Milyen tapasztalatai, problémái lehetnek egy a meleg közösségbe tartozó embernek az egészségügyben? Sokan biztosan azt válaszolnák erre, hogy miért lenne más, mint egy heterónak: bárki is köhög a villamoson a téli időszakban, a nátha mindenképpen nátha; és az egészségügy nem valami rózsás helyzete mindannyiunkat sújt, és nehéz helyzetbe hoz. Míg utóbbival teljes mértékben egyetértünk, előbbiben „a maradjanak a négy fal között álszentsége” mellett ott van az is, hogy nagyon sokan nem tudják például, mennyire fontos lehet, hogy egy-egy szakorvos ismerje páciense szexuális orientációját, hogy a hosszabb kórházi tartózkodás során milyen jogai vannak egy meleg párnak, és hogy a melegnek és leszbikusoknak is lehetnek gyermekeik, utóbbiak részt vehetnek reprodukciós eljárásban is. A tévhitek, a tudáshiány jelen vannak az egészségügyben, ahol valószínűleg azért nem éri látható diszkrimináció a melegeket, mert sokan nem is merik vállalni identitásukat.

Az egészségügyben kevesen (kb. 5%-nyian) vállalják fel orientációjukat, ezért a diszkrimináció aránya is kisebb

Vállalom, nem vállalom

Hogy milyen helyzetben fontos előbújnunk orvosunk előtt, erre is rákérdezett a Háttér Társaság legújabb kutatása, ami 2010 óta készült, majdnem 2000 leszbikus, meleg és biszexuális nő és férfi megkérdezésével, kérdőíves módszerrel, interjúkkal és fókuszcsoportos beszélgetéssel. A kutatók 6 városban, Pécsen, Szegeden, Miskolcon, Debrecenben, Nyíregyházán és a fővárosban kisebb csoportos fórumokat is tartottak, amelyre helyi szervezetek segítségével toboroztak résztvevőket.

 „Én magam sem vállalom föl fölöslegesen. Tehát hogyha nem szükséges az orvosi kezeléshez, hogy tudják, hogy meleg vagyok, akkor nem mondom el.” – mondja egy 40 éves leszbikus nő. Van, aki pedig kínosan ügyel arra is, hogy ne kerüljön elő semmilyen formában sem a téma, mert fél a megszégyenítéstől és megaláztatástól.

Főleg ott vállalják fel magukat a melegek, ahol nagyon muszáj. Ilyen a nőgyógyászat, terhesgondozás, urológia, pszichológus, pszichiáter, bőr-és nemibeteg gondozó, hosszabb kórházi ellátás, esetleg a háziorvos

Ami nagy számban előfordul azok esetében, akik elmondják orvosuknak, hogy melegek, vagy valamilyen módon kiderül róluk. A megjegyzések és megalázás mellett olyan is előfordul, hogy az egészségügyi dolgozó megtagadja a kezelést a pácienstől. Volt olyan férfi, akire "nőies mozdulatai" miatt tett megjegyzéseket egy miskolci orvos, ezután pedig nem látta el.  Egy budapesti leszbikus nő pedig arról számolt be, hogy egy kórházban egyetlen szülésznő sem volt hajlandó vállalni a szülését. „Ez elég traumatikus volt: hogy egy egész osztály így megtárgyalja, és erre jutnak.” – mondta el a kutatás során.

„Bőrgyógyászaton voltam nemi probléma miatt. A kór­házi doktornő minősíthetetlen hangnemben, számon kérően és lenézően beszélt és bánt velem.” – hangzott el egy férfi beteg szájából az egyik fórum során.

