“Örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956 októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért” - áll az emlékművön, amit a magyar kormány meghívására érkező Vlagyimir Putyin magyarországi látogatásán megkoszorúz. Kíváncsi leszek, ki lesz az a kormánytag, akit kizavarnak a koszorúzásra megszégyenülni, arra a koszorúzásra, ahonnan a magyar fél kérésére a sajtót kitiltották, és nem véletlenül.

Ugyanis akinek Magyarországon akár a szabadság, akár az egyenlőség, akár a haza fontos fogalmom, annak '56 nem lehet ellenforradalom. '56 a forradalom, ahonnan 25 éve a rendszerváltás eredeztette magát, és '56 az a történelmi esemény, amelyből Orbán Viktor a legitimációját szerezte Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédével. Ezzel a koszorúzással és Putyin fogadásával, Orbán Viktor egész politikáját szembeköpi. Szembeköpi az antikommunizmust, szembeköpi saját nacionalizmusát, szembeköpi saját szabadságharcát.

Mert ez a politikai aktus és Putyin egész látogatása arról szól, hogy Putyin belénk törli lábát.

Ugyanis mint Hende Csaba egy korábbi parlamenti válaszából kiderül, már többször kértük a felirat módosítását, de válasz se jött. Most pedig idejön Putyin, és még meg is koszorúzza az emlékművet, a magyar kormány jóváhagyásával.

Az van, hogy ez a magyar-orosz kapcsolatok valódi fokmérője, és ez a valóság. Hogy tárgyaljuk le előnyösen a gázszerződést, a paksi építkezést, hogy tudunk akár partneri viszonyt kialakítani Oroszországgal, ha egy feliratcserét vagy egy koszorúzás törlését a programból nem tudjuk elintézni? Ha nyilvánvalóan tudjuk, ez a látogatás csak és kizárólag Putyin érdeke, Magyarországé nem? Nyilván ez nem lenne kérdés, ha nem sértené Orbán érdekeit, mert akkor a kormánypártot ez nem érdekelné. De ez sérti, ez fáj Orbán Viktornak, ez szavazatvesztést jelent és így se tudta elintézni. Mert egy gyarmat nem parancsol a királyának.

Az a külpolitika, amely révén a magyar kormányfő egyre-egyre mélyebben lavírozza magát bele az orosz illiberális demokrácia érdekszférájába, ezért iszonyatosan veszélyes, mert nincs kiút, nincs menekvés, mert nincsen tárgyalási pozíciónk.

Oroszország nagyhatalmat játszik, bár pénzügyi tőkéje és gazdasága nincs hozzá, csupán katonai ereje. A rubelválság, az élelmiszerár emelkedés, az orosz gazdaság helyzete megmutatta, valójában mennyire erős az orosz állam. De Orbánnak nincs lehetősége máshoz fordulni. Kínában, a Közel-Keleten nem tudta eladni a portékáját, az EU-ról nem tud több pénzt lehúzni, Amerika pedig nem érdekelt Kelet-Európában. Így sodródott bele Magyarország abba a helyzetbe, hogy amikor szövetségesei majdnem hogy háborút viselnek Ukrajnában Oroszország ellen, mi Oroszországgal szövetkezünk, és onnan várunk megmentést.

Épp akkor, amikor Kelet-Európában a balti államoknak, a lengyeleknek, a cseheknek, a magyaroknak, a románoknak, a volt jugoszláv államoknak és a bolgároknak össze kéne zárni. Akkor, amikor a Putyin által pénzelt pártok fenyegetik az európai stabilitást, akkor, amikor Ukrajnában háború dúl. Mi tényleg kilóra eladjuk magunkat a semmiért. És lényegében a semmiért. Az új gázszerződés nem ér semmit, a paksi atomerőmű több adósságot hoz, mint hasznot, és Oroszország egész egyszerűen gazdasági helyzete miatt nem hoz pénzt Magyarországnak, esetleg csak a gázüzleten keresztül Orbánnak és körének. Game over, mondanánk, de még nincs vége, lehet még rosszabb eredménye is az Oroszország felé sodródásnak.

Akkor, amikor arról beszélünk, hogy nincs különbség a szovjetek és Putyin között, valójában arról beszélünk (merthogy nyilvánvalóan van), hogy mi nem szövetségesek vagyunk, hanem gyarmat. Egy meghódítandó terület az orosz érdekszféra határán. És ezt még 6, de még inkább 25 éve Orbán Viktor maga is jól tudta. Csakhogy ezt a tudást felülírja a kapzsiság, a pénzéhség, és a hatalmon maradás vastörvénye. Orbán Viktor ma bebizonyítja, akár az ördöggel is hajlandó szövetkezni a hatalomért. Csakhogy ebben az üzletben Orbán nem csak a lelkét, hanem az országot is eladja az ördögnek.