Sok mindenről beszélt Orbán Viktor Tusványoson: illiberális demokráciáról, munka alapú államról, idegen érdekek szolgálatában álló civilekről és arról is, hogy minden megtörténhet. (Ez utóbbit igazolja, hogy buktuk a vízilabda EB aranyat – nem hittem, hogy megtörténik, mégis megtörtént –, azért szép volt ez így is fiúk és lányok, köszönjük!)

A miniszterelnök általában és alapvetően szívesen fűz fel mindent a ’nemzet’ fogalmára, ami nem meglepő, elvégre konzervatív (mármint illiberális konzervatív) politikus lenne, vagy mi a szösz. Ráadásul közép-európai, ahol - mint tudjuk - a nemzeti jelzőnek – úgy tűnik - mindent igazoló ereje van a jobboldalon (lásd még Trianon). Nemzeti együttműködés, nemzeti érdek, nemzeti dohánybolt. A nemzet mindenek felett.

A magam részéről mindig is azt gondoltam, hogy Orbán Viktor többnyire nem beszél hülyeségeket. Érdemes odafigyelni arra, amit mond, mert vannak jó meglátásai. Általában az általa (és szellemi holdudvara által) felvetett problémák valósak, gyakran még a helyzetértékelés, az elemzés is tartalmaz igazságokat, jó meglátásokat. Aztán jönnek a javaslatok, a cselekvési terv, a vízió, amivel/amikkel már személy szerint problémáim szoktak támadni, de hát ugye erre mondják, hogy ideológiailag eltérő platformon vagyunk: nem lehet mindenki fideszes. Nem kérem számon Orbán Viktoron, hogy miért hadakozik a liberális demokráciával[1], mert az a liberális demokrácia, amelynek a 80-as évek neokonvervativizmusa ágyazott meg és amelyet a 90-es évek nagy baloldali félreértése, a harmadik út koncepció emelt a magasba (Tony Blair Munkáspártja és Gerhard Schröder szociáldemokratái) szerintem is zsákutca. Sajnos anno a nyugat-európai baloldal annyira megijedt az ún. szocializmus (valójában szovjet rezsimek) összeomlásától, hogy elfelejtette, hogy mi a baloldaliság lényege és lényegében befeküdt a globalizálódó kapitalizmus tőkéseinek ágyába, ahonnan nagyon nehéz kikeveredni, mert felettébb kényelmes tud lenni egy ideig. (Nehogy magatok elé képzeljétek, elég durva!) Ennek a történetnek a mellékszála az, ami az MSZP-vel történt az elmúlt 25 évben MSZMP örökségestül, kapitalizmusépítés-kényszerestül, álbaloldaliságostul és elgyurcsányosodástul, bár a hazai baloldal jelen állapota szempontjából igen fontos mellékszál.

Ugyanakkor számon kérem a miniszterelnökön a civilek csesztetését, a masírozó gárdistákat, a nőverő fideszes képviselőt, a focistadionokra költött százmilliárdokat, Kerényi Imrét, a közoktatási reformot, az államosított tankönyvellátást, a növekvő szegénységet, az egykulcsos adót, a nemzeti cinizmus rendszerét, a Közgépet, a CÖF-nek juttatott állami pénzeket, Kishantos beszántását, és még sorolhatnám napestig. Ehhez hozzátartozik az az őszinte beismerés, hogy mindez a számonkérés az én nézőpontom (elveim, értékeim) miatt adódik és az ütközés oka sok esetben az, hogy nem azonos alapokról indulunk. Ő jobboldali, én bal, ő konzervatív, én szocialista (néha kicsit anarchista) vagyok, természetes, hogy nem értünk egyet. Sőt, tovább megyek, a fenti dolgok egy részét egy tisztességes keresztényszocialista, vagy konzervatív is számon kéri Orbán Viktoron (pl. nőt nem verünk – senkit sem verünk!) Nem kezdek hosszas politikai filozófiai fejtegetésekbe, de a politika lényege (volt/van/lesz) a vita.

