Napok óta lázban tartja a közélet iránt érdeklődőket Simicska Lajos hétvégi nyilatkozata, amiben az állambiztonsági szervekkel való együttműködéssel vádolta meg a kormányfőt. Mélyenszántó elemzések születtek azóta az igazság kideríthetetlenségéről, az „ügynökkérdés” megoldatlanságáról, az oligarcha indítékairól és a nyilatkozat politikai következményeiről. Sokkal kevesebb figyelmet kapott, hogy mit is állított pontosan Simicska Lajos, mit cáfolt pontosan Orbán Viktor, és hogy mindez hogy viszonyul az állambiztonsági szolgálatok működésével kapcsolatos tudásunkhoz.
(fotó: Origo.hu, Hajdú D. András)
A Mandinernek adott nyilatkozatban három fő kijelentést tett Simicska:
1) Orbán Viktor az állambiztonsági szerveknek jelentett róla,
2) ma már nem biztos abban, hogy a leszereléskor tényleg nemet mondott a kormányfő a beszervezésére,
3) ha vannak Moszkvában olyan jelentések, amiket a miniszterelnök adott, akkor azzal zsarolható.
Ehhez képest a cáfolatok arról szólnak, hogy Orbán Viktor nem volt ügynök, hiszen bizonyíthatóan nemet mondott a beszervezésre.
Simicska első állítása és a cáfolat közötti ellentmondás csak látszólagos: simán lehetséges, hogy mindkét kijelentés valós.
Az állambiztonsággal együttműködő személyeket az állambiztonság számos kategóriába sorolta. Az egyik nagy csoport ezek közül a formálisan is beszervezett hálózati személyeké, őket nevezi a közbeszéd „ügynöknek”. Jelentést azonban nem csak ők adhattak, hanem az „operatív kapcsolatok” is, ezek közé tartoztak a „hivatalos kapcsolatok”, a „társadalmi kapcsolatok” és az „alkalmi kapcsolatok”. Ők nem írtak alá beszervezési nyilatkozatot, nincs 6-os kartonjuk vagy munkadossziéjuk, mi több, általában fedőnevük sem volt – ettől még jelentést vagy információt adtak az állambiztonságnak, vagyis együttműködtek a diktatúra elnyomó gépezetével. Tudományos kutatásokból ismert tény, hogy a sorkatonai szolgálat idején az állambiztonsági szolgálatokkal való együttműködés tipikus módja volt az, hogy a kiskatonákat először társadalmi kapcsolatként foglalkoztatta a Belügyminisztérium III/IV. csoportfőnöksége, majd a leszerelés előtt próbálkozott meg a beszervezésükkel.
Nem önmagában az a kérdés tehát, hogy Orbán Viktor elutasította-e a beszervezésére tett kísérletet. Arról várnánk egy egyenes mondatot a kormányfőtől, hogy adott-e valaha jelentést az állambiztonsági szolgálatoknak. Ilyen kijelentés eddig még nem hangzott el.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.