Borzasztóan örvendetes grafikonokat nézni. Most épp megtudtam, hogy Magyarország leggazdagabb 15-20%-ba tartozom, és amikor 3 hónap múlva megszületik a lányom, és 3-an leszünk a családban (ami egyébként nem család), az egy főre eső nettó jövedelem szerint még így is a felső 20%-ba fogunk tartozni. A Portfolio.hu grafikonja tökéletesen megmutatja, mekkorák a jövedelemegyenlőtlenségek Magyarországon, és ez miért probléma.

És még ez a grafikon is valójában csalóka. Ha a határt nem 10%-ban, hanem mondjuk nettó 400 ezres fejenkénti jövedelemnél húznánk meg, akkor csupán felső 1%-ot vagy még kevesebbet kapnánk, a leggazdagabb felső decilis maradéka pedig átlagban behúzna az előtte lévő középosztály számai mellé. A különbség pedig a leggazdagabbak és legszegényebbek között nem “csupán” nyolcszoros lenne, hanem inkább 30-szoros, ha nem a felső decilissel, hanem a leggazdagabb egy százalékkal vetnénk össze.

De ez a különbség így is durva, pláne, ha ehhez hozzávesszük az adópolitikát,  amely százalékban pont ugyanannyit von el a háztartásonként egy főre bontva nettó 200 ezer/fő forintot keresőktől, mint a nettó 50 ezret keresőktől. Hasonlóan működik a rezsicsökkentés is; láthatjuk, a szegények helyett a magyar állam jelenleg azoknak tolja a pénzt, akiknek amúgy is van.

Az egészben az a bizarr, hogy a budapesti középosztálybeli emberek mindig meg szokták kérdőjelezni ezeket a számokat : hogy tartoznék én a felső-középosztályba nettó 200 ezres keresettel. Pedig egyszerűen arról van szó, hogy az elit tagjai is keveslik a fizetésüket, és azt hiszik, van egy náluk jobban kereső, jelentős súlyú, tehetős réteg. Pedig valójában nincs. Ma a magyar középosztály sokkal közelebb van a szegényekhez, és a lecsúszókhoz, mint a gazdagokhoz. Ennyiben az egyenlőség eszméje felé haladunk, csak nem fölfele, hanem lefele.

Az a politika pedig, amit az elmúlt években a kormány folytat (de így volt ez az előzővel is), hogy csökkenti a munkavállalói jogokat, megnyirbálja a szociális védőhálót, pl. 3 hónapra csökkentve az álláskeresési járulékot (közben ne feledjük, azok a szociális munkások, akiknek meg kéne védenie az elesetteket, nem a legfelső 5 decilisbe tartoznak nettó 72 ezres átlagkeresetükkel)  - lényegében azt éri el, hogy nem a felemelkedés csatornáit, hanem a lecsúszás lejtőit alkotta meg. Ma a magyar társadalmi mobilitás nem felfelé nyitott.

A kis- és középvállalkozások durva basztatásával, a  valódi munkahelyek csökkenő számával, az oktatási és egészségügyi rendszer fizetős jellegének erősítésével, akárcsak a felsőoktatási rendszer legnépszerűbb szakjainak fizetőssé tételével azt éri el a kormány, hogy lényegében sokkal nagyobb a lehetőség és az esély ma Magyarországon lecsúszni, mint felemelkedni.

Ez pedig hosszú távon sokkal nagyobb katasztrófa, mint a korrupció vagy a nem-kormányzás. A kormány jelenlegi politikája gazdasági téren már megteremtette a társadalmi csoportok közötti szelekciót, és kulturálisan is erre készül, hogy gettóba zárjon a leggazdagabbakon kívül mindenkit. A jelenlegi modellben egy fizetős egészségügy és felsőoktatási rendszer, amire a kormány készül hosszú távon, illetve a szociális transzferek még kisebbre vétele (mint például az álláskeresési járadék megszüntetése) egyenes út lenne egy elit és zárt uralkodó réteg megteremtéséhez.

A baloldali politikának ma Magyarországon bátornak kéne lennie, és ezzel szembeszállnia. Ki kéne mondani, hogy a cél ennek a felépülő falnak a lebontása, a legszegényebbek, a lecsúszók és a középosztály felemelése. Azért a Magyarországért, ahol a borsodi cigánygyerekből is lehet orvos, és ahol az orvos gyereke is tud vállalkozni, és feljebb és feljebb jutni. Ahol a magyar álom nem Londonban van, hanem Budapesten, Mátészalkán és Komlón.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a facebookon is!