A KDNP (igen, néha úgy tűnik, van egy ilyen párt ma Magyarországon, de nyugi, igazából nincs) megint bedobta ezt a marhaságot, miszerint minden maradjon zárva vasárnap, de főleg a Tesco és csak a családi vállalkozásban üzemeltetett boltok nyithassanak ki, de főleg, ha a CBA-hoz tartoznak. Állítólag beadnak hozzá egy módosítót is, hogy azok viszont a templomokban is létesíthetnek 2 négyzetméteres eladóteret, hogy azok se maradjanak le a friss kifliről, akik misére mennek.

Az egésznek semmi értelme, azon kívül, hogy kavarjanak az állóvízen. Tipikus gumicsont bedobás a nép, a vélemény- és az alakformálók közé. Orbán megmondta, hogy ez hülyeség amikor először előhozakodtak vele, pár évvel ezelőtt, most pedig Varga is két kézbe temetett arccal nyilatkozik, hogy óóó, jaj, hát ezt az ötletet izé, nem támogatja (úgy szakmailag, mint emberileg). Ha bármilyen szintű „elemzés” mentén szeretnénk szétszedni ici-pici ízekre, az csak azért van, mert az elképzelés megmutatja a jelen kormányzati működés logikáját oda és vissza (állatorvosi ló).

kép: szomszédok forever facebook

Tegyük fel egy pillanatra – a móka kedvéért –, hogy nem személyre szabottan akarják a tisztelt benyújtók a jövedelmeket átcsoportosítani, hanem csak úgy általában szeretnék, hogy a nagyok (multik) kisebb, a kicsik (családi vállalkozások) pedig nagyobb szeletet hasíthassanak ki maguknak a kiskereskedelem csokimázas tortájából. E jövedelemátcsoportosítás legjobb eszköze pedig szerintük a vasárnapi nyitva tartás korlátozása, és ezzel a forgalom egy részének direkt átirányítása a nagyoktól a kicsikhez.

Aha. Csakhogy az emberek nem azért vásárolnak a hipermarketekben, mert azok vasárnap nyitva vannak, ellenben a cuki kis boltok meg nincsenek, hanem azért, mert a hipermarketek (akárcsak a láncokba szerveződött kicsik, erre még visszatérünk) olcsóbbak. Olcsóbbak hétfőn is, meg kedden is, meg szombaton és vasárnap is. Hogy mik vannak? Meglepő, de a vevő szereti ott megvenni a kis fogyasztói kosarát, ahol az olcsóbb (persze vannak még szempontok: minőség, választék, könnyű megközelíthetőség, stb., de kis hazánkban az ár a vásárlások során kiemelten fontos szempont). Ilyen fura ízlése van a fogyasztónak.

Lehet, hogy azoknak, akiknek „nem tudjuk miből telik” százmilliós villákra, azoknak nem számít, hogy mennyiért veszik mega kefirt, de a magyar lakosság jelentős részének nemhogy 100 milliós hirtelentámadt vagyona nincs, de még plusz 20 forintja sem a kisboltos kefirre. És éppen ezért nem fog átszokni a magasabb árakkal dolgozó családi boltba, hanem alkalmazkodni fog. Ha ez az agyrém mégis valósággá válna, meg fogja változtani fogyasztói szokásait – esetünkben a vásárlás időpontját, amely alkalmazkodáshoz a hipermarketek vélhetően (önzetlenül) segítő kezet nyújtanak majd. Legalábbis a többség. Mert lesznek olyanok is, akik számára az alkalmazkodás költsége meghaladja a kisebb bolt és a hipermarket fogyasztói kosara közötti árkülönbözetet. Nos, ők nyilván nem fognak vásárlási szokásaik megváltoztatásával alkalmazkodni az új feltételekhez. Ellenben vegyük észre, hogy fogyasztóként mindenki szív, hiszen a korábbi állapothoz képest drágábban vásárol: vagy azért, mert a vásárláshoz kapocsoldó egyéb költségei nőttek (alkalmazkodás költségei), vagy azért, mert szimplán magasabb árak mellett kénytelen vásárolni. A fogyasztók jóléte (a fogyasztó többlet) csökkenni fog.

Persze a kicsik nem a másokkal és magukkal történő direkt kicseszés miatt drágábbak, hanem mert sok-sok közgazdasági összefüggés okán, leegyszerűsítve persze, mert (elsősorban) méretükből adódóan magasabb darabköltséggel dolgoznak. Mivel a fogyasztó az árat követve megy ide, vagy éppen oda vásárolni, ezért ha azt szeretnénk, hogy a kisebb boltokba menjenek, akkor azok árait kell vonzóvá tenni a számukra. Ha valóban a kis családi vállalkozások piaci helyzetét szeretnénk javítani, akkor az a legegyszerűbb (és amúgy piacbarát) mód, hogy elősegítjük működési költségeik csökkentését. Csökkentjük a bérleti díjat (sok esetben az önkormányzata bérbeadó, a közterület használati díjat, olcsóbb működési formát, egyszerűbb számvitelt találunk ki a számukra, kisebb adókat vetünk ki rájuk. Ezer és egy mód van arra, hogy olyan helyzetbe hozza az állam a kisebb üzleteket, hogy azok a jelenlegi állapothoz képest olcsóbban tudjanak értékesíteni. Ha pedig olcsóbbak lesznek, akkor minden ösztöke nélkül kezd majd a forgalom növekedésnek indulni náluk.

