Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, és ezen belül Tiszavasvári nem a tüntetésekről, a spontán állampolgári akciókról ismert. Szerdán mégis majdnem 100-an tüntettek Tiszavasváriban, méghozzá azért, mert dolgozni akarnak és pénzt keresni. A 47 ezres fizetésért és közmunkáért tüntettek cigány honfitársaink.
(Fotó: 168 Óra)
Szögezzük le, a közmunka nem megoldás. Az adatok szerint nem vezet be a munka világába, sőt sok helyzetben blokkolja az átképzés, a munkakeresés vagy a tanulás lehetőségét. Megfelelő forrás, elképzelés és eszközök híján pedig nagyon sok helyen fölösleges, vagy éppen, ahogy a Déli Pályaudvar és a Kelenföldi Pályaudvar közötti alagútnál, rossz alkalmazása károkat is okozhat. Emellett pedig, mivel a helyi önkormányzat osztja ki, feudális függési rendszert hozhat létre, ahogy az Átlátszó mutatta be több kistelepülésen, ahol a közmunkások szavazataival csaltak a választásokon. És nem utolsó sorban borzasztóan alacsony fizetést adnak érte.
Mégis van, aki örül ennek, hiszen legalább dolgozhat, és legalább kap pénzt. Szabolcsban, Tiszavasvárin szerdán azért tüntettek a munkaügyi központ előtt, főként helyi cigányok, mert már kiértesítették őket arról, mehetnek, hogy legalább 47 ezer forintot keressenek, de végül a munkaügyi központ hibájából mégsem mehetek.
El tudjuk ezt képzelni kedves olvasó? Vajon hányan vagyunk, akik tüntetnénk azért, hogy egy hónapig kemény fizikai munkát végezzünk főállásban negyvenvalahány ezer forintért?
Márpedig Magyarország egyes részein ma ez a realitás és a túlélés. A legszegényebbeknek, és már nem csak ők, hanem a lecsúszó középosztálynak is, lassan ez a negyvenakárhány ezer forint az életet jelenti. Ebből nevelik a gyereküket, ebből esznek, ebből ruházkodnak, ebből utaznak, ebből kéne tisztességes állampolgárnak lenniük. Ők most ezért a negyvenvalány ezerért tudnak tüntetni pár százan. És pontosan ezért nagy a felelősségünk nekünk, akik náluk jobban élnek, hogy kiálljunk azért, ne negyvenvalahány ezret keressenek, pusztán abból kifolyólag, mert szegények, nincs munkahely a lakóhelyükön, a magyar állam nem tudott nekik ennél jobbat nyújtani! Nekünk kell tüntetnünk, felszólalnunk, segítenünk, hogy eljöjjön az a Magyarország, ahol senkinek sem kell negyvenvalahány ezerből megélni!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.