Balog Zoltán, hazánk „emberi erőforrásaiért” felelős minisztere a minap az Országgyűlés Népjóléti bizottságának vitáján a Népszava tudósítása szerint kiemelte, hogy a szegregáció törvényileg nem megengedhető, de arra is külön felhívta a figyelmet, hogy a spontán elkülönülés teljesen más helyzet.

„Ma Magyarországon vannak olyan régiók, ahol már élni szegregáció, van olyan falu, ahol az iskolába egyetlen nem roma gyerek jár. Ostobaság lenne azt mondani, hogy ezeket a gyerekeket iskolabusszal vigyük olyan helyre, ahol nem szegregált intézménybe járnak.”

A miniszter a témát alaposan ismerő magabiztosságát sugározza, de bennünk mégis felmerült egy halvány kétely: vajon tényleg butaság vezérelné mindazokat az önkormányzatokat, amelyek szerte a világon az USA-tól Lengyelországig iskolabuszokat biztosítanak annak érdekében, hogy a különféle családi háttérrel rendelkező gyerekek közös iskolába járhassanak? És vajon a „spontán szegregáció” az egy afféle természetes zárvány, amivel tényleg semmi dolga az államnak?

Ezért megkérdeztük a téma szakértőit, civileket és elismert értelmiségieket arról, mit gondolnak a miniszter állásfoglalásáról.

Az első beérkezett reakciókat közöljük, a vitát pedig reményeink szerint folytatjuk.

FERGE ZSUZSA (szociológus, professor emerita):

Roppant fontos, hogy a miniszter kimondta, „hogy a szegregáció törvényileg nem megengedhető”.  Kivétel szerinte a spontán szegregáció, mert a falu egésze spontánul, azaz önként szegregálódott és onnan „ostobaság” lenne a gyerekeket buszoztatni. A tragédia az, hogy a ma talán 200 körüli, csak cigányok lakta falvakban élőket nem a „spontaneitásuk” hozta ebbe a helyzetbe, hanem különböző  diszkriminációs és egzisztenciális kényszerek.

A szegregált falvakba születő gyerekeknek még akkor se lenne a beilleszkedésre esélyük, ha megvalósulna az a kormányzati ígéret, hogy itt lesznek a legjobb iskolák. A hátrányok jó részét  a nem-szegregált falvak nem-cigány gyerekei is megszenvedik. Minthogy a falvak lakóinak helyzetét ma nem lehet összességében megváltoztatni, a jövő egyetlen esélye, hogy legalább az oda születő gyerekeknek adasson valami beilleszkedési lehetőség. Ennek eszköze a buszoztatás jó iskolákba. Ha ez elvben igaz, akkor  már csak a megvalósíthatóság lehetőségeit és eszközeit kell kidolgozni. Ez sem egyszerű, de – mint a lengyel  példa, vagy épp néhány magyar falu példája mutatja – nem lehetetlen feladat.

DARÓCZI GÁBOR (a Romaversitas Alapítvány igazgatója és a CFCF elnöke):

A miniszter első idézett mondata megtévesztő, 60-70 ilyen település van Magyarországon, de a szegregált iskolákba járó gyerekeknek csak 10-15%-át különítik el a lakóhelyi szegregáció okán. Nyíregyháza (a nyíregyházi huszár-telepi iskola ügyében folyt perről mi is írtunk – a szerk.) egy nagyváros, ahol persze laknak nem romák is, és ez igaz Magyarország szinte össze nagyvárosára, beleértve tulajdonképpen az összes budapesti kerületet is – tehát egyszerűen nem igaz, amit a miniszter mond.

A másik lényeges ellenvetésem az, hogy ha most a vicc kedvéért eltekintünk a helyzet emberjogi oldalától, meg az EU-s kötelezettségeinktől, és a vicc kedvéért eltekintünk mondjuk a magyar törvényektől is, meg a józan észtől is, akkor még mindig marad egy anyagi indok. Ezek a szegregált iskolák jellemzően, mint pl. a nyíregyházi is, nagyon magas fajlagos költséggel működnek, mert egy-egy osztályban vagy egy-egy évfolyamban néhány gyerek van összesen.

És van egy harmadik megjegyzésem is, ez a legfontosabb: ahogy a perben is mondtuk, az nem lehet, hogy van nyolc olyan év, amikor el szabad választani azokat a társadalmi csoportokat, akiknek az iskoláztatás után együtt kellene tudniuk működni, együtt kellene tudniuk élni. Mert ezekből a szegregált intézményekből nem vezet út sem a felsőoktatásba, sem a jó minőségű és a megélhetést biztosító szakképzésbe.

