A vs.hu kérdezett minket a Heti Válaszban megjelent cikk kapcsán. Azaz arról, hogy a sajtószabadság és az origo szerkesztősége melletti szolidaritásból, illetve a reklámadó ellen szervezett tüntetéshez 140 ezer forint plusz áfát használtunk fel olyan pénzből, amit a Norvég Civil Támogatási alaptól nyert el a Humán Platform. A VS.hu cikkét itt olvashatjátok. A kérdések nem az eredetiek, csak az érthetőség kedvéért írtuk le, mire irányultak. Hogy így is érthető maradjon a szöveg, minimális, a szövegértést segítő változtatásokat eszközöltünk a VS.hu-nak elküldött verzión.
Az első kérdés arra vonatkozott, támadásnak érezzük-e az azóta megjelent reakciókat:
A kormányzati propaganda támadásai jogtalanok. Egyértelmű, hogy ez nem kormányellenes tüntetés volt. Nem a kormány megbuktatására irányult, és nem is az ellenzéki pártokat szolgáltuk ki. A színpadról többször is elhangzott, hogy a korábbi kormányok egyes gyakorlataival is voltak problémák, de talán a köztévé híradója igazol ebben minket, ami úgy számolt be az eseményről, hogy Gyurcsányt szidták a színpadon. Ezután azért erősen kikérjük magunknak, ha valaki pártoskodással vádol minket. Azt pedig, hogy a kormány elmúlt hónapokban hozott intézkedéseit kritizáljuk, teljesen normális. Ez az egyik dolga egy szervezetnek Magyarországon, aki a szegénységgel, az emberi jogokkal, a kirekesztettekkel, egyáltalán, politikával akar foglalkozni: a kormány rossz intézkedéseinek bírálata. A kormány azt mondja, hogy aki ezt teszi, Magyarországot támadja, de ez nem szabad, hogy bárkit megakadályozzon a véleménye kifejtésében. És azt se felejtsük el, hogy a civil társadalom megerősítése a norvégok és a magyar kormány közötti 2011-es szerződésben kiemelt pontként szerepel. Teljesen logikus, hogy ha van egy tüntetés a szerződésben megfogalmazott célok érdekében, azt támogathatja a Norvég Alap. Ironikus persze, hogy ezt a kormány ellenében kell megtenni, de ma Magyarországon sajnos ez a helyzet.
De nem csak jogtalan támadásokkal találkoztunk, megfogalmazódtak jogos kifogások is. Számunkra például annyira egyértelmű volt, hogy a Humán Platform a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott szervezet, hogy eszünkbe se jutott, hogy ezt külön feltüntessük. Ez hiba volt. Bocsánatot kérünk, ha valaki átverve érzi magát, legközelebb, ha ilyen lesz, ezt mindenképpen máshogy fogjuk csinálni.
A második kérdés arra vonatkozott, hogy mit gondolunk a Humán Platformról.
Nagyon fontos az az érdekérvényesítő munka is, amit a Humán Platform elkezdett, gondolunk itt a szervezet által támogatott mind rövid-, mind hosszútávú projektekre. Fontos felhívni az állampolgárok figyelmét arra, ha valami szerintünk rosszul működik az országban. És fontos, hogy minél több aktív, a közügyeket követő állampolgár legyen. És fontos az is, hogy szakmai alternatívákat tudjunk felállítani, amiből ideális esetben egy kormánypárt tud válogatni. A Humán Platformnál is fennáll egy szerencsétlen helyzet: a rövidtávú, nagy elérésű projektek látszanak egyelőre, míg a hosszú távú dolgok természetüknél fogva később fognak valódi társadalmi hasznot hajtani. A kérdés az, legyenek-e fontos azzonali reakcióink, ha még nem látszik komplexen az egész munka? Erre pedig nem lehet az a válasz, hogy akkor inkább most nem állunk ki azokért az értékekért amik nekünk fontosak, mert nem látszik, hogy hosszú távon mit akarunk csinálni.
A Kettős Mérce nem tagszervezet egyébként, hanem támogatandó/fejlesztendő szervezet, ez azt jelenti, lényegében, hogy segítséget kapunk, például képességeink fejlesztésében, hogy a saját céljainkat elérhessük, amik részben egybeesnek a Humán Platform és a Norvég Civil Alap céljaival is.
A harmadik kérdés arra kérdezett rá, hogy összeférhet-e a balos identitásunk, az NCTA-val, és a HP-val.
