Emlékeztek még az idei melegfesztivál szlogenjére? Nem? Eláruljuk: “365: most és mindennap.” Mégis a szervezők és közösség érdekével ellentétben minden évben szinte csak ezen az egy héten jelenik meg a buziügy a sajtóban és a közbeszédben. Mi azonban azt szeretnénk, hogy ne csak egy hét szenzációt lássanak bennünk, hanem a “hétköznapokon” is meg tudjuk beszélni közös ügyeinket. Ehhez szeretnénk hozzájárulni ezzel a vitaindító blogposzt-sorozattal is, melynek apropója a felvonulás utóbbi években tapasztalható látványos megváltozása.

Az első budapesti melegfelvonulás, 1997 (Fotó: Háttér.hu)

Az utóbbi két évben a melegfelvonulás méretében, külsőségeiben és közönségében is sokat változott. Mi, a Buzi Újhullám tagjai, egyre inkább úgy érezzük, hogy a felvonulás nem a miénk, nem veszi figyelembe igényeinket, és baráti körünkből is sok hasonló véleménnyel találkoztunk. Ezért úgy gondoljuk, ilyenkor érdemes újra átgondolni olyan alapvető kérdéseket, mint például:

• Miért és hogyan is vonulunk - ha vonulunk? Milyen lenne “álmaink felvonulása”?
• Kiknek és kikhez szól a prájd és a tágabb melegmozgalom? Kik kerülnek a kordonok túloldalára?
• A cél a “békés egymás mellett élés” megteremtése vagy a mélyen gyökerező egyenlőtlenségek elleni küzdelem?
• Célravezető-e kordonok közt vonulni?
• Barátunk-e a rendőrség? És a politikusok?
• Milyen más eszközei lehetnének a melegmozgalomnak? Mi hiányzik a közösségnek?

Blogposzt-sorozatunk első részében kicsit visszatekintünk a felvonulás múltjára, hogy megértsük a jelenbeli változásokat és közösen alakíthassuk a jövőnket.

1. Honnan indult és hová tart a felvonulás?

Budapesten először 1993-ban rendeztek melegfesztivált, felvonulást pedig 1997-ben, jóval megelőzve ezzel a többi régióbeli országot. Helyi előzményeinek tekinthetők a “földalatti” baráti társaságokból kinövő Pink Piknikek, amelyeknek még a közösségi élet volt a lényegük, nem a többségi társadalom előtt való megmutatkozás. A prájd felvonulás már alapvetően nyugati mintát követ és annak nyelvezetét használja.

A pride az amerikai melegmozgalomból átvett szó, amely eredeti környezetében a melegbüszkeség mozgalomra utal. Magyarországon a Budapest Pride fesztiválra illetve annak legismertebb eseményére, a felvonulásra használják, mert hiányzik annak tágabb mozgalmi és társadalmi környezete. Tapasztalatunk szerint inkább “körön belül” (elsősorban aktivisták, valamennyire nem aktivista buzik) használják, vagyis a társadalom többsége számára idegennek ható kifejezés. A prájd írásmóddal utalunk erre a problémára.

Amikorra a melegfelvonulás Magyarországra érkezett, az már egészen hosszú utat járt be az Egyesült Államokban, ahonnan eredetileg indult: a kezdeti felszabadító, a hippi-eszmékkel rokonítható törekvésekből először egyenlő jogokért való küzdelem, majd elüzletiesedett tömegrendezvény lett. Az Európában úttörő nyugati nagyvárosok felvonulásai is túl voltak már küzdelmes szakaszukon. Eredete (a Stonewall-lázadás) és korábbi lázadó formái pedig nálunk a buzik túlnyomó többsége (még az aktivisták egy része, különösen a fiatalabbak) számára is ismeretlen.

