Tegnap egész este az volt a vezető hír a Hír TV-n, hogy Várady Zsolt az (i)wiw alapítója, több őszi tüntetés szónoka ellen kábítószerbirtoklásért büntetőeljárás indult. HÚÚHAA! A Hír TV riportjából persze pár dolog kimaradt, amit Várady saját Facebook-oldalán osztott meg. Egyrészt az eset 11 éve történt (A hírcsatorna riportjában egy dátum hangzik el, hogy Várady 2011-ben költözött haza, azt a hatást keltve, mintha friss lenne az eset), másrészt pedig az eljárás alapját képező bizonyíték 0,19 gramm nettó tömegű növényi ágvégződés volt, harmadrészt mivel Várady elterelésre ment még vádemelés se történt.
Tehát beindult a kormánypárti propaganda, és a megszorítások, az oktatás újabb szétverése, a kitiltási botrány, a korrupciós ügyek közepette, egy hónap kőkemény munkával előástak 11 évvel ezelőttről 0,19 gramm ágvégződést. Ebből, kedves Hír TV-s barátaim, mint azt bizonyára tudjátok, még betépni se lehet.
De igazából teljesen érthetelen, mire jó ez. Népszerűbbé akarják tenni Váradyt? Az a 40 év alatti közeg, amely az internetadó elleni tüntetések törzsgárdáját adta, ugyanis pontosan tudja, a könnyűdrog fogyasztása nem bűn, nem durvább dolog, mint bemenni péntek este a kocsmába és talajrészegre inni magunkat, csak kevesebb szervi elváltozást okoz. Azt ugye ők se gondolhatják, hogy 0,19 gramm nettó tömegű növényi ágvégződés eltántorítja a tüntetőket attól, hogy a korrupció ellen , a szegénység kérdésében az utcára menjenek?
De azért vannak nyitott kérdések az ügyben.
- Milyen ország az, ahol büntetőeljárás indul 0,19 gramm nettó tömegű növényi ágvégződés birtoklása miatt?
- Hogy került egy büntetőeljárás anyaga a Hír TV-hez? Pláne 11 év után?
- Tényleg ennyit sikerült kiásni a tüntetések szervezői és résztvevői ellen? Mert akkor mindenki megnyugodhat, jó emberek kezében van a tiltakozás.
Lassan itt az év végi válogatások ideje, reméljük, ez az ügy bekerül az év legnevetségesebb lejáratási kísérletei közé.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.