Fasiszta politikust bukóban látni jó érzés. Pláne, ha épp olyan kérdésben lepleződik le, amire egyébként szakmányban szokása a mellét verni két ököllel. Komikus volt Jörg Haider homoszexuálitásának, és Stefan Petzner párttársához fűződő intim viszonyának napfényre kerülése (és egyben lesújtó is, ha kis képzelőerővel végiggondoljuk, milyen nyomorult élet lehet az, ahol a köz és a magán egymást hazudtolják meg). Mesés volt látni, amikor a holokauszttagadó, náci-szimpatizáns David Irving kétségbeesetten tagadta meg évtizedeken át propagált téveszméit, hogy mentse a bőrét 2006-ban egy bécsi bíróságon – hiába, 3 évet kellett ülnie.
Ezzel együtt a fasiszták felsülése nem túl gyakori a jelenség; érthető hát, hogy minden egyes alkalom valamelyest túlmutat önmagán. Vona Gábor sajtótájékoztatóján nem kizárólag az általa és pártja által egyébként módszeresen megvetett és fenyegetett magyar sajtó előtt vált nevetség tárgyává. „Befejezzem egyáltalán?” – szólt az elsurranó Kovács Bélát lóhalálában elkapni igyekvő kameramanok és újságírók után, a Nemzetbiztonsági Bizottság ülését követően, a rá irányuló figyelem – Kovács távozásához hasonló vehemenciájú – elillanását érzékelve. A magunkfajta csóró csurdék öröme ez, az elmúlt hetek gutaütései után, amikor is Dúró Dóra vagy épp Morvai Krisztina, élő egyenes adásban kényszerítette térdre a felkészületlen médiamelósokat, jobbról-balról egyaránt.
De az örömnek itt nagyjából vége is van.
Ami ugyanis a szemünk előtt zajlik, az kísértetiesen hasonlít ahhoz a magyar közéleti fenoménhoz, amit legutóbb Uj Péter írt le Csányi Sándor OTP vezér tavaly nyári részvényeladásai kapcsán: a Pravda 1964-ben megírja, hogy Hruscsov elvtárs saját kérésére menekülés közben tarkón lőtte magát. Kovács Béla feltételezett ügynökmúltjáról a Magyar Nemzet adott hírt, amit úgy szippantott fel a magyar sajtó, mint sétahajón az egyszeri szombathelyi Fideszes az alkaloid halmot. A Fidesz történetében a kémkedéssel vádolásnak hagyománya van. A politikai konfliktusok és közéleti botrányok megfigyelési ügyekkel történő elleplezését lassan két évtizede figyelhetjük – 1998. augusztus 25-én állt ki a nyilvánosság elé Orbán Viktor az előző kormány által párttársai és annak családtagjai elleni megfigyelések utólag bizonyítottan koholt (hiszen bizonyítékok hiányában ügyészségi szakaszba sem lépett) vádjával. A koholtság ténye senkit nem érdekelt, és a botrány megtette a hatását, elterelte a közfigyelmet Orbánék székházeladási botrányáról.
