Pár évvel ezelőtt még jól felhúztam volna magam rajta, ma már nagyokat röhögök azokon a cikkeken, amik a teljes magyar valóságot megkerülve zengedeznek erkölcsről, a dzsendersztádiz invázióról, a politikai korrektség zsarnokságáról, a melegek térhódításáról. Manapság már megelégszem azzal, hogy felkerülnek karikatúraként ilyen-olyan viccoldalakra a Facebookon, és inkább – mélyen elítélhető módon – tovább álmodozom arról, hogy milyen lenne egy olyan világban élni, ahol az lenne a legfőbb erény, hogy segítsünk egymásnak, nem az, hogy demagóg lelkünk megnyugtatására minél többször verjük a fejét a falba annak, akinek nem teszik a képe.

Hogy miért nem húzom fel magam? Egyrészt mert a saját kis életemben nem számít, másrészt mert tudom, hogy ezek az emberek mennyire hazugságok között élnek, hogy hogyan alakítják ki előjogaikkal szépen kipárnázott világukat, és hogy mennyire semmi értelme sincs annak, amiről beszélnek.

Igen, ők azok, akik tudják, hogy a buziknak nem szabadna gyereket nevelniük, és hogy jobb, ha a 4 fal között maradnak inkább. A mi meleg barátaink bezzeg, azok pontosan tudják hol a helyük! A konzervatív meleg ugyanis nem akar magának gyereket, 3 szobát meg 4 kereket és családi életet, nem hangoskodik, hanem rendesen kussban marad. Megelégszik azzal, ha arc nélkül ismerkedik hasonlószőrű társaival egy buzibár sötétszobájában, lehetőleg külföldön, vagy fiúprostit hív, ha vágyait ki akarja elégíteni. Azzal, ha álfeleséget kell tartania, hogy megőrizze státuszát, és közben két protokollebéd között szophat le más keresztényeket a legközelebbi parkban, hogy aztán egy óra múlva már ismét hangoztassa, hogy mennyire elítéli a magamutogatókat. Ha éppen politikus vagy közszereplő, akkor elrejtjük valahová kevésbé látványos helyre, ott nem zavar sok vizet, kevesebbet kell foglalkoznunk a fel-felreppenő pletykákkal.

Félreértés ne essék, nagyon is tudom, hogy számít a környezet, hogy honnan jön valaki, hogy nem minden helyzetben lehet felvállalni, és hogy van, akinek nem számít annyira a gyerekvállalás vagy egyéb (egyébként konzervatívnak számító) értékek. Csak ne dugjuk már homokba a fejünket és gondoljuk azt, hogy a nagybetűs „CSALÁD” sokszor nem egy hazugságoszlopokkal aládúcolt valami lenne.

Lehet szörnyülködni a 3-as házasságon, és azt mondani, hogy mekkora erkölcsi fertő, de amíg a statisztikák azt mutatják, hogy a legtöbb prostituálthoz járó férfi elvileg monogám családmodellt követ, amíg az „egy-egy szerető még becsúszik a kedves férfi polgártársainknak, de nem baj, megérdemlik” elvet valljuk, amíg a „pénz számolva, asszony verve jó” elve érvényesül, addig szerintem nem kellene. Amíg példaképeink, Lázár János, Deutsch Tamás, Hende Csaba & co. morális nagyságáról nemcsak a közpénzekkel való állítólagos zsonglőrködés, hanem a család eszményébe vetett hitük „megingathatatlansága” tanúskodik, addig azért kilóg a lóláb. A pornós meg a faszpumpás Jobbikos már fel sem tűnik. Pedig ha átlátnánk a hazugságaink kis köreit, akkor sokkal egyszerűbb lenne mindenkinek. Nektek biztosan, kedves konzervatív megmondóemberek.

Seregély Ágnes