Karinthy Frigyes számtalan költőt, és írót parodizált az Így írtok ti című stílusparódiájában. Irodalomtörténeti jelentősége talán leginkább Szabolcska Mihály paródiáinak volt, hiszen a Petőfire hivatkozó, népies egyszerűség jegyében alkotó költőről már akkor is sejteni lehetett, hogy alanyi jogon egészen biztosan nem kerül be az irodalomtörténetbe – Karinthy és Ady emelték be oda. Szabolcska annak a költőiskolának volt tagja, amely megvetette a modernista „nyugatmajmoló városi ficsúr nyugatosokat”, és ezzel szembe a népies egyszerűséget próbálta állítani. Bár nem túl sok sikerrel.
A DVSC honlapján ma ennek a műnek a félreértelmezése olvasható.
A köszöntő részlet Karinthy egyik Szabolcska-paródiájából származik, amit jobban megvilágít, ha a következő versszakot is mellé rakjuk:
„Kicsiny kunyhóban szeretet,
Szeressétek a gyermeket,
E szent karácsony ünnepén
Önöknek ezt kivánom én.
Mert bibor-bársony vendégségnél
jobb egy napi egészség
Opasno je van se nagnuti
Kéretik nem dohányozni.”
A DVSC honlapjáról a következő versszak már lemaradt és nyilvánvaló: Karinthy sírva röhög, hogy valaki tényleg karácsonyi üdvözletként használta Szabolcska-paródiáját. De rakjuk ide a klasszikus, szintén Szabolcska-paródia, az Egyszerűség utolsó két strófáját is, amit mindenki ismerhet irodalomóráról:
„A jó Isten egyszerűnek
Alkotta az eszemet,
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelídség, szeretet.Kicsi kunyhó, szerető szív,
Messze égbolt, tiszta, kék -
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még.”
Egyébként a bakiban nem a Debrecen a hibás. Ha beírjuk az idézeteket a Google-be, azt láthatjuk, hogy mindenféle idézetgyűjtő oldalak hivatkozzák a kétsoros Szabolcska-paródiát mint Karinthy karácsonyi üdvözletét. Persze, aki ismeri a szerző munkásságát, az rögtön röhögőgörcsöt kap a mester 100 évvel később élesedő poénján.
Viszont ha már előkerültek a Szabolcska-paródiák, olvassuk őket teljes egészükben:
Karinthy Frigyes:
Szabolcska Mihály
Egyszerűség
Nem hivalgó, cifra páva
Nem modern az én szivem.
Egyszerűség lakik benne
Mosolyogva szeliden.
Egyszerű, de tiszta nóták
Amiket én dalolok -
Mert a szívem súgja őket,
Nem is olyan nagy dolog.
Úgy csicsereg az én szívem
Egyszerűen, szabadon,
Mint a pintyőke madárka
Fönt a lombos ágakon.
Ami a szívemen fekszik
Azt dalolom, semmi mást:
Legelő, kicsiny birkáktól
Tanultam a versirást.
Egyszerű és tiszta nóta,
Gólyafészek, háztető -
Nincsen benne semmi, ámde
Az legalább érthető.
A jó Isten egyszerűnek
Alkotta az eszemet,
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelídség, szeretet.
Kicsi kunyhó, szerető szív,
Messze égbolt, tiszta, kék -
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még.
A mi falunkból...
A mi falunkból jött az üzenet
Áll még a gólya eszterág felett,
Nő még a fű a zöld domboldalon
És bent az udvaron.
Kertünkben még virul a sok virág
És még rügyeznek tavasszal a fák
És egyre folyik a mezőn a munka
A mi falunkba.
A mi falunkba ákácfák alatt
Fehérremeszelt házak állanak
És estefelé, ha a nap lehull,
Bealkonyul.
A mi falunkba nyáron nő a zab
És éjszaka van, ha nem süt a nap;
Forgácsot vág ki fábul a gyalu,
Csodálatos, csodálatos a falu.
Hit, remény, szeretet
(Karácsonyi mellékletre féláron)
Szivünk felett, az éjszakából
Csupán a hit mécse világol.
Tartson hát össze titeket,
A hit, remény s a szeretet.
Legyen a szíved egyszerű,
Ború után jön a derű.
A nyár jön a tavasz után,
S viszont az ősz a nyár után.
Akárhogy van, s akármikép'
A vers csak akkor szép, ha szép:
Piros fedél, fehér tanya,
És ha nem szép, akkor csunya.
Mert a szívben érzés lakik,
Az Isten tudja, hányadik,
S az érzés tiszta dalt kiván
Bizony, szép, tiszta dalt kiván.
Kicsiny kunyhóban szeretet,
Szeressétek a gyermeket,
E szent karácsony ünnepén
Önöknek ezt kivánom én.
Mert bibor-bársony vendégség-
Nél jobb egy napi egészség
Opasno je van se nagnuti
Kéretik nem dohányozni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.