Azonban adódik néha alkalom, amikor egyetértünk. Egyetértünk abban, hogy fontos az érdekvédelem. Ő ezt nemzeti érdeknek hívja és többnyire az EU-val, az IMF-fel (a brüsszeli bürokratákkal és a nemzetközi pénzvilággal) szemben fogalmazza meg és folytat ellene nem kevés szabadságharcot. Orbán Viktor mindenekelőtt a magyar nemzeti érdek elszánt védelmezője, mondhatni bajnoka. Figyelem, ez akár irónia is lehetne, de nem az! Ugyanis nem az a lényeg, hogy én mit gondolok arról, hogy a pálinkafőzés szabadsága nemzeti érdek-e vagy sem, hanem az, hogy a magyar miniszterelnök a nemzeti érdek védelmezőjének láttatja magát és több százezer (millió?) honfitársunk annak is látja. Én a nemzeti érdekről kevesebbet beszélek, többnyire a kizsákmányoltak, elnyomottak, a gyengék, a magukat megvédeni nem tudók érdekeivel kapcsolatban szoktam megnyilvánulni, de néha a sors különös fintoraként az eltérő szóhasználat ellenére a tartalom közössé válik. A hazai munkavállalók érdekeinek védelme számomra fontos ügy, ugyanakkor magyar nemzeti érdek is, hiszen nem lehet erős a munkások kizsákmányolására és elnyomására épülő nemzet. Talán ez még a munka alapú társadalom[2] koncepciótól sem idegen gondolat, ugye, Miniszterelnök úr? Pláne nemzeti érdek a munkavállalók védelme, ha kiszolgáltatottságuk a globális tőkével szemben áll fenn, nem utolsó sorban a hazai kormányok (a jelenlegit is beleértve) „olcsó és kiszolgáltatott munkaerő = versenyképesség” politikája miatt.

Ennek okán mondhatom most, hogy a saját elvei, értékei, politikai meggyőződése és fennhangon hirdetett hitvallása alapján kérem számon Orbán Viktoron, hogy mégis mi a jó francért nem képviseli a nemzeti érdekeinket és egyben annak az 1700 dolgozónak az érdekeit, akiket a Magyar Telekom éppen lapátra készül tenni a következő két évben? Miért nem kelt ki Tusványoson az ellen, hogy ma már az is megtörténhet, hogy egy német állami tulajdonban lévő multi azért, hogy a német tulajdonosok a 2014-es év után (amikor az ágazati különadók miatt nem fizet osztalékot a Telekom), majd 2015-ben biztosan osztalékot fizethessenek, 1700 dolgozót küldd el a magyar vállalatától. Megtörténhet, hogy a német szakszervezetek által kiharcolt 2 éves németországi elbocsátási moratórium miatt Magyarországon akar a menedzsment 20%-os bérköltségcsökkentést (ez durván 4 milliárd forint) elérni. Megtörténhet, hogy az a cég, amelyikkel partnerségi megállapodást írtunk alá, amelyik 80 milliárd forintos állami támogatást remél informatikai beruházásaihoz a következő évek során, amelyet nemrég direkt kedvező helyzetbe hoztunk a frekvenciapályázaton, most 1700 magyar dolgozótól akar megválni csak azért - hiszen a vállalat egyébként nyereséges - hogy a tulajdonosok egy szűkebb esztendő után újra tele tömhessék a zsebeiket? Miért nem mondta azt, hogy, de ezt, Hölgyeim és Uraim, nem hagyjuk?! Hová lett a harci kedv, Miniszterelnök úr? Az nem nemzeti érdek, hogy ez az 1700 ember (és a többi… lásd Nokia, Danone, Michelin, stb.) ne veszítse el a munkáját? Nem kéne Berlinben és Párizsban lobbizni, ahelyett, hogy Putyinnal folytat férfias csevegést, Miniszterelnök úr? Hoppá, jut eszembe Merkel kancellár asszony is ott volt akkor, kb. egy méterre Öntől! Remélem nem követte el azt a hibát, hogy az argentinoknak szurkolt (hangosan)…

[1] Bár valószínű, hogy nem ugyanazt érti liberális demokrácia alatt általában és nem ugyanazért tartja zsákutcának a 90-es években létrehozott verziót, mint én.

[2] A félreértések elkerülése végett leírom, hogy én a munka alapú társadalom koncepciótól hidegrázást kapok.

Kattints ide és iratkozz fel a Kettős Mérce hírlevelére