Galgóczi Péter 46 éves, ős budapesti, de most a fővárostól 50 Km-re él Pest megyében, és távmunkában dolgozik a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségénél. Két éve használ rendszeresen kerekesszéket: „7 gerincműtétem volt, most is tudok mankózni rövid távon, csak bizonyos helyekre már nem tudok így elmenni, és egy hosszú lelki folyamat volt a kerekes székkel megbarátkozni.”

Galgóczi Péter, Surányi Judittal és Kiss Csabával, a Rehab Critiical Mass elindítóival

- Hogy került kapcsolatba a Rehab Critical Mass mozgalommal?

- Surányi Judit, a mozgalom egyik főszervezője révén kerültem kapcsolatba a Rehab Critical Mass-el, édesapja régi kedves ismerősöm. Judittal részt vettem egy Tilos rádiós adásban, illetve Kiss Csabával eljöttek közénk "elevenbeszélgetni" a Szabadság térre. (Egy éve Szabadság téri aktivista vagyok, tüntettünk folyamatosan a magyar emlékezetpolitikát hamisító német megszállási emlékmű ellen, az Eleven Emlékmű és a Szabadság színpad csoport tagjaként.) Én úgy érzem, ez a felvonulás egyfajta kezdet, és a magam részéről azért is harcolok, hogy elfogadottabb legyen a magyar társadalomban az a faktum, miszerint a mozgás-, testi-, érzékszervi-, értelmi sérült emberek, nem csupán aszexuális, egyenlő jogú és kötelességű, adófizető polgárok kívánnak lenni, hanem családalapító édesanyák és édesapák is.

Ezer százalékosan jónak tartom mind a mozgalom lényegét, mind a vasárnapi felvonulás célját. Nagyon-nagyon el vagyunk maradva az esélyegyenlőség kérdésében az olyan normális európai államoktól, mint Hollandia vagy Németország, ahol az az alapvetés, hogy bármilyen sérülésű ember – aki mozgásában, látásában, hallásában vagy a kommunikációban másképp akadályozott – elsődleges célja, hogy visszakerüljön normális adófizető állampolgárként a társadalomba.

Én nem látom, hogy ez a kormány vagy az előzők ezt támogatták volna. Az elmúlt 25 évben ugyan történt javulás, a társadalom jobban elfogadja az ilyen törekvéseket, de sajnos az az általános hozzáállás, hogy mi ne dolgozzunk, ne legyünk önállóak, és családsegített állapotban gondoskodjanak rólunk. Rengetegen élnek intézetekben, gyakran borzasztó körülmények között. Azt tartom a legfontosabbnak, hogy ne az számítson, hogy mi sérült testben élünk, hanem lehessünk felelős férfiak és nők, akik ellátják magukat. Sokkal több sérült ember képes az önálló életre, mint ahogy az a köztudatban él.

- Egy mozgássérült szempontjából hogyan viszonyul egymáshoz Pest és egy kisváros?

- Van egy olyan dolog, ami nagyon segítene minden sérült embernek, függetlenül attól, hogy a fővárosban lakik vagy 300 kilométerre az ország egyik szögletében: ez pedig a távmunka. Kulcskérdésnek tartom, hogy Magyarországon a távmunka fejlődjön, hogy könnyebben bekapcsolódhassunk a munka világába, nemcsak mi, hanem mások, pl. a nyugdíjasok vagy kismamák is, és ne „segélyezett állapotban” legyünk. Magyarországon a sérült embereknek csak 17%-a dolgozhat távmunkával, ez Nyugat-Európában közel ötven százalék.

Budapesten az elmúlt 10-15 évben elindultak pozitív folyamatok, nyilván ez elsősorban az akadálymentességre vonatkozik: járdafeljárók, liftek jelentek meg. És persze itt is vannak anomáliák, de én most egy 15 ezres város „falusi részében” élek, és innen sokkal nehezebb bejutni közintézményekbe, de az sem elfogadott dolog, hogy egy bankba, biztosítóhoz el lehessen jutni segítség nélkül. Nagyon-nagyon sok segítséget kell kérni ahhoz, hogy a jogainkat tudjuk gyakorolni, már a mozgás és az ügyintézés terén is. Persze ennek olyan anyagi okai is vannak, hogy a vidéki kisebb önkormányzatok örülnek, ha megélnek, de nem terjed az a szellemiség, hogy egy mozgássérült helyiség kialakításakor nem az a lényeg, hogy hányan mennek majd be oda, hanem hogy bárki hozzáférhessen a szolgáltatáshoz. Budapesten is előfordul persze, hogy az ilyen helyiségeket raktárként használják, pedig ha az igazgató sérült lenne, nyilván az lenne a legjobban kialakított helye az egész épületben.

- Az állam hozzáállásának kellene változnia ezen a téren vagy a cégekének?

- Mindkettőre szükség lenne, az egyik oldalról nyilván segíteni kellene azt, hogy ez technikailag kiépüljön, a multik ebben élen járhatnának, de az egyéni vállalkozók is. Sajnos nincs megbecsülve a távmunka, annak ellenére sem, hogy a munkaadó megspórolja az iroda-, a fűtésköltségeket, amit a munkavállaló fizet. Miközben jó szoftverekkel és egy laptoppal lehet bárhonnan dolgozni, Magyarországon az a bevett gyakorlat, hogy igénylik a dolgozók fizikai kontrollját, hogy a főnök bejöhessen az irodába és lássa, hogy nem facebookoznak, hanem dolgoznak, alkalmasint meg is lehet félemlíteni őket. Mondvacsinált okokra hivatkozva utasítják el a távmunkát, holott minden megoldható: ma már gerincműtétet lehet végezni távmunkával. Nagy tudású emberek is lehetnek mozgássérültek, míg a nálunk létező, amúgy is nagyon kevés távmunka leragad az adatfeltöltésnél, adatszerkesztésnél. Ezt lehetne népszerűsíteni is, most az jutott eszembe, hogy akár az  Éjjel-nappal Budapest sorozatban is szóba kerülhetne a dolog, ne feledjük: bárki bármikor kerülhet kerekesszékbe.