Ez a fajta kulturális átvétel természetesen nem kizárólag a melegmozgalom sajátja, és mindez elválaszthatatlan a rendszerváltás körüli és utáni időszak folyamataitól és közhangulatától. Egyrészt a rendszerváltást a korábbi rendszer elitje hajtotta végre, vagyis elmaradt a forradalom és azóta sem beszélhetünk valódi tömegmozgalmakról. Másrészt a szovjet uralom alóli felszabadulás után a gazdasági és értelmiségi elit (a lakosság nagy részének egyetértésével) elkezdte az országot a régi-új centrumhoz, a nyugathoz igazítani azzal a reménnyel és ígérettel, hogy majd egyszer “utolérjük” őket. Ebben a hurráoptimista időszakban teljesen természetesnek és magától értetődőnek tűnt a nyugati “vívmányok” átvétele - azok beágyazottságának ismerete nélkül. (Ez a centrumhoz való erőltetett igazodás - és annak ellenpontja - nem csak erre az időszakra jellemző, hanem általános jellemzője a régióbeli országoknak.) Nem a melegmozgalom különleges sajátsága tehát, hogy a felvonulás úgy jött el Budapestre, hogy annak radikális eredete teljességgel hiányzik - nem csak a történelmünkből, hanem a tudatunkból is. A legtöbb általunk ismert “LMBTQ” ember előtt a kommerciális monstre nyugati felvonulások képe ismert csak, és a felvonulók többsége azt tartja elérendő ideálnak, nem a rendőri zaklatás ellen 1969-ben fellázadó szegény, színes bőrű és bevándorló transzvesztitákat.

Az sem egyértelmű, hogy miért kellene bármelyiket is ideálnak tekinteni, miért kellene kész mintákat követni ahelyett, hogy kidolgoznánk a nekünk legmegfelelőbbeket, és kérdéses az is, hogy hogyan működnek a külföldön használt eszközök (például a felvonulás) magyarországi viszonyok között. Bizonyos szempontból úgy tűnhet, hogy pusztán időben vagyunk “lemaradva” a “Nyugattól” és ugyanazt az utat járjuk, amit ők korábban. Talán mi is afelé tartunk, hogy többfelé váljon a felvonulás, mint egyes európai nagyvárosokban, ahol akár három buzirendezvény is van: a kommercializált-bulizós nagy prájd, a civilek által szervezett politikusabb felvonulás és a balosok/informális csoportok által szervezett alternatív esemény, ahogy Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője, említette egy magánbeszélgetésben.

Bár szerintünk is vannak hasonlóságok a nyugati helyzettel, azért fontosnak tartjuk a különbségeket is. Nálunk még mindig jelentős veszélyt jelentenek az ellentüntetők így kordonok közt vonulunk fel évek óta és a “nagy” prájd is sokkal kisebb, mint például Bécsben. Az ország sokkal jobban megosztott társadalmi kérdésekben, ezért szinte egyáltalán nincsenek alternatív mozgalmak se buzifronton, se másutt, és az új utakat keresők nehezen tudnak megszólítani embereket.

Az alapvető kérdés, hogy mi is a célunk egy utcai rendezvénnyel? A nem heteroszexuális tömegeket együtt kivinni az utcára? Tehát úgy átalakítani a fesztivált, hogy azt minél többen - olyanok, akik felvállalják ezt az identitást és olyanok, akikre kívülről aggatják rá - sajátjukénak érezzék és igazi tömegkarnevál legyen belőle? Ha ezt szeretnénk, mi szükséges hozzá? Elég, ha a szervezők minél többféle társadalmi háttérrel rendelkeznek, vagy ennél több kell?

Vagy alapvetően rendszerkritikus mozgalom/rendezvény lenne jó? Ha igen, akkor hogyan képzeljük el? Ha sok embert nem lehet képviselni (mert a láthatóságot nem mindenki engedheti meg magának), akkor hogyan hozzuk be ezeket a hangokat? Meg tudná jeleníteni egy ilyen esemény az általánosabb társadalmi-politikai problémákat (mint például a társadalmi szerepvállalás gazdasági meghatározottsága, a képviseleti demokrácia, stb) és az elnyomás különböző formáinak összefüggéseit? Vagy csak az elnyomás egy kiragadott szeletét - például ami megnevezhető identitásokat (pl LMBTQ embereket) érint - lehet megmutatni? Az, hogy nem volt “szexuális rendszerváltás” mennyiben csak egy réteg problémája, és mennyiben állatorvosi lova az össztársadalmi gondoknak? Kell-e ilyen tágabb összefüggésekkel foglalkozni egy buzirendezvényen?

