Magyarországon még tart a Kádár-korszak öröksége: politizálni, saját és közösségünk ügyeivel foglalkozni ciki. És ahogy ez az előző rendszerben is a rendszer urainak hatalmon maradásának eszköze volt, most sincs ez másképp. Már a középiskolában, illetve a főiskolán és egyetemen is megtanuljuk, a politika nem idevaló, valami huncut dolog, ami a hatalmasok dolga. Aki politikát visz az iskolába, kinézendő, de ezt sugallja nekünk a média is, aminek a most indult M1 kiváló szemléltető eszköze.

Egy demokrácia ugyanis akkor működik jól, ha a politikusok kihívások elé vannak állítva, ha a trükkjeiket sokan felismerik és visszautasítják. Ha a társadalmi ellenállás meg tud akadályozni dolgokat. Magyarországon viszont egyszerre működik a tanult tehetetlenség - mi úgysem tudunk semmit tenni (pedig a történelem nem ezt bizonyítja) - és a politikai iránti undor.

Csak a múlt héten két olyan csoporttal is találkoztam, amelynek tagjai inkább feladták saját érdekképviseletük fontosságát, mint hogy a politizálás gyanújába essenek. És ahelyett, hogy kimondták volna a rossz kormánypolitika és szabályozás okozza a problémáikat, inkább egy másik társadalmi csoportnak estek neki, mert az egyszerűbb. Csakhogy az a másik társadalmi csoport nem tudja megoldani a problémájukat hatalom híján, a valódi felelős pedig, akinek hatalmat adtunk a megoldásokhoz, röhög a markába.

Pedig a valódi változáshoz, az ország sorsának, és ezzel saját sorsunknak jobbá tételéhez bizony politizálni kell. Ez a politika pedig nem jelenti feltétlenül a pártpolitikát. Éles választóvonal húzódik aközött, hogy helyi ügyekkel foglalkozunk vagy a kormánnyal szembeni jogos követelésünknek adunk hangot, és aközött, hogy mi is a hatalom birtokosai kívánunk lenni, tehát pártot alapítunk. Az előbbiek a politizálás kategóriába esnek, míg az utóbbi a pártpolitizálás. De egyikben sincs semmi szégyelnivaló a jelenlegi Magyarországon. A pártpolitika például pontosan azért ilyen silány, mert azok, akiknek művelniük kéne azt, ódzkodnak a belépéstől, helyettük a kevésbé rátermettek teszik meg.

De amellett, hogy a politizálás felvállalása Magyarországon hagyományosan ciki, és ezt erősíti a korrupciós tematika és maga a politikusok viselkedése is (amely viselkedés pont azért lehetséges, mert hagyjuk nekik), a média is erősen depolitizálja az embereket.

Egyrészt maga a média ráerősít a cikiség-faktorra, egyszerűen nem mutatja be, milyen nehéz a politikai cselekvés megszervezése, mennyi akadály áll az előtt, aki ezt csinálni akarja, hanem saját tudatlanságából sokszor összekeveri a dolgokat. Például amikor egy 0 forintból szervezett tüntetés létszámát veti össze a tíz-, esetleg százmilliókból szervezett Békemenetével, mintha nem számítana a pénz és a tizenéves szervezési tapasztalat. Másrészt a kezdő politikai szereplők vagy a civil szervezetek politikai tudatosságát gyakran méri össze a pártpolitikusokéval, és ezekből a téves összehasonlításokból azt vonja le, hogy a kezdő politikai szereplők bénák, és el is temeti őket. Miközben az olyan véletlen sikerek után, mint az internetadós tüntetések, már megújult politikáról beszél, és új politikai szereplőkről, mintha a tanulást, az erőforrásokat át lehetne ugrani pillanatok alatt.

De van egy másik, ennél sokkal fontosabb pontja is a média depolitizáló hatásának, aminek csúcsra járatásában az új M1 fordulatot jelent. A hírgyártók ugyanis nemcsak a hírek milyenségében, hanem a hírek tematikájában is manipulálhatnak. Így fordul elő, hogy a kereskedelmi hírek erőszakos cselekményekről szóló blokkjai hatására például sokkal nagyobb eséllyel gondolják az emberek, hogy bűncselekmény áldozataivá válhatnak, mint az valójában igaz. A háromlábú csibés és a kibelező gyilkosról szóló híradók alapvetően tájolják el az emberek valóságérzékelését arról, mi az, ami fontos, és ez az eltájolás jelentkezik 24 órában az M1-en.

Tekintsünk is el attól, hogy a fideszes hírtévé, a mi pénzünkből lényegében kormánypropagandát tol, az érdekes az, ami ezen kívül van. Az, aki csak M1-et nézne (szerencsére kevés ilyen van), annak a tájékozódást az időjárás-jelentés, a problémákat dugók, a brékingnyúzokat pedig a kormány átadási ceremóniái jelentenék. Az M1 struktúrájában a hír nem a politika, hanem minden más. A csatorna azt sugallja, életünk fontos eseményeit az időjárás és a dugók adják ki, minden mást pedig hagyjunk, mert a kormány megoldja.

Ez a médiakép, amit az M1 24 órában, a kereskedelmi tévék pedig a híradójukban képviselnek, eltávolítja az embereket a politikától és a döntéshozatalba való beleszólástól. Az időjárás, a háromlábú csirke, a belezős gyilkos és a dugók lesznek a minket érintő történések, és a kormányzat átadási ceremóniái pedig a politikai döntések, amikhez nincs közünk és tőlünk távol történek.

Ebben a médiakörnyezetben pedig nem válnak az emberek aktív állampolgárokká, politizáló lényekké, hiszen a média teljesen eltávolítja tőlük a politizálást, bűnös dolognak és úri huncutságnak állítja be, bonyolultságát pedig el nem magyarázva, érthetetlenné teszi a politikai cselekvéseket, ezeket utána a hírmagyarázók, a cinikus kommentárok kényük-kedvük szerint szedhetnek szét.

Ma a média egyetlen része sem képez aktív állampolgárokat, senki se tesz azért, hogy valójában a politikai kultúra javuljon Magyarországon, és az emberek megértsék, miért fontos a kezükbe venni az ország sorsának irányítását. Ez pedig azt eredményezi, hogy a jelenlegi politikai garnitúra fogja továbbvinni az ország vezetését. Hiába nevetik ki vagy sajnálkoznak cinikusan az újságírók is az inkompetens politikusokon, ezt a rendszert lényegében mi közösen, az egész társadalom termeli ki.