Csütörtökön a Kettős Mérce a Stereo Akttal szervezett közös beszélgetést Nyilvánosság és az LMBTQ emberek jogai címmel. Az esemény társrendezőjének részvétele első hallásra furcsa lehet, hiszen egy színházi alkotócsoport nem mindig foglal állást ilyen típusú társadalmi kérdésekben. Azonban a Stereo Akt kiállása nem okozhat meglepetést azoknak, akikhez már eljutott homofóbia ellenes világnapi kampányuk híre. A Szemtől szembe néven futó projektjük az előbújásra és önmaguk vállalására ösztönzi a meleg közösség tagjait, miközben a többségi – heteró – társadalom tagjainak szolidárisuk kifejezésének lehetőségét kínálja fel A beszélgetés egyik fő tanulsága, hogy nagy szükség van az ilyen kampányokra ma Magyarországon.

„Lehet egy közösségről beszélni, de ez inkább tekinthető egy politikai projektnek, hasonló, mégis sok esetben különböző problémákkal”
Dombos Tamás, Háttér Társaság

Sokak számára már az is tisztázásra szorul, hogy az LMBTQ mozaikszó egyes betűi mit takarnak pontosan. A leszbikus, a meleg, a biszexuális, a transznemű és a queer embereket joggal zavarhatja ez a fajta címkézés. Mind a Transvanillát képviselő Lévai Barbara, mind a Labriszos Lányi Katalin azt tekintené a végcélnak, ha egyáltalán nem léteznének ezek az embereket megkülönböztető és gyakran megbélyegző kategóriák. A Stereo Aktot képviselő Thury Gábor úgy látja, hogy ma a többségi társadalom normáival szemben kell meghatároznia magát a közösségnek, a végcél tehát csakis a norma fogalmának kibővítése lehet, hogy befogadja azokat az embereket is, akiket ma így vagy úgy kirekeszt.

„Q helyett inkább használhatnak E, mint ember, vagy P mint people betűket.”
Lévai Barbara, Transvanilla

A közösség heterogenitását jól mutatja, hogy óriási a szakadék a pesti és a vidéki, illetve az eltérő osztályhelyzetű LMBTQ emberek között. Globális jelenség, hogy rengeteg transznemű hagyja ott például a vidéket a fővárosért, vagy egy nagyobb metropoliszért egy elfogadóbb közeg és a jobb egészségügyi ellátás reményében. Azonban az is megfigyelhető, hogy az igazán kicsi közösségekben is nagyon tud működni az elfogadás. Merész Gabriella, a Pride képviselője saját szervezetével kapcsolatban erre reflektálva kifejtette, hogy egyre több vidékcentrikus programot próbálnak szervezni. a Lányi szerint azonban inkább az osztályhelyzet a domináns a lakhely helyett:

„A létezés színvonalának bizonyos szintje alatt luxus azon dilemmázni, hogy valakinek milyen nemi identitása van.”

Hogy a közösségekbe való besimulás, vagy a provokatív, az elfogadást radikálisan ösztönző magatartás-e a kifizetődőbb, ez külön vita tárgyát képezhetné. Míg a transz embereket tömörítő szervezetek tudatosan kerülik a médiát, mert pont nem kiríni, hanem beilleszkedni akarnak, addig a többi vitapartner nagyjából egyetértett abban, hogy a provokatív stratégia is lehet eredményes, mert figyelmet ébreszt, vitát generál, és levegőhöz engedi azokat, akik „csak” beilleszkedni szeretnének.

„Nem azért kell valakit elfogadni, mert ugyanolyan, hanem mert ember.”
Merész Gabriella, Pride

Azonban azt is nehéz tisztázni, hogy mi az, ami provokatív. Ha együtt vagy valakivel, ha megéled ugyanúgy az párkapcsolatod, mint heteroszexuális társaid, azzal már provokálsz? Erre a kérdésre mindaddig hiába válaszolunk nemmel, ameddig a gyakorlat mást mutat. Ez a gyakorlat nem egyik napról a másikra fog ugyan megváltozni, de a Stereo Akt Kézfogó flashmobja mégis ebbe az irányba kíván egy nagy lépést tenni. A szervezők arra bátorítanak, hogy mutassa meg magát mindenki, képzeljük el, hogy milyen lenne, ha a már korábban említett normák nem kizáróak, hanem megengedőek lennének. Érdemes megfogadni a tanácsukat, és szabaddá tenni magunkat vasárnap estére.

Gyertek el ti is vasárnap a Kézfogó flashmobra, és álljatok ki ti is a szabad szerelem mellett: https://www.facebook.com/events/817591281658375/

Szeles András