Nyíregyházán egyébként tökéletesen működött az iskolabusz, addig, amíg az önkormányzat meg nem szüntette – ez az eszköz nemcsak települések között, hanem egy adott településen is hatékony lehet. A költségei a szegregált iskola említett költségeihez képest nem indokolhatták a megszüntetését, hanem teljesen egyértelmű, hogy azt a célt szolgálta, hogy egyes gyerekek ne tudjanak bejárni. Egy ilyen döntés egyébként úgy is lecsapódik, hogy Nyíregyházán a kötelező felvételt biztosítani hivatott iskolákból is elküldik a telepről érkező gyerekeket, arra hivatkozva, hogy ők menjenek csak a Sójába. Ezt még akkor is megteszik, ha a szülők nem szeretnének élni a szabad iskolaválasztást biztosító jogukkal, és az állam által nyújtott szolgáltatásban akarnak maradni. Ebben a furcsa helyzetben nekünk, mint jogvédő szervezetnek kell fellépni, hogy ezek az iskolák teljesítsék a kötelezettségüket.

ZOLNAY JÁNOS (szociológus):

A „felzárkóztató szegregáció” egész egyszerűen nonszensz, Magyarországon pedig számtalan keserű tapasztalatunk van arról, hogy a szociális és kulturális hátrányokat hordozó diákok elkülönített oktatása fokozza lemaradásukat, függetlenül attól, hogy ki az adott iskola fenntartója. Ma már több, mint 300 olyan roma többségű gettóiskola van az országban, és ezek zömében az oktatás egész egyszerűen ellehetetlenült: gyakorlatilag nem tartanak órákat, az érdemjegyek mögött pedig semmiféle valós tudás nincs. Aki ilyen iskolába kényszerül, annak semmiféle esélye nincs arra, hogy bármilyen középiskolába tanuljon tovább. A szegregáció kiterjedtségét  jelzi, hogy a nyolcadikos roma diákok mintegy 60 százaléka olyan tanulócsoportban tanul, ahol osztálytársainak legalább a fele funkcionális analfabéta. Nincs az a fantasztikus tanár, aki ilyen helyzetben érdemi segítséget tudna nyújtani.

Nemzetközi mérések szerint a magyarországi közoktatás a fejlett világ egyik legszelektívebb és leginkább egyenlőtlen közoktatási rendszere. Az etnikai szegregáció ennek a tünete, és a roma diákok iskolai sikerességének legfőbb akadálya. Az oktatásért felelős szakminiszter, Balog Zoltán nem fékezni és megfordítani igyekszik ezt a folyamatot, hanem erősíteni akarja. A miniszter nem egy elcigányosodó faluban, hanem egy nagyvárosban, Nyíregyházán harcolt évekig azért, hogy a cigánytelep 2007-ben bezárt, rettenetes színvonalú – és iskolának teljesen alkalmatlan épületben működő – általános iskoláját ismételten megnyissák, ezúttal a görög katolikus egyház fenntartásában. Az egyháznak a belvárosban van egy minden jóval felszerelt másik iskolája, és ha a tényleges célja valóban az lenne, hogy segítse a telepi roma diákokat, akkor – gettóiskola indítása helyett – minden további nélkül iskolájába invitálhatná őket, és mentorprogrammal segíthetné felzárkóztatásukat.

Egy nagyvárosban semmi sem indokolhatja szegregált iskolák fenntartását. Kistérségek kistelepülésein sem azért vannak százával szegregált cigány többségű iskolák, mert a falvak is cigány többségűek lennének, hanem mert a magasabb státuszú szülők kiválasztják az általuk használt elit iskolákat és oda viszik gyerekeiket. Ehhez persze az is szükséges, hogy kisvárosok állami – és egyre inkább egyházi – iskolái akkora kapacitást építsenek ki, ami az adott kistérség csaknem összes nem cigány diákját képes befogadni. Ha egyszer lesz egy olyan kormány, amely nem a tankötelezettséget csökkenti, nem a középiskolai oktatást akarja visszaszorítani, és nem a roma diákokat akarja kiszorítani a minőségi alapképzésből és a középiskolákból, mint ez a mostani, hanem integráló, esélykiegyenlítő oktatáspolitikát folytat majd, akkor a kistelepüléseken aligha lesz más választása, mint egy standard szolgáltatást nyújtó iskolabusz-hálózat. Ez a mostani oktatáspolitika mindenki számára – nemcsak a szegények, nemcsak a romák, de – mindenki számára katasztrófába vezet.