Ezek számunkra sem megválaszolt kérdések, ezért nem egyértelmű, hogy milyen utat szeretnénk járni: a prájd keretein belül szeretnénk kritikai véleményünket kifejezni és/vagy egy alternatív eseményt szerveznénk szívesebben. Saját környezetünkben azt tapasztaltuk, hogy sokakban megfogalmazódott az igény, hogy legyen egy másfajta buziesemény (is), mint a felvonulás.

A folytatásban a Budapest Pride felvonulás utóbbi években tapasztalható gyökeres változásaival, valamint a melegmozgalom eszközeivel kapcsolatban szeretnénk kérdéseket felvetni. Az általunk felvetett problémák összefüggnek azzal a kérdéssel is, hogy a felvonulás jó eszköz-e a mai Magyarországon vagy tudna-e jó eszköz lenni. Nem foglaljuk össze az összes érvet és ellenérvet és nem is gondoljuk, hogy képviselni tudjuk azokat a buzikat, akik ellenzik a felvonulást, sem azokat, akik megkérdőjelezhetetlennek tartják. A saját szempontjainkkal szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a mozgalomról és eszközeiről beszélgessünk a közösségen belül és kívül. Úgy érezzük, válaszúthoz érkeztünk és ilyenkor újra át kell gondolni elérendő céljainkat és módszereinket. Nem szeretnénk kész válaszokkal előállni, “megmondani a tutit”, hanem vitát szeretnénk indítani ezekről a kérdésekről.

2. Megdobált tüntetésből juppi buli?

A felvonulás az első tíz évében békésen zajlott és fontos közösségépítő ereje volt, ám a társadalom jóval kisebb részéhez jutott el, mint ma. A médiában, ahol egyáltalán volt róla szó, inkább bulvár eseményként (és nem mint, mondjuk, emancipációs törekvés) jelent meg - mint egy különös, groteszk, pár órás pünkösdi királyság.

Ebben az időszakban sem csak a melegfelvonulást ítélték el a közerkölcsért és családokért aggódó politikusok és magánemberek: a Budapest Parádé (más néven Love Parade) bulizó tömegét Mikola István például emlékezetes módon “szinglihordának” nevezte, és úgy nyilatkozott, hogy az egyén parttalan szabadságvágyát a mindenkori hatalomnak korlátoznia kell. Ez rávilágít az elnyomás bonyolult rendszerére, amelyben a buzik elnyomása nem választható el a szélesebb társadalmi problémáktól, hanem része, ugyanakkor remek látlelete is azoknak.

Míg a felvonulás 2007-es megtámadása utáni években az nagyrészt egy viszonylag szűk aktivista kör eseménye volt, 2013-ban jelentősen megnőtt a résztvevők száma. Ezzel egyidejűleg számos cég állt ki a prájd mellett, némelyikük saját kamiont is indított. A felvonulók létszámának növekedésével megváltozott és részben kicserélődött a résztvevők összetétele. Majdnem teljesen eltűntek a karneváli elemek, a legtöbb felvonuló középosztálybeli, fehér, megjelenésében és öltözködésében a társadalmi elvárásoknak megfelelő fiatal (mondhatni juppi). Az utóbbi pár évben jóval nagyobb arányban vettek részt az eseményen a meleg közösséghez nem igazán kötődő emberek, sokan csak a buli kedvéért látogatnak el a felvonulásra. Felmerül a kérdés, hogy ez a jelenlét számukra mennyire jár együtt a velük táncoló buzik és a rendszerszintű társadalmi problémák megismerésével.

A médiaorgánumok és a szinte kizárólag heteró megmondóemberek ez alatt az egy hét alatt fotósorozatokat és cikkeket közölnek a vidám bulizó forgatagról, leközlik a Budapest Pride sajtóközleményeit, miközben más érintetteket nem nagyon szólaltatnak meg. Az egy hetes toleranciaünnep elteltével az év maradék háromszázötvenakárhány napján alig szólalnak meg buzi témában, és nem is érdeklik őket a problémáink. Kérdéses tehát, hogy a prájd-hét nagyobb távlatokban növeli-e a buzik (egy részének) láthatóságát vagy inkább egy jó ürügy, hogy a témát letudják egy hét alatt.

