Tegnap az MSZP jelöltje nagy meglepetésre, nem simán megnyerte a választást, hanem a számszerű eredmény szerint, 20%-os, több mint 5.000 szavazatnyi különbséggel, tönkreverte a Fidesz jelöltjét Újpesten, nem beszélve a csodafegyver, helyben beágyazott jobbikos, volt újpesti focilegenda, Urbán Flórián csúfos szerepléséről. Az elmúlt hetekben az internetadós tüntetések, az ózdi Jobbik-eredmény, a kitiltási botrány botrányos kommunikációja után, ez már a meglepően sokadik nagy pofon, amit a kormánypárt kap.
Ha megnézzük a tegnapi számokat, azt látjuk, a Kiss Péter halála miatt kiírt időközi választásra az MSZP a tavaszi szavazatainak 62%-át, a Fidesz a 42%-át, a Jobbik a 39%-át, míg az LMP szintén a 39%-át kapta, miközben a szavazók száma pont a fele volt az áprilisinak.
Érdemes úgy nézni a számokat, hogy az időközi választásoknak sajátos logikája van. Mivel nincs listás szavazat, ezért a győztes mindent visz elve még inkább működik. Ez pedig azt szokta eredményezni, hogy az első két helyre esélyesként azonosított pártok szavazói nagyobb számban mennek el választani. Mivel tavasszal Kiss Péter, MSZP-s képviselő nyerte meg a körzetet, egyértelmű lehetett a választóknak, hogy a Fidesz és a szocialisták fognak versengeni a helyért. Ezt a folyamatot láthattuk a megismételt ózdi választáson pár hete, illetve egy éve a bajai időközin, ahol az LMP jelöltje a megismételt kiélezett szavazáson 0 szavazatot szerzett, és általában is ez látszik a legtöbb időközi választás eredményében.
Ebből a logikából kiindulva pedig nagyon szép az LMP szereplése, akik mozgósítás terén általában nem tudják felvenni a versenyt a Jobbikkal. A Jobbik hiába kampányolt helyben egy nagyon ismert figurával, maga a kampány a számszerű eredmény szerint csúfosnak mondható, a Jobbik Újpesten nem tudta elhitetni, hogy labdába tud rúgni, és nem működött a cukiság-faktor sem.
De az érdekesebb a két nagy párt. Úgy tűnik, hogy az MSZP lemozgósította Kubatov Gábort ezen az időközi választáson. Persze azért csoda nem történt, az MSZP nem éledt újjá fél év alatt. Sokkal inkább az elmúlt időszak nyomásgyakorlása hatott a szavazókra. Több irányból is. Egyrészt biztosan vannak, bár valószínűleg kevesen, akik tavasszal bottal se piszkálták volna meg azt MSZP-t, de most a Fidesz kommunikációjának szétesése után leszavaztak a pártra, másrészt az MSZP-tábort mozgósították az elmúlt hetek történései, és a szokottnál nagyobb arányban mentek el szavazni. De a legfontosabb az, hogy a tavaszi Fidesz-szavazók megbüntették a Fideszt. 2002 óta, amióta a Fideszen kívül más nem nyert időközi országgyűlési választást, bizonyosan ez a 42%-os részvételi arány a Fidesz legrosszabb mozgósítási eredménye.
Persze egy választókörzet időközi választásából országos szintű eredményt nem lehet kiolvasni, de érdekes megnézni, hogy a február 22-én soron következő, a Fidesz veresége esetén a kétharmadot megsemmisítő veszprémi választásnál, ezekkel a mozgósítási számokkal mi lenne az eredmény. Ha a tavaszi veszprémi számokat, a fenti újpesti részvételi adatokkal megszorozzuk, az MSZP 8065 szavazattal 37%-ot, a Fidesz 9321 szavazattal 43%-ot, a Jobbik 14, az LMP pedig 5%-ot szerezne. Ez a szám pedig a tavaszi 47-27-hez képest brutális változás, és bár nem tudjuk, mi történik februárig, és nem ismerjük a veszprémi viszonyokat (bár azt feltehetjük, hogy a veszprémi MSZP állapota sokkal rosszabb a tavasszal győztes újpestiéhez képest), ha a Fidesz mélyrepülése tovább tart, és nem találnak egy jó jelöltet, még akár szoros is lehet a választás.
Az viszont bizonyos, hogy a kampány Veszprémben már a következő hetekben el fog kezdődni, hiszen lényegében ez az egy választás önmagában megismétlése lesz a tavaszi választás nagy kérdésének, miszerint, lesz-e kétharmada a Fidesznek.
A másik nagy kérdés pedig az lesz, mekkorát fog húzni az MSZP, és kockáztat-e a tavaszi miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attila. Mesterházy ugyanis nemcsak országosan ismert politikus, hanem veszprémi is. Így helyi és országos beágyazottsággal is nekifuthatna a kampánynak, és a kéthamard lebontásával akár a 2018-as újrázásra is bejelentkezhetne. Persze egy esetleges vereséggel könnyen véget is vethetne a pályájának.
A veszprémi, egyelőre nem túl valószínű MSZP-s győzelem pedig betetőzése lehetne a kormánypárttal szembeni elégedetlenség kifejezésének, hiszen valódi fék kerülne a kétharmaddal szemben, és ami ennél is fontosabb, összetörne a Fidesz azon kommunikációja, ami a kétharmados legitimitásra, és a három idei választási győzelemre hivatkozva nyomja át legrosszabb intézkedéseit is.
Persze az éremnek két oldala van. Egy dupla MSZP-s győzelem nagy lendületet adhatna annak a pártnak, ami érdemi, látható munkát nem nagyon végzett a választási vereség óta, és az elmúlt 25 év után, csupán a tehetetlenségi erő tartja fenn. Nem biztos, hogy hosszú távon használna a magyar politikának az MSZP megerősödése, és az, ha egy teljesítmény nélküli párt jutna fel a jogos elégedetlenség hátán a Fidesz váltópártjának szerepébe.
De a veszprémi választásig még sok idő van hátra, és se a Fidesz, se az utcán tüntető emberek nem fognak pihenni, várva az időközi választás eredményét. Az viszont biztos, hogy a Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta nem volt ilyen helyzetben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.