Képzeljük el, hogy valaki betörte az ablakunkat, és bírósághoz fordulunk kártérítésért, mert azt olvastuk a polgári törvénykönyvben, hogy aki másnak jogellenes kárt okoz, köteles megtéríteni, és mi ennek alapján szeretnénk megkapni a károkozótól az üvegezés árát. Sőt, esetünkben ezek a feltételek fennállnak: van jogellenesség, van kár, aminek az okozása ráadásul felróható is. A bíróság azonban elutasítja a keresetünket egy olyan ítélettel, amelyben nem szerepelnek a kár, a jogellenesség és a felróhatóság fogalmai sem. Mit gondolnák a döntéséről, annak meghozatala során mégis mit alkalmazott a bíróság? Egy dolgot meg tudnánk állapítani: a törvényt biztosan nem.

fotó: nol.hu

Pontosan ilyenre került sor akkor, amikor az Alkotmánybíróság elutasította az önkormányzati törvény fővárosi közgyűlésre vonatkozó szabályainak megsemmisítésére irányuló indítványt. Egyrészt az AB elismeri a határozatban, hogy olyan szabályozás biztosan sérti a választójog egyenlőségét, amelyik alapján egyes választókerületek között kétszeres eltérés jön létre. Ezt követően pedig az ötszörös eltérést engedő szabályozást rendben lévőnek találja. Másrészt azt olvashatjuk az alaptörvényben, hogy egy alapjogot (mint amilyen az egyenlő választójog is) korlátozó szabályozás csak akkor fogadható el, ha az másik alapjog érvényesülése vagy alkotmányos érték védelme érdekében szükséges, a feltétlenül szükséges mértéket nem lépi túl, és az elérni kívánt céllal arányos. De az Alkotmánybíróság nem mondja meg a határozat indokolásában, hogy milyen másik alapvető jog vagy alkotmányos érték miatt van szükség az egyenlőség korlátozására, azt meg pláne nem, hogy miért lenne a nem ismert alkotmányos cél érdekében feltétlenül szükséges az ilyen szabályozás, és persze azt sem, hogy a jogkorlátozás miért arányos a nem ismert céllal.

Ha ezt nem tudjuk meg az Alkotmánybíróság döntésétől, akkor mégis mit tudunk meg belőle? Azt, hogy az AB szerint jó dolog, ha polgármesterek ülnek a fővárosi közgyűlésben, és erre kiváló megoldás, ha a megválasztott polgármesterek 70% körüli többségben be is kerülnek oda választás nélkül. Ennyi az indokolás. Ahogy Bragyova András fogalmazott különvéleményében: ez így sem nem közvetlen, sem nem választás – pedig mindkettőt előírja az Alaptörvény. Hiszen a választás feltételezi a jelölteket, márpedig közgyűlési tagságra a 23 polgármester nem jelöltetik, hanem a törvény előírása alapján oda kerül.  Azon nem érdemes tehát vitatkozni, hogy a választójog szabadságát vagy közvetlenségét sérti-e a szabályt, mert bármelyik mellett foglaljunk is állást, a szabályozás alaptörvény-ellenes.

Ennek ellenére mégis így fog felállni a testület, ráadásul a kompenzációs listában nem lehet majd súlyozni a szavazatokat, mert azt meg – vaslogikával és spártai következetességgel – alaptörvény-ellenesnek vélte a Testület. Tehát a Fidesznek kedvező aránytalanság nem alaptörvény-ellenes, az ellenzéket kompenzáló aránytalanság viszont az. Ez a független Alkotmánybíróság döntése.

Mit lehet tenni ilyenkor? Szerintem továbbra is csak azt, amit már egyszer leírtam: El kell indulni a választásokon, de nem szabad állítani kompenzációs listát, és jelezni kell, hogy az illegitim közgyűlés munkájában a nyertes ellenzéki polgármesterek nem vesznek részt. Be kell fejezni a demokráciának nevezett játékot ott, ahol felszámolják a szabályait. 

Navra László

Kattints ide és iratkozz fel a Kettős Mérce hírlevelére