Aki azt várta a mai tüntetéstől, hogy megmondják a tutit, tévedett, de az a helyzet, hogy aki azt várja bármilyen tüntetéstől, hogy megmondja a tutit, téved. Ha tudnánk, ha lenne kész és jó tervünk Orbán rendszerének leváltására, és egy új Magyarország építésére, akkor már le is váltottuk volna Orbánt, és ott élnénk az új Magyarországon – kis költői túlzással. De nincs, ilyen terv nincs. Nem is lenne elvárható, ilyesmi nem 2 hónap alatt születik, bár az is igaz, ezt az elvárást maguk a szervezők is sugallták a címben (MostMi - Új országot építünk!), és a kiáltványban tett vállalással.

(Fotó: Index)

A mai tüntetés volt az egyik legfontosabb a 70 napja tartó tiltakozási hullámból. Talán először volt tényleg érdemes odafigyelni a szónokokra. Én speciel Udvarhelyi Tessza és Csízi Zsolt beszédén kívül, Takács Bori egyes megállapításait tartottam fontosnak, de a többit se nevezném kidobandónak. A mai tüntetés ugyanis pontosan azt nyújtotta, amire most szükség van, hogy megjelenjenek a különböző vélemények és stratégiai elképzelések, és lehetőséget biztosított arra, hogy ezekről vita induljon.

Kálmán László nyelvésszel talán kevés ponton értek egyet. Ellenben tudom, hogy sokan hasonlóan gondolkodnak, mint ő, és velük közösen kell élnünk egy új Magyarországon is. Talán Somody Bernadette alkotmányosság fogalma (és az alkotmányossági minimum fogalma) nem egyezik az enyémmel, ugyanis nem gondolom azt, hogy új alkotmányra lenne szükség (hanem elég lenne csak a meglévőt átalakítani), de erről vitatkozni lehet (és kell is), én meggyőzhető vagyok. Talán Takács Bori kisközösségek felépítésére tett javaslata nem az a stratégia, amit én elképzelni tudok. De az viszont nagyon örvendetes, hogy a mai tüntetésen, bár kezdetleges formában, de stratégiák mondódtak ki, vélemények és ideológiai álláspontok hangoztak el. Ha odafigyeltünk a beszélőkre, a színpad maga volt a párbeszéd.

Nem, nem tudtuk meg, hogy hogyan váltjuk le Orbán rendszerét, és hogyan néz ki egy jó Magyarország. De aki ezt egy tüntetéstől várja, az csak magát csapja be. Aki pedig azt állítja, már tudja, hazudik. Hiszen ezt csak közösen találhatjuk ki, hogy aztán közösen is hajtsuk végre. A tüntetések szerepe, hogy katalizáló erő legyenek. November 17, a közfelháborodás napja elindított egy vitát az elmúlt 25 év politikájáról, és ha a mai tüntetés értékelésében nem azt keressük, ki az idióta, és kivel nem értünk egyet, hanem azt, mivel értünk egyet, valójában egy lépést teszünk Orbán Viktor leváltása és egy új Magyarország felé. A szervezők vélhetőleg nem azért állítottak fel több másféle gondolkodású embert a színpadra, mert hülyék, hanem azért mert ők is egyetértenek azzal, ami el is hangzott a színpadon: beszélnünk kell arról, hogyan látjuk a világot.

Ezt kínálták ma a szervezők és a beszélők, és ez nem kevés. Ha valaki a rendszer azonnali leváltását szeretné látni, annak csalódnia kellett, de csalódni is fog, ugyanis a tüntetés után békésen oszolni kezdő tömeg, úgy tűnik, nem radikális (bármi áron megtörténő) kormányváltást akar, hanem egy mindannyiunk számára élhető Magyarországot.

Tiszta, érthető gondolatokra van szükség. Orbán nem fog már holnap lemondani a hatalomról, de ha beszélünk stratégiákról és elgondolásokról, és ezután helyesen és átgondoltan cselekszünk, ha a politika felszabadul a hatalmi játszmák alól, és ha végre arról beszélünk, milyen országban akarunk élni, hogyan lesz ez mindannyiunk számára elfogadható hely, akkor meg fog történni a kormányváltás.