Hátra van még, hogy hányan veszítenék el a munkájukat és hogyan alakulnának az adóbevételek. Ezekkel kapcsolatban (valójában) elég keveset tudunk mondani. Valószínűleg volnának, akik elveszítenék az állásukat, de aztán felvenné őket a kisebb bolt, vagy a webshop, meg volnának olyanok is, akik nem veszítenék el, mert  a nagy boltok úgy rendeznék, hogy vasárnap nincs pénztár, de hétfőtől szombatig másfélszer annyit kell bent ülni. Meg persze olyanok is volnának, aki elveszítenék és nem találnánk helyette másikat. Nehéz ezt előre becsülni, mert függ az alkalmazkodás mikéntjétől, az átrendeződés volumenétől és a folyamatok gyorsaságától. Az biztos, hogy rövidtávon a kiskereskedelemben elég sok munkavállaló járna rosszul. Hosszú távon valószínűleg kevesebb. Az adóbevételek esetében ugyanígy maximum átmeneti enyhe visszaesés várható, ha végül bevezetik a tervet – feltéve hogy nem fog a teljes magyar lakosság a vasárnapi vásárlás elvétele miatt durciból kevesebbet fogyasztani. Az elemzést lásd itt.

A lényeg az, hogy a KDNP-nek nevezett fantom nem a tegyük olcsóbbá a családi boltokat verziót nyomatja, hanem a zárjanak be vasárnap a nagyok verziót erőlteti. A kérdés ezek után az, hogy van-e a jelenlegi kicsik közül, aki az alacsonyabb árainak köszönhetően már most is versenyképes a hiperekkel és az igazán nagy nyertese lehetne az adott törvényjavaslatnak. Nyilván van. A láncokba szerveződött (szervezett) hazaiak, de főleg a CBA az, amelyik a nyertese lehet a vasárnapi bezárásnak. A láncba szervezett kis üzletek alacsony áraikkal már most is versenytársaik a nagy hipermarketeknek. Számukra az, hogy a hiperek egy napi kényszerpihenőre kényszerülnének, valóságos áldás lenne. Azt elég egyszerű megoldani, hogy vasárnap segítő családtag legyen bent…

És itt lepleződik le a javaslat hazug és álszent A kereszténydemó bagázs az együtt töltendő vasárnapról, a munkavállalóknak járó pihenésről (miután alaposan kicsesztek minden munkavállalóval – lásd új munka törvénykönyve) és a családi boltoknak nyújtott segítő kézről beszél, közben szimplán oda akarja adni a teszkó forgalma egy részét a CBA-nak. Mert mindennek ára van, annak is, hogy a CBA dolgozókat kollektíve Békemenetre vezénylik. Az árat pedig meg kell fizetni. Az, hogy a teszkó piaci részesedését haveri zsebekbe gyömöszölik, már önmagában is elég visszataszító, de hogy magasról tesznek arra, hogy közben emberek veszítik el, akár csak időlegesen is, a munkájukat, hogy fel sem fogják, hogy a fogyasztási szokásokba való ilyen mértékű beavatkozás milyen járulékos költségekkel és jóléti veszteséggel jár, hogy ennyire mindenen és mindenkin átgázolva akarnak valamit ellopni, attól már az embernek hányingere támad.

És éppen ezért nem lesz belőle semmi. Nem mintha nem mernének szemérmetlenül ellopni mindent… ellopták a magánnyugdíj-pénztári vagyont, lenyúlták a takarékok pénzét, szétdobták a dohánykereskedelmet egymás között, a tankönyvkiadást, a pályázatírást… napestig lehetne sorolni. De ez más. Ez olyan, mint a netadó. Túlságosan intim szférába hatolóan okoz túl sok bosszúságot és fáj túl sokaknak, ráadásul túl hosszan ahhoz, hogy 2018-ban ez ne üssön vissza. Fideszesek is járnak vasárnap Auchanba, meg Tescoba, nem csak MSZP szavazók, ők is anyáznának, ha ezt elvennék tőlük. Lehet, hogy nem mind, de sokan. Márpedig Orbán Viktor egy dolgot nagyon megtanult az elmúlt 20 évben: csak akkor maradhatsz hatalmon, ha a saját táborod nem fordul ellened. Szóval sanszos, hogy vasárnapi zárva tartás nem lesz, mint ahogy netadó sem, mert túl sok embernek fájnak túl hosszan a saját táborban is.

Kattints ide és iratkozz fel a Kettős Mérce hírlevelére