A legtöbb elutasítás a HIV-fertőzötteket éri, igaz ugyan, hogy egyben ők azok, akik legnagyobb arányban bújnak elő orvosaik előtt. A Háttér is kiemelt témaként kezelte a csoportot a kutatás során két másik területtel együtt, ami a nőgyógyászat és a pszichológia területe volt. Ők jobban ki vannak téve az előítéletes viselkedésnek, ami befolyással lehet egészségviselkedésükre, de akár a szűrés iránti hajlandóságukra is. Volt, akit fogászati kezelésen nem láttak el, de olyan is, akivel már műtétre előkészítve közölték, hogy nem fogják rajta elvégezni a beavatkozást. A HIV+ fókuszcsoport egyik résztvevőjét a vizsgálat során szidalmazták: „Megmagyarázta nekem, hogy a felelőtlen életmódommal őt és a családját veszélybe sodorom, és mit képzelek magamról. Elkezdett fenyegetőzni, hogy ha ő tudja, hogy ide HIV-pozitív beteg jön, akkor utána neki az egész vizsgálót ki kell fertőtlenítenie, miközben csak az ultrahangot tette a bőrömre.”

Még mindig széles körben elterjedt előítélet a HIV és a homoszexualitás összemosása is, és ettől az egészségügyi szakmai sem mentes. Voltak, akik arról számoltak be, hogy mikor az orvosok értesültek melegségükről, azonnal HIV-fertőzéstől tartottak.

Terhességet feltételeztek róla, magyarázkodnia kellett

Hogy milyen szakmai hibákat akadhatnak? Egy szentesi leszbikus nőről azt feltételezték, hogy terhes, holott ez fizikailag lehetetlen lett volna, mivel csak párjával volt szexuális kapcsolata. Előfordul az is, hogy a pszichológiai ellátásban kezelik betegségként a homoszexualitást: „Már a második „foglalkozásnál” felhozta, hogy túl azon, hogy elgyászolom ezt a kapcsolatot, legjobban talán úgy lehetne segíteni ezen, ha meggyó­gyítana engem. Nagyon határozottan meg volt győződve, hogy ez lenne számomra az igazi megoldás. És ő ebben tudna segíteni.”

A szakmaiatlan döntések nem mindig rosszindulatból, előítéletes gondolkodásból fakadnak, hanem az ismeretek és a felkészültség hiányából és jogi területekre is kiterjednek. Egy leszbikus nőnek például azt mondták, hogy párja nem mehet el táppénzre gyermekükkel:

„Később a párom ment táppénzre, amikor a kislányunk beteg volt. Erre az orvos azt mondta, hogy azt szerinte nem lehet. Mire a párom mondta, hogy de, ezt el fogja fogadni az OEP, mert bejegyzett élettársi kapcsolatban élünk. Az orvos csodálkozott, hogy ezt tör­vény garantálja. Amúgy jóindulatú volt, csak erről nem tudott.”

Olyan is előfordult, hogy a kórházi rendszerbe nem lehetett (vagy nem akarták) felvinni valakinek a párját, de végül egy orvossal együtt megoldották a helyzetet.

Éppen ezek miatt az is fontos lenne, hogy az egészségügyi dolgozók ne ilyen helyzetben találkozzanak először hús-vég melegekkel, hanem előre fel legyenek készülve ezekre a problémákra, kapjanak külön képzést, legalábbis eljussanak hozzájuk az információk. Ezzel kapcsolatban ajánlásokat is fogalmaztak meg a szakértők.

Az LMB (leszbikus, meleg, biszexuális) egészségügyi kutatás szakértőinek ajánlásai:

1. Szüntessék meg a párkapcsolatban élő leszbikus nők kizárását az reprodukciós eljárásokból.

2. Szüntessék meg a férfiakkal szexuális kapcsolatot létesítő férfiakkal szembeni diszkriminatív gyakorlatot a véradás területén.

3. Dolgozzanak ki gyakorlati útmutatókat és érzéke­nyítő kiadványokat az egészségügyi személyzet részé­re az LMB-emberekkel kapcsolatban.

4. Vezessenek be érzékenyítő képzéseket az LMB-személyeket érő hátrányos megkülönböztetésről és sajátos egészségügyi szükségleteikről és problémáikról az orvosok, pszichológusok és egészségügyi dolgozók számára, mind az alap-, mind pedig a továbbképzések során.