A felvonulás látványosság és fontos médiaesemény lett, amelynek fontos szervezőerejévé vált a “látva lenni” élménye. Közösséget épít, de ebbe a közösségbe csak úgy lehet bekerülni, ha valaki vállalja, hogy megjelenik és családja, munka/osztálytársai, ismerősök és ismeretlenek egyaránt láthatják a médiában. Ez a láthatóság tehát egyfajta előjog, amely kirekeszt bizonyos embereket, és inkább az eleve jobb helyzetben lévőknek kedvez. Emellett az utcai megmozdulásokra jellemző számháború miatt is háttérbe szorul, hogy mi is az, amiért küzdünk, mit akarunk, és mit szeretnénk mondani. Kérdéses az is, hogy lehet-e vagy kell-e egy ekkora tömeget jól meghatározott üzenet(ek) köré szervezni.

Na de kik is azok a buzik, akikről szó van? Erre nem lehet egzakt módon válaszolni, hiszen az ember ön-identitása és a mások által ráaggatott identitása nem feltétlenül esik egybe. Mi most az LMBT+ közösséghez/identitáshoz kötődő emberekre használjuk. Ezt nem azzal a céllal tesszük, hogy a buzik nevében fellépjünk, mi csak magunkat “képviseljük”. Persze közben egy közösség tagjai is vagyunk, és néha azt tapasztaljuk, hogy ezen a közösségen belül sokan azt érzik, az ő érdekeiket, életüket stb. nem képviselik. Nem szeretnénk mást, csak azt, hogy minél több ember bevonásával kezdődjön el egy beszélgetés és igyekezzünk az “elégedetleneket” is bevonni ebbe a párbeszédbe. Nem előre megadott sémák szerinti figyelemfelhívó kampányokat szeretnénk, hanem kérdések felvetését. Úgy érezzük, hogy erre az aktivista közegben/melegszervezetek egy részének környékén is van igény.

A prájd tehát egyre inkább remek megjelenési felületet biztosít, ami kiváló lehetőség nem csak az önreprezentációra törekvő embereknek, hanem egyes politikai pártoknak is. Ezeknek egy szárnya is kínálkozó lehetőséget lát a felvonulásban, és igyekszik politikai tőkét kovácsolni belőle. A sajtó segítő kezet is nyújt nekik azzal, hogy rendszerint kiemeli a politikusok jelenlétét. Kérdéses, hogy kinek mennyire előnyös ez az állítólagos kiállás a “balliberális” pártok részéről. Vajon jó az a buziknak, ha politikai ideológiákkal és politikai pártokkal kapcsolják össze őket? Lehet párhuzamot vonni a politikai pártok prájd-jelenléte és Balog Zoltán szegény gyerekeknek számára adott karácsonyi vacsorája közt? Végülis egyikben sincs semmi diszkréció (a “segítségnyújtás” a köz elé van tárva, nem marad magánügy), és az elméletileg támogatott emberekkel a nagy eseményt leszámítva alig foglalkoznak.

Az, hogy a pártok mely csoportok mellett állnak ki és melyek mellett nem, szintén felvet jó néhány kérdést. A prájdra ellátogató fiatalokat jobban szeretik a szóban forgó pártok, vagy csak használhatóbbak érdekeik (például szavazat, vásárlóerő) szempontjából, mint például a miskolci cigányok? Addig nincs semmi baj, amíg nem mi vagyunk azok, akik feláldozhatók a pártok “magasabb céljai” érdekében? A láthatóság tehát (bár kétségtelenül nagyon fontos egy olyan csoportnak, amelynek a létezését illetve létjogosultságát gyakran kétségbe vonják) olyan erőtérbe vonzza a buzikat, amelyben nem tudják többé más erőktől és érdekektől, például politikai ideológiáktól, pártoktól, gazdasági folyamatoktól függetlenül meghatározni magukat.

Mi lehet az oka ezeknek a szembeötlő változásoknak: a felvonulás egyszínűbbé válásának és a fokozott média- és pártérdeklődésnek? Következő posztunkban foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Onnan közelítjük meg a kérdést, hogy a felvonulás milyen szembenállásokat, különbségeket jelenít (és erősít?) meg - a felvonulók és az ellentüntetők, valamint buzik és buzik között.

Ha te is szeretnéd megosztani véleményed a melegmozgalom múltjáról, jelenéről, jövőjéről; gyere el a Buzi Újhullám fórumára a Leszbikus Identitások Fesztiválján. A részleteket itt találod.

Buzi Újhullám