Minden várakozásnak megfelelően az Alkotmánybíróság rendben lévőnek találta a választási eljárási rendszerünk újdonságát, a „győztes-kompenzációt”. Arról a szabályról van szó, amelynek köszönhetően a Fidesz hattal több mandátumot szerzett, mint a korábbi választásokon jutott volna neki. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a rá leadott szavazatok arányához képest a Fidesz szerezte meg Európában a képviselői mandátumok legnagyobb arányát. A tét nem volt kicsi: bár a Fidesz a korábbi rendszerben is stabil parlamenti többséget szerzett volna, de győzteskompenzáció nélkül nem lenne az alkotmányos korlátokat hatástalanító kétharmada.

Hogy mennyire furcsa dologról van szó, az már a határozat szóhasználatából kiderül, ugyanis az új szabályt – nagyon helyesen – „győztes-prémiumnak” nevezi kompenzáció helyett. Ebből a fordulatból ki bontható a probléma lényege.

A többségi választási rendszerek eleve nagyon aránytalan eredményre vezethetnek, mert ha négy párt indul a választásokon, és az egyikük minden választókerületben 33%-ot szerez, a többiek pedig 25, 22, és 20 százalékot, akkor 33%-os támogatással a mandátumok 100%-át el lehet vinni. Mivel ez nem tűnik arányosnak, ezért az Unió államainak többségében arányos rendszer működik, ahol pártlistákra szavaznak a választók, és a szavazatok arányához közelítő mandátumot osztanak ki a választáson indult pártok között. A magyar vegyes rendszerben mindkét módon szavazunk, és hogy az aránytalanság kisebb legyen, 2014-ig a vesztes egyéni jelöltre leadott szavazatok, amelyek tehát nulla mandátumot eredményeztek, felkerültek egy listára, amiről további mandátumokat osztottak ki. Így kompenzálták legalább részben a többségi rendszer aránytalanságát.

A győztesprémium ezzel szemben azt jelenti, hogy a már mandátumot szerzett jelöltre leadott szavazatok közül is felkerül ugyanerre a kompenzációs listára mindaz a szavazat, ami már nem kellett a mandátumhoz. Így ha 200 szavazó volt és 130 szavazattal nyert az egyik párt, akkor 70 szavazat felkerül a kompenzációs listára mandátumot nem szerző vesztesnek, és 59 (130-71) a győztesnek. Ilyen a világon sehol nincs, azt kellett megvizsgálnia az AB-nek, hogy ez a hungarikum alkotmányos-e, vagy pedig sérti a választójog egyenlőségét.

Demokratikus választásokon két elv érvényesül a választójog egyenlősége alapján: minden választónak egyenlő számú szavazata van, és lehetőleg minden szavazat egyenlő súlyú. Utóbbi azt jelenti, hogy lehetőleg egyenlő számú szavazat szükséges egy képviselői hely megszerzéséhez. A „lehetőleg” szó azért fontos, mert lehetetlen ténylegesen azonos szavazatszámot garantálni, pláne egy olyan rendszerben, amelyben van többségi és arányos választási elem is. Ennek oka egyszerű: még ha pontosan azonos számú választójoggal rendelkező lakik is minden egyes választókerületben, akkor is más-más szavazatszám kellene a győztes mandátumhoz, mert Baranyában nem annyian szavaznak, mint Budapesten vagy Borsodban. Ezzel nincs is semmi probléma, mert az egyenlőtlenség a politikai-társadalmi valóság kiküszöbölhetetlen következménye, és nem a szabályok eredménye. Nincs olyan szabályozás, amely a valóság aránytalanságát semlegesíti, de létezik olyan szabályozás, amely az aránytalan valóságot még jobban torzítja.

Az AB határozatban vizsgált indítvány szerint a győztesprémiumot biztosító szabály éppen ilyen. Mégpedig azért, mert a veszteskompenzáció egyenlősít, hiszen azok politikai preferenciájának lehet ezáltal képviseletet biztosítani, akik szavazata nulla mandátumot eredményezett. A győztesprémium ehhez képest annak a pártnak ad további mandátumot, amelyik már mindent vitt az eleve aránytalan többségi rendszerben, vagyis abszurd módon a győztesre leadott szavazatokból egynél több mandátum lesz.

Az AB többsége egyszerű érvet használ a szabály védelmében. Mivel az állandó gyakorlat szerint a többségi rendszer is alkotmányos lenne (ezt közel húsz éve kimondták már), ahhoz képest minden más arányosabb, így nem lehet alkotmányellenes a győztesprémiumot alkalmazó szabályozás. Egyszerűbben megfogalmazva: ha lehetne 33%-kal 100%-ot szerezni alkotmányosan, akkor biztos, hogy lehet 44%-kal 66%-ot.

Az érv látszólag meggyőző, de mégis gyenge. Abból, hogy az Országgyűlésnek valamiben széles mozgástere van – mint a választási rendszer kialakítása esetén -, nem juthatunk erre a következtetésre. Ugyanis a korábbi választási rendszerhez képest az egyenlőtlenséget növelő szabály mellett fel kell tudnunk hozni alkotmányosan érvényes indokot. A tisztán többségi rendszer mellett történeti indok szólhat, ha az nem eredményez súlyos aránytalanságot – mint láttuk, a brit rendszer a győztest ténylegesen kevésbé hozza előnyös helyzetbe, mint a mostani magyar szabályozás a Fideszt. Szólhat mellette a kormányozhatóság érve – nálunk 1989 óta kormány stabilitással nem voltak problémák, vagy ha voltak, akkor nem a választási rendszerből fakadtak.

Azonban a demokrácia nem matematika, és logikából meg matekból nem lesz politikai legitimitás. Ezért hiába írja azt az alkotmánybírák többsége, hogy a többről a kevesebbre következtetés logikai szabálya alapján rendben van a győzteskompenzáció, ez érvnek kevés. Két okból is.

Egyrészt, mert a kiindulási alap téves. Ha egy tiszta többségi rendszerben folynának Magyarországon a választások és a Fidesz 100%-ot szerzett volna 44%-kal, akkor arra nem mondhatnák azt, hogy a választási rendszer alkotmányos – hiszen a többségnek, 56%-nyi szavazónak semmilyen parlamenti képviselete nem lenne. A korábbi alkotmányos gyakorlat ezért megszorítások nélkül nem is érvényes. Másrészt a jogalkotó széles mozgástere a mozgástéren belül nem jelent korlátlanságot. Hasonlattal érzékeltethető, hogy mire gondolunk. Az alkotmányos és strasbourgi gyakorlat szerint az állam nem köteles egyes konkrét társadalombiztosítási szolgáltatásokat nyújtani. De ha mégis nyújt, akkor azt nem teheti diszkriminatívan. Vagyis adhat az állam nulla szociális támogatást mindenkinek valamilyen jogcímen, de ha egy forintot ad valakinek, akkor mindenkinek annyit kell adnia. Azt nem teheti meg, hogy valakinek tízet ad, másnak meg egyet. A diszkriminatív szabályozást nem mentheti ki az állam azzal, hogy aki egy forintot kap, az még mindig jobban jár, mint aki egyet sem. Az egyenlőség elve abszolút parancs, az attól való eltérést indokolni kell. A „többről a kevesebbre” logikai következtetésre utalás ehhez kevés.

Navra László

Kattints ide és íratkozz fel a Kettős Mérce hírlevelére