A tüntetések kapcsán az egyik legfontosabb érv a pártok és a nem párthoz tartozó, politikával foglalkozó emberek (akiket civileknek szoktak hívni) együttműködése mellett, hogy 2018-ban a pártok tudnak majd kormányt váltani. A pártpolitika is arra kérdésre keresi a választ, milyen hatalomtechnikai módon lehet megnyerni a 2018-as választást, ezért dobta be az Együtt és korábban az MSZP az előválasztás ötletét is. Pedig az igazi kérdés, lehet-e nyerni a 2018-as választásokon, és ha igen, hogyan. 2018-ra kell-e igazán készülni, és ha igen, hogyan? Erről kell vitát folytatni.

Miközben kompromisszum van a balliberális térfélen, de még a függetlenebb elemzők között is, hogy a választási körzetek egy jobboldali pártnak kedveznek, a Fidesz kezében van a magyar média nagy része, ideértve a közszolgálati médiát, így olyan helyekre tud elérni, ahova csak az RTL Klub tud; de a teljes demokratikus intézményrendszer, beleértve a választások felügyeletét is, a Fidesznél van, mint ahogy az alkotmányozó többség is. A választási rendszerbe számos még ki nem használt csapdát építettek be (pl. a Fidesz emberei döntenek arról, hogy a Békemenet kampányfinanszírozhat-e, de ki dönt egy esetleges ellenzéki békemenetről). Láthatjuk a megismételt önkormányzati választásokat, és azt, hogy az összefogáskényszer miatt ellentétes véleményű embereknek kellene egy szövetségbe fonódniuk…

Mégsem beszél senki arról a kérdésről, vajon egyáltalán nyerhető-e egy 2018-as választás. Főleg, ha arra gondolunk, hogy ez a helyzet nem javulni, hanem romlani fog addig.

Pedig ez az alapvető kérdés, még ha kényelmetlen is a pártok számára, és teljesen más gondolkodást igényelne a véleményformálóktól. Az én vélemény szerint nem nyerhető 2018 a jelenlegi úton, vagyis akkor nyerhető a választás ha kb. 20% alá esik tartósan a Fidesz tábora, megbomlik a mögötte lévő támogatás és választói koalíció, és kihátrálnak azok az emberek, akik összetartják a rendszert, országos és helyi szinten, és ezután a kormánypárt nem is tudja visszaszerezni támogatóit. Bár ebben az esetben valószínűleg már előbb megbukik a kormány.

A cél tehát nem az kell legyen a kormányváltást akaróknak, hogy 2018-ban megverjék a kormányt, vagy előrehozott választást eszközöljenek ki (amelyen a Fidesz nyerne biztosan), hanem az, hogy létrejöjjön egy olyan politika, ami tartósan meg tudja rengetni a Fideszt.

Ha folyamatosan 2018-ról beszélünk, a mostani úton haladunk tovább, akkor biztosan nem fog eltűnni az Orbán kormány. A mostani médiatér, törvényi viszonyok és politikai erőviszonyok mellett lefolytatott választáson biztosan a Fidesz fog nyerni. Egy szimpla választáson verhetetlen a Fidesz, még mostani támogatóinak lefeleződése esetén is.

De mi kell ahhoz, hogy ez ne így legyen?

Új többség és politikai tér. Nyilván ez elsőre leegyszerűsítésnek hangzik, pedig mindkettőnek birtokában voltunk pár napig, október végén-november elején. Olyan politikai terekben kell harcba szállni a Fidesszel, amelyeket nem tud uralni. Nyilvánvalóan a választási rendszer, a jogalkotás, az ügyészség, a hagyományos média nem ilyenek. Novemberben két ilyen terepet tudtunk meghódítani. Az utcát és az internetet. De számtalan más olyan forma, lehetőség, kommunikációs eszköz van, amelyben le lehet győzni a Fideszt. És új többségre is szükség van. Ez a többség a 4 nagy tüntetésen, az első két netadóson, az első NAV-os tüntetésen és a Közfelháborodás Napján megvolt. Nem a helyszínen, hanem az egész országban, a tévé előtt, az internetet olvasva. Majd utána szép lassan erodálódott, a tüntetések és a demonstráció megszokott használata miatt, amelynek végén visszajutottunk az elmúlt 5 év balliberális ellenzéki tüntetéseihez. Egyszerűen a tüntetéssorozat jelenlegi állapotában betagozódott a politika tér baloldaloldalára. Ebben pedig nagyon-nagy szerepe volt annak a pár ellenzéki pártnak, amely saját pozíciói megtartása érdekében egyszerűen behúzta a tiltakozási hullámot a pártpolitikai térbe.

Az új többség novemberben azért nem tudott létrejönni, mert nem volt koncepció a tüntetések folytatására, nem volt kimondott céljuk sem, de még ennél is fontosabb, illetve az előzőkből is következett:egyszerűen unalmassá váltak. Nem volt kreativitás, nem tudta megújitani magát a tüntetéssorozat. Nem tudta bevonni az embereket, bár aktivizálni aktivizálta őket, de nem tudta átadni a politikai cselekvés eszközeit és lehetőségét, nem tudott feladatot és politikai hatalmat ruházni az emberekre, és ezzel pontosan olyanná vált, mint az elmúlt 25 év politikája és pártjai.

De nem tudott új politikai teret se létrehozni. A tüntetések szónokai azt a médiateret használták, amit a Fidesz politikusai is. Nem támaszkodtak jobban a még független netes portálokra, nem hoztak létre kreatív információs hálózatokat, az utcai politizálás megrekedt a tüntetésekben. Így pedig szép lassan egy állóháború alakult ki a Fidesz kommunikációjával.

A jó hír ellenben az, hogy nem történt végzetes hiba, a tüntetések nem kifulladtak, hanem ellaposodtak, miközben a kiváltó folyamatok még mindig tetten érhetőek a társadalomban. Okos politizálással, jól kitalált rövid-, közép- és hosszútávú célokkal, még kialakítható az a politika, amely véglegesen meggyengítheti Orbánt, hosszútávon pedig ad esélyt egy jobb politikai működésére, de ehhez nem pártpolitikai célokat és elhasznált forgatókönyveket kell ráerőltetni a magyar társadalomra, amiből láthatólag (közvélemény-kutatások szerint) semmilyen eredmény nem érhető el, hanem végiggondolt és reális célokat kell kitűznie egy új politikának.

Ez nem jelenti azt, hogy a pártoknak ne lenne értelme a jelenlegi magyar politikában, sőt! Ki kéne találniuk végre milyen országot szeretnének, és ezt közölni is a választópolgárokkal, hogy ha egyszer tényleg odajutnánk, hogy leváltjuk Orbánt lehessen is kire szavazni.