Tanulni kellene a fejlett nyugati államoktól. Kulcskérdés az önellátás, mert ahogy a  társadalomnak, nekünk is az az érdekünk, hogy aki tud, az ne valamilyen infantilizált, ellátott állapotban legyen. Nem nyugdíjasok akarunk lenni, akik élvezzük, hogy van parkoló kártyánk, és tudunk ingyen parkolni, én nagyon szívesen fizetek a parkolásért akármennyit, ha akkora jövedelmem, és ha megvannak a jogaim.

Egy példa: párommal voltunk néhány hónapja a schönbrunni kastélyban, olyan akadálymentes az egész múzeum, hogy le a kalappal, de ami rendkívül szokatlan volt: teljes árú jegyet vettem mint mozgássérült kerekes székes. Mert mit mondanak? Ne legyél nyugdíjas, nem akarunk megsajnálni, vegyél 100 %-os jegyet, mert tudjuk, hogy 100%-os jövedelmed van, ugyanúgy, mint Ausztria más állampolgárainak. Zseniális szemlélet: felnőttként kezelik a sérült embert, ezt kéne terjeszteni. Azt, hogy a periféria széléről bárki bekerülhessen a középpontba, az hogy politikusok, miniszterek, lehessenek kerekes székesek, sőt, akár a miniszterelnök is. Ez ugyanannyira kevéssé elfogadott ma, mint az, hogy női vagy meleg miniszterelnök legyen, mint most Luxemburgban. és ahogy korábban említettem, potenciális szülők is vagyunk. Kulcskérdés, hogy bármilyen sérüléssel az emberek szülők lehessenek, és nem baj az, ha az adott betegség genetikusan öröklődik – ezzel kapcsolatban ma még rengeteg a félelem a társadalomban. Épp ezért fontos, hogy mi sérültek merjünk erről nyugodtan beszélni, és hogy ezen a téren se legyen kirekesztés.

- A szervezőkkel készült interjúnkban Surányi Judit azt mondta, hogy céljuk az is, mindenki álljon ki a jogaiért, erre mondana egy példát?

- Lehet, hogy kicsit provokatív lesz! Egyik szenvedélyem az autós sport, világéletemben autóversenyző is akartam lenni, persze kézi vezérlésű autóval, ami megint nem megszokott dolog (persze Nyugat-Európában e téren is más a helyzet). Az elmúlt hónapokban begyűjtöttem néhány bírság-cédulát, mert lejárt a mozgássérült parkoló engedélyem. Mert ez is lejár, nem kapom meg életfogytiglan, hiába nem tanulok meg már járni. Csak öt évre kaptam, és nem figyeltem rá, most pedig összegyűlt 3 vagy 4 ilyen parkoló cetli, az összegek pedig duzzadnak, most 50 000 forint körül vagyunk már, és be akarják rajtam hajtani.

És nem az a lényeg, hogy én mozgássérült vagyok, hanem az, hogy LEJÁRT az engedélyem. Nem tudom, hova fejlődik ez az ügy, de el akarok jutni odaáig, hogy leülöm 5000 forintjával valamilyen büntetés-végrehajtási intézményben, mert nem engedem, hogy a bankszámlámról letiltsák az összeget. És majd szeretnék médiavisszhangot arról, hogy mennyire akadálymentesek a börtönök. Azért nagyon felháborító a dolog, mert aki látja az autómat, a feltűnően kézi vezérlésű berendezéssel, nyilván rájön, hogy mozgássérültté. Miközben vannak ezek az 50 milliós terepjárók, ahol a tulajok 50 000 forintért veszik a mozgássérült parkoló kártyát, de rájuk nem tesznek bírságot. Ha majd börtönben leszek, beszámolok a helyzetről.

MIKOR? HOL?

2015. május 17-én, vasárnap 14 órától a Clark Ádám téren, ahol a NEMADOMFEL Együttes, családi programok, érzékenyítő foglalkozások és piknikszerű közös örömünnep várja a gyülekezőket.

Innen indulnak 15 órakor a Lánchídon át, a József Attila út és a Bajcsy-Zsilinszky út érintésével az Erzsébet térre, ahol a nagyszínpad programjait Seres Tamás szervezi. Izelítő a programból: Tilla, Pál Dénes, Söndörgő, Republic, Gentry Sultan, Rutkai Bori Banda, Eszterlánc,

Beck Zoli/30Y, Hősök, Horváth Kristóf - Tunyogi Imre, Fehér Paradicsom Klub és még sokan mások.

SEGÍTHETÜNK?

Vonattal jönnél a 2. Rehab Critical Mass-ra, de nehezen közlekedsz Budapesten? A BKK segít eljutni a Clark Ádám térre: a Keleti Pályaudvartól, a Nyugati Pályaudvartól és a Kelenföldi Pályaudvartól busszal, akadálymentesen oldják meg a közlekedést.

Kérjük, hogy aki szeretne élni ezzel a lehetőséggel, itt jelentkezzen: info@rehabcriticalmass.hu

Írd meg, melyik pályaudvarra, összesen hány fővel érkezel. Az utazás tervezésekor kérjük, vedd figyelembe, hogy a vonatod legkésőbb 13 óráig Budapestre érkezzen.

További részletek itt: https://www.facebook.com/events/1416597418635797/