Az újév első napja óta folytatja hadjáratát az akkor született kisgyerek ellen Novák Előd azért, mert a gyerek cigány. Novákot nem zavarja, hogy azóta kiderült, a gyerek apja tisztességes dolgozó, nem zavarja, hogy egy tisztességes családot üldöz a virtuális térben. Miért is zavarná, hiszen jönnek a lájkok, a kommentek, a szűk kis rasszista kör küldi a visszaigazolást, tökös vagy Elődke, hogy egy csecsemőt abuzálsz.

Novák Előd egy igazi lájkfüggő, aki kétóránként posztolja a Facebookra a róla szóló híreket, hogy mindenki érezze, mekkora kemény is ő.

Előd ezzel az Illyés Gyula idézettel vágott vissza pár napja az egyébként nem túl ízlésesen, saját magukat Rikárdóként azonosító DK-soknak: "amelyik ország évenkint több embert tesz sírba, mint bölcsőbe, az nem takarít a jövőre: föleszi a készet. Végül teljes önmagát.", majd hozzá tette, persze hát a cigányok ebbe nem számítanak bele, de ez nem rasszizmus. Nem, nyilván ez nem rasszizmus, hanem hotentottizmus.

Mi is idézünk akkor egy kis Illyés Gyulát. Nyilván az idézetek se a mostani cigányságra, se az akkori parasztságra nem igazak, kiragadott példák. Ezek a sztorik azok, amikkel akkoriban jellemezték a magyar parasztságot, míg mostanság a cigányságot. Ahogy akkor se mondhattuk, hogy a parasztok általában késelnek, lopnak, verik a gyerekeiket, most se mondhatunk ilyet a cigányságra. De a feslőbb osztálybeliek akkor és most is így látják a szegényeket (Illyés egyébként nem, ezek csak kiragadott idézetek tőle) kiemelik a rossz tulajdonságokat, hogy igazolják félelmeiket, és ezzel az elkülönülést. Szóval hallgassuk Illyést:

Tolnában a magyar falvak szomszédságában épült német falvak nemcsak rendezettségükkel s aránylagos jólétükkel ütnek el az előbbiektől, hanem azzal is, hogy csend van és béke. Verekedni a szegények szoktak, azaz a magyarok.

 

A puszták népe egyre fogy, noha szaporasága minden más rétegét felülmúlja. A kocsisné ma is öt-hat gyermeket szül, ebből a második életévet megéri négy. Nyűg már az is. Hajdan a cselédek öregkorukra azzal biztosították magukat az éhenhalás ellen, hogy annyi gyermeket neveltek, amennyit testük elbírt.
A cselédek elég szaporák, körükben egy család általában hat-hét, sőt nemritkán még ma is tíz-tizenkét lelket jelent.

 

Az asszonyok nyalták-falták a gyermekeiket, aztán váratlanul akkorát vágtak rájuk azzal, ami épp a kezük ügyébe esett, hogy az ember azt várta: na, ez se mozdul egyhamar. Gyakran nem is mozdult. Az anya ilyenkor hangos üvöltéssel kapta karjába gyermekét, kétségbeesetten szaladgált föl-alá vele, néha egyenesen a faluba, hogy helyreigazíttassa a csontját.

(...)

Min kaptak össze? Semmiségen, mint általában a túlfeszített idegzetű emberek. A felülről kapott sértések, amelyekre egy hanggal, egy szempillantással sem vághattak vissza, puskaporossá tette őket, váratlanul robbantak. Arcpirító gorombaságokat mosolyogva vágtak zsebre egymástól, aztán egy ártatlan célzásra hirtelen egy pofon messzire röpítette valamelyik fejéről a kalapot, kések villantak, rezgő térdű aggastyánok futottak járomszegért a szekérszínbe. A verekedés egy pillanat alatt elterjedt, mint az olajtűz. Talán épp azért ért olyan hamar véget, egy pillanat alatt hevét is kiadta. A disznóólaknál valamelyik kanász nagy üvöltéssel „kibukta a vörös levet”.

A fenti idézetek az 1930-as évek parasztságát írják le Illyés Gyula Puszták népe című könyvében. Talán többet kéne Illyést olvasgatnia Nováknak és követőinek (és nem a 60-as évekbeli írásait, mint amiből Novák idéz), hogy rájöjjenek, saját nagyapáik bűneit olvassák most a cigányság szemére. És ahogyan akkor se késelt bűnözőt minden paraszt, most se bűnöz minden cigány. 

A magyar államon múlik, milyen példát állít állampolgárai elé. Ugyanis a 30-as évek magyar parasztsága se magát iskolázta, tanította, emelte fel, hanem a magyar állam tette ezt vele, miközben az akkori Novák Elődök az úri kaszinóból köptek ki a rongyos parasztokra, akiket éhbérért dolgoztattak, és néha rájuk küldték a csendőrséget, hogy legyen rend.

Amikor Novák Előd az újszülött gyereket nevezi származása és szegénysége miatt már most bűnözőnek, nem csinál mást, mint nagyapáinkat is kollektíven bűnözőnek nyilvánítja, és nem csinál mást, mint azt a társadalmi előítéletet szítja, ami megakadályozza, hogy bármikor is a jövőben megtörténhessen a cigánysággal és a jelenleg szegénységben élőkkel az, amit átélt a 20. századi magyar parasztság is: az emancipáció.