Van olyan projekt, ami összeférhet, és van olyan, ami nem. Nyilván egy teljes egészében a baloldali identitásról szóló, a Norvég Civil Alap, és a Humán Platform céljaival nem egyező rendezvény nem. De mondjuk egy, a magyarországi cigányság helyzetéről szóló, vagy a szegénységről szóló dokumentumfilmhez vagy konferenciához, esetleg megoldási csomaghoz, ha egyezik a fenti szervezetek céljaival, tudunk segítséget kérni. Normál esetben ezeket a célokat nem csak a Norvég Alapnak, hanem a kormányak is támogatnia kéne, sőt nem csak támogatnia kéne, hanem el is végeznie, hiszen ezek nagyrésze a pártpolitikai mezőtől, ideológiai hozzállástól függetlenül az egész társadalom számára fontos. És ezeket a feladatokat most mégis a civil szervezeteknek kell elvégeznie, és nem a magyar kormány, hanem a Norvég Civil Alap támogatásával.
A Kettős Mérce alapjáraton amúgy nem a norvég pénzekből, és nem is a Humán Platform támogatásából működik, hanem sok, önkéntes alapon elvégzett munkából. A tüntetés legnagyobb költsége is a belerakott önkéntes munka volt.
A negyedik kérdés arra vonatkozott, hogy a kilakault szituáció mennyiben kedvez a kormánypártnak, és igazolja-e az eddigi felvetéseiket.
Mi úgy látjuk, hogy aki elhiszi, amit a kormány mond, az eleve meg van győződve arról, hogy aki a kormányt kritizálja, az ellenség. Annak, hogy valaki számára a norvég alapos támogatás eleve elfogadhatatlan legyen egy ilyen esetben, három feltétele volna.
Az egyik az, hogy azt gondoljuk, a külföldi pénzek használata eleve elfogadhatatlan a politikában. Ez egy borzasztó álszent hozzállás, hiszen teljesen természetes, hogy pártoknak és civil szervezeteknek vannak külföldi kapcsolatai. Tudjuk például, hogy a Fidesz is használ ilyen pénzeket Erdélyben, méghozzá ott - szemben a Norvég Civil Alappal - saját pártpolitikai céljaira. És tudjuk azt is, mennyi külföldi támogatást kapott a Fidesz, ha csak a 90-es évek amerikai és Soros támogatására, esetleg Finkelsteinre gondolunk, vagy a Fidesz egyes vezetőinek amerikai republikánus tanulmányéveire. Ha erre gondolunk, nevetséges ez az egész támadás. Azt se felejtsük el, hogy a norvég pénzek elkötésének módjáról kormányközi szerződés rendelkezik, a magyar állampolgárok közvetett felhatalmazásával, tehát fel sem vethető, hogy itt valami külföldről finanszírozott aknamunka folyna a népfelség ellenében.
Akit meggyőz a kormány érvelése, az már elfogadta a Fidesz-propaganda azon tételét is, hogy a kormány intézkedései ellen tüntetni azonos azzal, mint ha a magyarság ellen tüntetnénk. Ez például azt jelentené, hogy független állampolgárként nem állhatunk ki a szolásszabadság mellett. Azért azt gondolom, ezzel sem ért mindenki egyet.
És van egy harmadik feltétel, mégpedig az, hogy figyelmen kívül hagyjuk az elmúlt hetek, hónapok történéseit, azt a megalázó támadássort, amit a magyarországi civil szervezetek ellen vezet a Fidesz. Ha ezt az energiát inkább az egészségügy rendbetételébe rakná a kormány, akkor lehívható lenne a norvégok által a kormánynak szánt 36 milliárd forint. Mindenki jobban járna.
Azt el tudjuk fogadni, meg tudjuk érteni, hogy valakit zavar, ahogyan ezt az egészet most a média egy része tálalta. De tudomásul kell venni, hogy ez egy támadássorozat része, ami a kivéreztetésre játszik, arra, hogy megpróbálja feloldani azt a szolidaritást, ami a civil szervezetek körül létrejött. Sajnos azt gondoljuk, lesz még pár ilyen kör. Valószínűleg a kormány még ennyi ellenállással sem számolt, és ha megmarad a kiállás, és a küzdelem, lehet, egy idő után a kormánynak nem fogja megérni ez az egész.
Kattints ide és iratkozz fel a Kettős Mérce hírlevelére
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.