A minap nyilvánosságra került a terroristagyanús fogvatartottak kínzásáról készült eddigi legátfogóbb amerikai jelentés. Eszerint a CIA még kegyetlenebb kínzásnak vetette alá ezeket az embereket, mint azt eddig gondoltuk. Ez a bánásmód pedig minden esetben megengedhetetlen, függetlenül attól, hogy az autoriter Üzbegisztán vagy a demokratikus Egyesült Államok követi el. Ettől függetlenül reméljük, senkinek nem jut eszébe majd erre hivatkozva diszkreditálni André Goodfriendet és bagatellizálni a korrupciós vádakat.
(Fotó: Wikipedia/)
"Kínozhat foglyokat egy állam, ha azzal emberéleteket menthet?" — ez egy komoly filozófiai probléma, amelyről akár még érdemes is lenne hosszasan vitatkozni — már ha nem lenne teljesen értelmetlen a kérdés. A szenátus hírszerzési bizottságának tegnapi, több mint 500 oldalas összefoglalója - amely az eredetileg 6700 oldalas jelentést kivonatolja - ugyanis megerősített minket abban, amit eddig is tudtunk, vagy tudni véltünk (köszönhetően, többek között, a történtekről hírt adó újságíróknak, és a vallatások embertelensége ellen tiltakozó aktivistáknak): kínzás útján nem lehet információt szerezni. Legalábbis hasznosat biztos nem. Sokkal valószínűbb, hogy a vallatásnak alávetett személy mindenféle jól hangzó hazugsággal előáll, csak, hogy egy időre enyhüljenek a kínjai.
Az egész aktus pedig így nem több, mint bosszú. Meglehetősen költséges bosszú a 2001. szeptember 11-én kioltott 3000 életért.
"A jelentés szerint a CIA titkos kínzóközpontjaiban 119 személyt tartottak fogva, akiknek mintegy harmadát vetették alá a vitatott vallatási módszereknek. Ezek az első jelentések szerint legalább egy ember életét követelték, a módszerek között pedig ott volt a vízbefojtást imitáló hírhedt módszer, a verés, a megalázás és a több hetes alvásmegvonás is." — foglalta össze a történteket a Népszabadság. Az ilyesmi pedig egy liberális demokráciában megengedhetetlen. Bármit is követtek el az említett személyek.
De mielőtt rossz következtetésekre jutnánk, elmondjuk, az egész történetnek nem az a tanulsága, hogy Amerika gonosz. A történtek nem befolyásolhatják annak megítélését sem, hogy Vida Ildikó korrupt-e vagy sem. De még a "szemkilövető" Gyurcsány-kormánnyal sincs értelme párhuzamot vonni.
Inkább tudomásul kell venni: bármennyire is szomorú, nincs az a demokrácia, ahol a társadalom megengedhetné magának, hogy ne nézzen a hatalom körmére. Erős civil társadalomra és jogvédelemre mindenhol szükség van, ahol nem akarjuk, hogy a választott vezetőink és az állami szervek visszaéljenek a rájuk ruházott hatalommal, és olyasmit tegyenek, amivel a nép nem képes nyugodt lelkiismerettel egyetérteni. Éppen ezért nem megengedhetõ sehol sem a civilek vegzálása.
Persze mondhatjuk, hogy Amerikában sem sikerült elejét venni a kínzásoknak. Ez igaz. De legalább sikerült rá felhívni a figyelmet utólag, aminek köszönhetően ilyesmi, remélhetőleg, nem fordulhat elő még egyszer.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.