Szoknyás férfiak vonultak fel múlt szombaton Isztambulban, hogy tiltakozzanak a nők elleni erőszak ellen. „Ez nem csak a nőkről szól, ahol a nők nem érzik magukat szabadnak, ott hamarosan a férfiak sem fogják”, „a mai társadalomban a nőket rengeteg erőszak éri, és ez az egész társadalomnak rossz” – mondták a résztvevők.

Többek között virágos és skótkockás szoknyákban vonultak fel férfiak múlt szombaton Isztambul híres sétáló- és tüntető főutcáján, az Istiklalon, annak a tiltakozáshullámnak részeként, amely a húszéves Özgecan Aslan brutális meggyilkolása nyomán indult Törökországban. Özgecan hazafelé tartott február 11-e estéjén, amikor egy buszsofőr és két társa megerőszakolta, megverte és megölte, testét megcsonkították, megégették és egy folyóba dobták.

Február 14 és 17 között ezrek tüntettek szerte az országban, hogy a nők elleni erőszak drasztikus terjedése ellen tiltakozzanak. Özgecan temetésén az imám tiltásával és a hagyománnyal dacolva nők, barátai és családtagjai vitték a holttestét a temetőbe, a közösségi médiában pedig a #sendeanlat „#teismeséldel” hashtag alatt indult mozgalom a hallgatás megtörésére.

Bár a kormány képviselői felindultságukról adtak tanúbizonyságot, a tettesek példás büntetését helyezték kilátásba, és még a 2004-ben eltörölt halálbüntetés visszaállításának lehetősége is felmerült, a tüntetők szerint tagadhatatlan a kormányzó AKP felelőssége abban, hogy az utóbbi 10 évben folyamatosan nőtt és súlyosbodott a nők elleni erőszak. Az „Állítsd meg a nők elleni erőszakot!” nevű szervezet szerint 2014 első 10 hónapjában 255 nőt öltek meg a majdnem 77 milliós országban. Az igazságügy-minisztérium adatai ugyan hullámzóak, de így is ijesztőek: 2002-ben 66 gyilkosságot jegyeztek fel, míg 2012-ben 155-öt, de 2007-ben és 2009-ben 1000, illetve 1100 fölött volt a halálos áldozatok száma.  

Az esetek túlnyomó részében az áldozatok közvetlen hozzátartozói a tettesek, a nálunk is jellemző, tipikus eseteken túl a „becsületgyilkosságok” (töre) áldozatai is gyakran nők, mint pl. a 18 éves C.I., aki január végén szerelmével menekült a családja elől, de csak az isztambuli buszvégállomásig jutott, ahol saját rokonai késelték meg, több száz utas szeme láttára; barátja a helyszínen meghalt, a lány pedig ma is lábadozik súlyos sérüléseiből.

Február 14-től több napon át, 37 török városban tiltakoztak a nők elleni erőszak ellen

A házas nők 39%-a már szenvedett el fizikai erőszakot, 15%-uk szexuális erőszakot, 44%-uk pedig verbálisat az ankarai Hacettepe egyetem 2013-as kutatása szerint. A nőszervezetek úgy látják, az igazságszolgáltatás inkább hajlik a férfiak tettének igazolására, mint a nők védelmére. Az utóbbiak “kihívó” viselkedése, hallgatólagos “beleegyezése”, és a “nem érzékelhető” lelki sérülések szolgálnak  ürügyül a felelősségrevonás vagy a szankció elmaradásáért.

A politikusok szexista megnyilvánulásai biztosan nem javítanak a helyzeten, és e téren, tudjuk jól, mindig van lejjebb: Bülent Arinc miniszterelnök-helyettes tavaly nyáron felkérte a női nem képviselőit, hogy „legyenek mértéktartóak… és ne nevessenek túl hangosan társaságban, hogy megőrizzék tisztességüket”. Recep Tayyip Erdogan tavaly novemberben a Koránra hivatkozva jelentette ki – amit európai kollégái a keresztény hagyományból próbálnak gyakran levezetni – hogy „vallásunk kijelölte a nők feladatát, ez pedig az anyaság”. A kijelentés egyébként a lánya vezette „Nők és demokrácia” egyesület ülésén hangzott el, amelynek magyar változata meglepő módon még nem ismert.  

2012-ben ugyan az AKP abortuszreformját megbuktatta a nőjogi szervezetek ellenállása, de a négy hónap múlva esedékes választásokra készülő konzervatív-iszlamista formáció más területeken sem lendített pozitív irányba a nők helyzetén: így pl. a munkavállalók 29%-át alkotó nők jogai sem fejlődtek az utóbbi évtizedben. Erdogan, aki 11 évi kormányfői munka után köztársasági elnöknek állt tavaly nyáron – megint egy ismerős modell –, rendszeresen emlékezteti a nőket, hogy minimum 3 gyerek vállalása ajánlatos.

„A férfiak ráerőltetik az egójukat a nőkre a mindennapokban. Anyáink is kapták az ütéseket, nővéreink és húgaink is kapják őket, ahogy a kislányok ma az iskolában” – mondta most szombaton egy másik tüntető. „És persze a férfiak ütik őket. Én nem akarok egy ilyen világban élni, és azt hiszem, hogy lehet másként csinálni.”

(via Le Monde, le NouvelObs, Revolution News)