Maradt bennem némi hiányérzet, miután megírtam cikkemet az ominózus és valóban legalább egy hétig a vízcsapból is folyó Class FM-es nemi erőszakon röhögéses esetről. Így aztán úgy döntöttem, borzolom kicsit az ún. minőségi médiát és magas kultúrát fogyasztó olvasóink kedélyeit. Ugyanis az, hogy a Class FM műsora váltott ki ekkora felháborodást, erősen összefügg azzal, hogy az értelmiségiek általában lenézik az efféle ’proliadókat’ és egyéb médiumokat. Ha halljuk, látjuk, az csakis a taxiban, a fodrásznál, a kozmetikusnál, a sarki boltban, a fitness teremben történhetett. Ugye leesett az osztály-aspekt?
(Fotó: Flickr/dfataustralianaid)
Pedig a, baloldali és liberális értelmiség által (így általam is) fogyasztott, pénzzel támogatott média (meg, nyugalom, az egész magaskultúra) is telistele szexista, a családon belüli erőszakot relativizáló, a prostitúción viccelődő, politikusnőket tárgyiasító, kiskorú lánygyerekeket szexuális tárgyként listán felsoroló tartalmakkal. Hatásuk ugyanolyan káros, ha nem károsabb, mint a Class FM és társai műsoraié. Ha vettünk egy mély lélegzetet, háborodjunk fel újra, és kérjük meg szépen ezeket a médiumokat, hogy ha túlestek a “Balázsék” tahósága feletti szemforgatáson, gondolják újra, hogy szeretnének-e ilyen mondatokat valóban leírni:
“Nem segített a jó mell sem a Fidesz ellen”, a politkusnő-szépségversenyről beszámoló cikk címe az index.hu-n. A műfajnak már-már hagyománya van a portálon, és a műfaj szexizmusát még látszólag sem enyhíti a később a férfiakra is kiterjesztett versengés. Ugyanis a kontextus még mindig az a kultúra, amelynek évezredek óta alappillére a női test tárgyiasítása.
A VS.hu nem csak elfelejt megkérdezni nőket is Magyarország jövőjéről és a politikába vetett reményeinkről http://vs.hu/versus/lehet-meg-mas , de ez a cikksorozat is belefér, ilyen állításokkal:
"Az Oldalborda szeretne ennél többet kínálni. Szeretné, ha a világbajnokság közös programmá válna, mert ahogy a hölgyek nem fognak minden este szexi fehérneműben feszengeni vagy boltkórosként ténferegni egy plázában, úgy a barátok sem jönnek majd át minden este meccset nézni. És ha egy nő ilyenkor tud tökéletes haverpótló lenni egy férfi életében, akkor a csodálat, a megbecsülés és a könnyes-hálás pillantások mellett akár focilabda méretű gyémánttal díszített aranygyűrűre is számíthat (a teljesen kezdőknek eláruljuk, hogy a focilabda bizony nagy, főleg ha gyémántról van szó), úgyhogy érdemes tenni a cél érdekében."
A HVG és a hvg.hu, amely médiumok különösen gyakran hivatkoznak saját magas színvonalukra, gyakran nevezik a prostituált vagy szexmunkás nőket “örömlány”-nak, “prosti”-nak, “éjszakai pillangó”-nak (pl. itt), és a családon belüli valamint nők elleni erőszak esetében is számtalanszor használnak az áldozatot hibáztató vagy az erőszakot bagatellizáló terminológiát: perpatvar, csetepaté, vegzálás (pl. itt). Ilyenkor, felteszem, a korrekt újságírói magatartás jegyében, megkérdeznek egy-egy ügyvédet, figyelmen kívül hagyva, hogy a jogi diploma nem tesz valakit szakértővé a családon belüli és nők elleni erőszak témájában.
