Kijev kellős közepén katonaruhás banditák verték meg Vasyl Cherepanyn egyetemi oktatót, aktivistát, konferenciák és a Majdanon működött szabadegyetem szervezőjét szeptember 23-án. Súlyos sérüléseket szenvedett. A támadás politikai indíttatású volt.

Augusztusban találkoztam vele, amikor a lengyel Krytyka Polityczna meghívására a Cieszynben, a cseh-lengyel határnál jártam. Itt beszélt három egész napon át majdnem száz aktivista 12 európai országból arról, hogy milyen kihívásokkal küzdenek azok a civil szervezetek, amelyeknek természetes közegük a politika. Értsük jól: a politika itt értékekért való kiállást, a közös ügyeinkkel való törődést jelent, és nem – mint ahogy sokszor hibásan használjuk, értjük manapság – pártérdekek képviseletét, a hatalomért való versengést.

Az elmúlt, lassan már egy évben viszont Ukrajnában kijutott mindenkinek a (világ)politika sötét oldalából. Az a nyolc aktivista, akik a Krytyka Polityczna folyóirat ukrán változatát szerkesztik, éppen akkor érkeztek Lengyelországba, amikor az ukrán elnök bejelentette, Oroszország megtámadta országukat, és a nyugat segítségét kérte. Már akkor is sejthető volt, hogy a konfliktus gyors rendezése álom csupán.

Ezek a mostanra elkeseredett aktivisták diákmegmozdulásokat és szabadegyetemet szerveztek a Majdan békés, korai korszakában. Mikor elkezdődött a hatósági erőszak, a kórházakat járták, és a sebesülteket írták össze, mert ekkoriban sérült embereket raboltak el kórházakból, és kínoztak, öltek meg, a gyanú szerint az akkori hatalomhoz közel álló erők.

Ezeknek az aktivistáknak a Majdan eredetileg az az ígéret volt, hogy megvalósulhat az a társadalmi összefogás, amely nem csak elkergeti az elnyomó hatalmasokat, hanem valódi értelmet is ad a demokrácia fogalmának. Az igazi szolidaritás ígérete, ami összehozza a társadalom különböző rétegeit, egymástól távol álló tagjait egy közös célért folytatott küzdelemben. Azért dolgoztak, hogy létrejöjjön az a párbeszéd, ami egy demokratikusabb, igazságosabb, egyenlőbb Ukrajnát hozhat létre.

Ülünk tehát Lengyelországban, augusztus végén az Olza folyó partján, és a Majdan be nem teljesített ígéretéről beszélünk. A hangulat szomorkás, a jövő sok jót nem ígér. Vasyl egyik mondata így hangzott: „Az elnyomó hatalom a legvégsőkig ki fog tartani, amíg meg nem tud ölni.” Tragikus vátesz.

Két napja nem messze az egyetemtől, ahol tanít, egy szélsőséges félkatonai szervezet tagjai „kommunistát” és „szeparatistát” kiáltva verték össze a fejét. A támadók „megállapításai” egyébként tévesek. De ez irreleváns, és nem is fontos.

Fontos viszont három dolog: a terror, az erőszak és a megfélemlítés embertelen, elfogadhatatlan és megengedhetetlen. Ezek nem a közös ügyeink intézésének útjai, hanem úgy büntetőjogilag, mint erkölcsileg elítélhető és elítélendő cselekedetek, melyek az emberi szabadság, az emberi méltóság és az alapvető emberi jogok tagadásából következnek.

A Krytyka Polityczna csapatával együtt követeljük, hogy azonnal indítsanak vizsgálatot az ügyben csakúgy, mint általában az ukrán társadalmat félelemben tartó félkatonai szervezetek ügyében. A rendőrségnek egyébként nem sikerült elfognia a támadókat.

Szerencsétlen sorsú ország, igaz? És akkor itt álljunk meg egy szóra. Nem ismerős ez valahonnan? Egy félkatonai szervezet, amely félelemben tart politikai, esetleg etnikai vagy vallási vagy bármilyen más alapon egyéneket, társadalmi csoportokat? Aminek bár az Emberi Jogok Európai Bírósága is helyben hagyta a feloszlatását, de újraalakulva ugyanazt folytatja, mint korábban? Gyűlöletet kelt, viccet csinál a józan észből, fittyet hány a logikára, és emberek kiirtására uszít? Nem ritkán a rendőrség, és előfordul, hogy az explicit rasszista magyar bíróságok cinkos segítségével. Nagyon keserű sor ez, amit nagyon hosszan lehetne még folytatni. Akkor sem tévednénk nagyot, ha a civil szervezetek hatósági vegzálását is odatennénk a sor végére. Vasylt – az ugyan tévesen értelmezett, de – politikai meggyőződése miatt támadták meg azzal a szándékkal, hogy ne csak ő, de azok is félelemben éljenek, akikkel együtt dolgozik, együtt gondolkodik.

Az emberi és szabadságjogok lehető legszélesebb körű érvényesüléséért akkor lehet tenni, ha ezt nem csupán egy kis csoport tartja feladatának. A szolidaritás akkor nyeri el valódi értelmét, ha a társadalom alapvető működésmódjává válik. Az egyenlőség értelmezhetetlen, ha nincsenek elegen, akik kiálljanak érte azok ellenében, akik tagadják. A méltóság elvész, ha hagyjuk, hogy elvegyék embertársainktól.

„Ahogy egymással bánunk, az a hazánk.”

Kattints ide és iratkozz fel a Kettős Mérce hírlevelére