Kovács orosz kapcsolatairól, és a Jobbik orosz kötődéseiről többen is írtak már. Egy nagyon fontos aspektus azonban eddig majdhogynem elkerülte a magyar sajtó figyelmét: Kovács EP tagsága, oroszbarát agitációja, illetve az EP ravasz megcsapolása. Független képviselőként, már legelső parlamenti felszólalásaiban az orosz energiaimport kérdésének újragondolásáról beszélt. „Szeretném felhívni (…) figyelmét (…) az orosz energiaimport jelentőségének az újragondolása (…) Ha nem vesszük át az energiatermékeiket, akkor bizony igen komoly stabilitási problémái lehetnek az orosz gazdaságnak is.” Sőt, a tavasszal diplomácia botrányt kavart kijelentése, miszerint a krímben tartott népszavazás „teljességgel legális volt” sem előzmények nélküli. 2011. július 6-án azért kampányolt az EP-ben, hogy a december 4-ei orosz állami duma megválasztására uniós megfigyelői státuszt alakítsanak ki. „Jómagam ez év márciusában az orosz Civil Kontroll nevű társadalmi szervezet meghívására részt vettem a regionális választásokon megfigyelőként. Ezen alkalommal sikerült beszélnem az orosz választási bizottság elnökével, Viktor Csurovval, aki tájékoztatott arról, hogy jelenleg nincs érvényben megállapodási szerződés a két ország között választási megfigyelők küldésére. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom azt, hogy az EBESZ-tárgyalások sikerrel záruljanak, és az Európai Parlament képviselői is részt vehessenek hivatalosan az oroszországi választásokon.” Támadta a megújuló energiaforrások kutatásának finanszírozását, és helyette a harmadik generációs atomerőművek mellett tette le a voksát „a képzésben sem a leszerelésre, hanem az üzemeltetésre kell azonnal szakembereket felkészíteni, mert nagy belőlük a hiány. Valamint a negyedik generációs kutatásokat kell nagyon nagy mértékben felgyorsítani haladéktalanul. Ehhez forrásokat a fúziós kutatások finanszírozásából tudunk elvonni, mert annak ma annyi értelme van, mint a facsemete locsolgatásának tűzoltás helyett.”
A magyar sajtó egy része tévesen számolt be arról, hogy Kovács Béla pénztárnoka lenne az egyébként általa gründolt, Jobbikos EP-pénzszivattyú szerepét betöltő Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségének (AENM). Ez a helyzet ugyanis tavaly ősszel megváltozott. Addig ugyanis a Francia Nemzeti Front (LFN) részéről Bruno Gollnisch töltötte be az elnöki tisztséget, de a nyíltan antiszemita és rasszista AENM-ben történő tagság nem tűnt kifizetődőnek a pártját moderált szervezetnek beállítani igyekvő Marine Le Pen számára – így megkérte az AENM tag apját (Jean-Marie Le Pen) és Gollnischt, hogy koccoljanak le az általa elnökölt Európai Szabadság Szövetségének (EAF) égisze alá. Azóta Kovács cigöli az elnöki terheket. Bár a franciák távozása érzékenyen érintette Kovácsékat, ennek ellenére az AENM csak 2012-ben 280 ezer EUR támogatásban részesült az EP-től. Mégis, ebből számottevő kampánytevékenységet nem tudtak felmutatni, sőt, 2013 januárjában még saját honlapjuk sem volt. Az AENM orosz-barát politikájáról pedig elég, ha annyit tudunk: most márciusban az ukrán Svoboda azért lépett ki a Szövetségből, mivel a tagság támogatta Ukrajna orosz megszállását.
A fentiek miatt, ha Kovács Béla ellen európai közpénzek jogosulatlan és/vagy tisztességtelen felhasználása miatt indulna most eljárás, nyugodtabbak lehetnénk. Amit ugyanis most tudunk, az pont annyi, amennyit általában a kormánypártok gondolnak a magyar választókról: semmit. Szomorú, hogy ebben a nyíltan instrumentalizált helyzetben az ellenzék is milyen könnyen fúj egy követ a kormányoldallal. Ha voltak is az ülésen perdöntő bizonyítékok, akkor is szükséges lenne az eljárásrend etikai visszáságairól legalább olyan vehemenciával beszélniük, mint Kovács feltételezett hazaárulásáról. Jelenleg ugyanis valós a veszélye annak, hogy a Jobbik – bár pillanatnyilag vesztőre áll, és ezt a benyomást épp Vona Kálmán Olgának adott, ijedt-kisfiús interjúja is erősítheti, mégis – simán profitálhat is a jelen helyzetből. Ugyanis kémvádakkal kapcsolatban nem a napi sajtóban történő megszellőztetés után szokás parlamenti szinten foglalkozni. Így akár bizonyosságot nyernek a vádak, akár nem, a Jobbik joggal érvelhet az eljárásrend koncepciós külcsíne okán annak illegitimitása mellett. Az Isten ne adja ezt a helyzetet, elvtársak!
animáció: Krétakör
Kattints ide és íratkozz fel a Kettős Mérce hírlevelére
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.