A hvg.hu-n jelent meg a nőjogi aktivistákat a nácikhoz hasonlító vélemény Seres László tollából, amelynek ihletője épp az eddigi egyik legsúlyosabb eset, a Magyar Narancs Narancsszem blogjának “Lolita-listája”. Ennek különösen bájos következménye volt, amikor a sajtószabadságról hosszan és vehemensen értekező hetilap perrel fenyegette meg a bejegyzés ellen tiltakozó petíció szerzőjét. Kedves Olvasók, Önök szeretnék, ha felnőtt férfiak ebben a stílusban és ilyen tartalommal mondatokat írnának le kiskamasz lánygyermekükről, még ha ezt a magas kultúra és a életünket-el-sem-tudnánk-képzelni-nélküle filmművészet iránti rajongásunk és a jó humor jegyében történik is? “Fogj egy csodaszép kislányt, öltöztesd feszes fekete bőrruhába, aztán veresd agyon vele az összes rosszfiút. A képregényes kliséket nagy kedvvel kiforgató Kick/Ass egyik leggonoszabb fogása volt, hogy 13 éves főhősnőjét nemcsak szupermenőnek, hanem kifejezetten szexinek is láttatta – így aztán a film összes felnőtt nézője bűncselekményt követett el gondolatban, ha agya egy-egy figyelmetlenebb pillanatban véletlenül a rossz vágányon zakatolt. A tavalyi folytatásban (amelyben Moretz kisasszony még mindig csak 16!) aztán tovább durvult a helyzet.”
A Narancs ezelőtt sem szűkölködött szégyentelen húzásokban nőjogi kérdésekkel kapcsolatban, nyilván a vitára inspirálás és a szólásszabadság jegyében. Azóta elmúltnyolcév, de abszolút WTF kategóriás ez a feminista-fikázás még 2006-ból.
Fontos és reményt keltő, hogy ezekben a médiumokban megjelennek magas színvonalú, hitelesen emberi jogi elkötelezettségű cikkek is, például ez most az index.hu-n, meg ez is jó a vs.hu-n. Érdekes eset a 444, ahol a legnagyobb szemétségek mellett megfér Magyari Péter nagyon érzékeny cikke a Sipos Pál által elkövetett abúzusról meg Plankó Gergő cikke az izlandi slutwalkról. Ezek fényében különösen nem tudom elképzelni a szerkesztőségi hangulatot a 444-nél, ahol vannak újságírók, akik megírják a fenti cikkeket, és vannak azok, akik harmincas férfi létükre gondosan kiválasztanak egy 19 (és nem 17) éves lányt, hogy utána "szexi táncolásra" biztatva együtt röhöghessenek az olvasókkal a fiatal, feltehetőleg nem iskolázott, vidéki nőn. (A háttérben a falra sikerült néhány undorító képet is feltenni, nagyon állat.)
Épp az emberi jogok és ezen belül itt elsősorban a nők és gyerekek biztonsághoz és testi integritáshoz való joga nem az a terület, ahogy van ilyen és olyan vélemény is. Néha jár ez a jog, néha, amikor nekünk épp úgy tetszik, akkor meg nem? Legyen az, hogy mi, az emberi jogok és ezen belül a nők és gyerekek biztonsághoz való joga és testi integritása mellett elkötelezett médiafogyasztók és médiatermelők a saját házunk táján is alaposan söprögetünk egyet időről időre.
Lóránd Zsófia
eszmetörténész, feminista aktivista
Idézet a „Morning Show” 2012. december 4-ei műsorából, amely a szerző előző cikkét ihlette:
„Van egy nagyon jó trükkje, fölviszed a lányt a Kispolskival, ő ül az anyósülésen, vagy te ülsz az anyósülésen, ő ül a vezetőülésen. Megmondod, hogy szálljon ki, kiszáll, nézzen be az ablakon, benéz az ablakon, gyorsan [nevetés] feltekered az ablakot. [egy másik hang:] Kimászol a másik oldalon… [nevetés] Kimászol a másik oldalon. [nevetés] [a nő hangját utánozva:] »Engedj el, engedj el, ez még csak az első randink!« [nevetés] Kimászol, gyorsan mögé kerülsz [a nő hangját utánozva:] »Engedj el, engedj el, beszorultam!« És abba a pillanatba ott vagy. Kicsit hatásos első randi, érted. És amikor megcsináltad [?], letekered az ablakot a Kispolskiban, beültök, és mentek haza. [egy másik hang:] Mehetsz bébi. Nem jobb ez, mint vezetés közben? [egy másik hang:] És aztán nagyon csodálkozik, mikor szemből jelensz meg virágokkal a kezedben. Elvoltam az erdőben, találtam neked ibolyát. [nevetés] Hát te? [a nő hangját utánozva:] »Én még mindig itt vagyok beszorulva. Engedj ki, engedj ki!« [nevetés]”
Kattints ide és iratkozz fel a Kettős Mérce hírlevelére
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.