. De nem is kell mindenkinek bírónak lennie. Nem mindenki alkalmas rá.

A magyar társadalom egyik legnagyobb problémája a cigánysággal kapcsolatos, hosszú ideje kezeletlen és egyre mélyebb etnikai feszültség és annak mesterséges felszítása. A „cigánybűnözőzés” pedig a megbélyegzés ragyogó példája, amely kiváltképp veszélyes, mert a kérdést félrevezetően etnikai alapon közelíti meg. A jogállami bíróságok elsőrendű feladata tehát, hogy különösen ilyen érzékeny kérdésben kizárjanak minden szubjektív elemet a döntés során, s csak az alkotmányos értékeket tartsák szem előtt, hogy higgadt, alapos és iránymutató döntésekkel szolgálják a kívánatos társadalmi megbékélést.

Ezt Dr. Mucsi Erika bírónak a legkevésbé nem sikerült összehoznia. Pedig jó lenne, ha a 21. századi Magyarországon túllépnénk azon a színvonalon, amit mondjuk az apartheid idején a 60-as években egy külső fokvárosi niggerező búr suttyó engedett meg magának.

Kattints ide és íratkozz fel a Kettős Mérce hírlevelére