5. Fordítások révén növeljék az LMB-emberek egész­sége témájában magyar nyelven elérhető szakirodalmi kínálatot.

6. Az egészségfelmérések egészüljenek ki a szexuális irányultságra vonatkozó kérdésekkel.

7. Integrálják az LMB-emberek szükségleteit a nemzeti és helyi egészségügyi tervekbe, szűrőprogramokba és kampányokba, különösen a szexuális egészség, a mentális egészség, öngyilkosság, és drog- és alkohol prevenció területén.

8. Hozzanak létre az érintettek visszajelzésein alapuló adatbázist az LMB-barát egészségügyi szolgáltatókról.

9. Szervezzenek a betegjogokra is kitérő jogtudatosság-növelő képzéseket a vidéki LMB-közös­ség számára.

Nagy problémát jelent még a meleg pácienseknek az is, hogy előfordul, hogy orvosok megszegik titoktartási kötelezettségüket, és „kitárgyalják őket”. Ez néha még más diszkriminációval is összekapcsolódik, mint például egy fiatal kecskeméti férfi esetében.

„Öt éve, mikor annál a háziorvosnőnél voltam, az egész­ségi állapot felmérése során mondtam, hogy meleg vagyok. Ezt ő egy nálunk dolgozó munkaügyis irodista barátnőjének elmesélte (ő volt a következő várako­zó, aki bement, amíg én kiszaladtam WC-re, és a még nyitva hagyott ajtón át hallottam, mikor visszamentem a váróba). Erre az irodista mondta neki, hogy akkor ne adjon betegszabit nekem, amit nem is kaptam.”

A legtöbben panaszt sem mernek tenni, már csak azért sem, mert nem szeretnék, hogy kitudódjon, hogy melegek, leszbikusok vagy biszexuálisok; vagy mert úgy érzik, semmi értelme nem lenne. Ez utóbbiban (legalábbis statisztikailag) igazuk is van, mivel csak nagyon kis hányadát vizsgálják ki az ilyen eseteknek.

Van megoldás?

Mivel a melegek, leszbikusok és biszexuálisok nagy hányada nem bújik elő az orvosai előtt (sokszor akkor sem, ha kifejezetten szükségét látja), nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a diszkrimináció arányára az egészségügyben, de az biztos, hogy változatos területeket ölel fel, többek között a nőgyógyászatot, a szülészetet, a kórházi kezeléseket, mentálhigiénés szolgáltatásokat érinti, de az egészségügyi képzésben is akadnak negatív tapasztalatok vagy téves információk. Sokan hasznosnak látnák, ha elő tudnának bújni a háziorvosuknál, a mentálhigiénés ellátásban, illetve a reprodukciós eljárások igénybe vételénél, és ehhez fontosnak tartják az egészségügyi személyzet érzékenyítését, de azt is, hogy legyenek a meleg közösséget célzó egészségtudatosságot növelő programok. A pszichológiai és pszichiátriai ellátás során a páciensek gyakran eltitkolják irányultságukat, ami befolyásolja a terápia sikerességét.

Öngyilkossági gondolatok és kísérletek aránya az LMBT-közösségben és az össztársadalomban

A bizalom pedig kiemelten fontos, mivel a csoport kifejezetten veszélyeztetett a depresszió, öngyilkosság, alkohol- és droghasználat szempontjából, és sokszor speciális kezelésekre is szükségük lehet, hogy fel tudják dolgozni az identitásukból adódó társadalmi nyomást és konfliktusokat. A fővárosban valamivel jobb a helyzet, vidéken kevesen merik „előhozni a témát”, ezzel együtt viszont hátrányos megkülönböztetést is többen szenvednek el. Vannak olyan területek is, például a szülészet, ami kifejezetten „igényli”, hogy ne mondjunk igazat: amíg nem lesznek jogszabályi változások, ebben sajnos valószínűleg nem is nagyon lesz változás

(Terjedelmi okok miatt nem minden témát tudtunk teljesen érinteni. A transz* személyeket ért diszkriminációval pedig egy másik kutatás foglalkozik.)

Összeállította: Seregély Ágnes

Köszönöm szépen Rózsa Krisztián (Háttér Társaság) segítségét.