Kedden reggel Marine Le Pen bejelentette, hogy elindítja a Szabadság és Nemzetek Európája (SZNE) nevű szélsőjobbos frakcióját az Európai Parlamentben. Állítólag ezzel pénz és befolyás jár, mégse érdekel senkit.

És talán joggal nem.

Nem is tudom, már mióta hallgatjuk azt, hogy valamikor össze fog állni egy szélsőjobbos frakció Marine Le Pen vezetésével. Most megtörtént. Marine Le Pen el is mondta egy reggeli sajtótájékoztatón, hogy védeni fogja a nemzeti szuverenitást a „mindent maga alá gyűrő EU-val” szemben, leállítja a bevándorlást, és szétveri az eurózónát. Ha még hozzátette volna azt is, hogy kicsinálja a görögöket, akkor talán frakciót se kellett volna alapítania, simán felvehették volna Cameronék mellé a Szabadság és Demokrácia Európája képviselőcsoportba... vagy az Európai Néppártba.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy jó nekünk, hogy a szélsőjobb az Európai Parlamentben van, ugyanis az, hogy emberek nyugodt szívvel behúzzák ezen pártok neve mellé az x-et bármilyen választáson, arról árulkodik, hogy Európa minden erejével azon van, hogy levetkőzze az évszázadok alatt, nagyon lassan ráragadt emberiességét.

De persze ez se újdonság. Ez is egy olyan probléma, amivel újra meg újra szembesülünk: pl. amikor a Jobbik bekerült a magyar törvényhozásba, vagy amikor az osztrák szabadságpárt (FPÖ) kormányalakító tényezővé válik, vagy épp amikor Marine Le Pen szedi össze a legtöbb szavazatot egy francia EP-választáson. A gyűlölködés egyre szalonképesebb lesz, és egyre többen, egyre nagyobb sikerrel használják is szavazatszerzésre. Ezt teszi pl. jelenlegi plakátkampányával a Fidesz is.

A szélsőjobbos pártok mostani machinálásának annyi hozadéka van, hogy képviselőik még egy kicsit több időt kapnak felszólalni, a Putyintól jövő támogatásukat pedig kiegészíthetik adófizetői pénztárcákból. Az Open Europe nevű thinktank becslése szerint ugyanis a frakció létrejötte évi kb. 4,5 millió eurós bevételt jelentene az európai szélsőjobbnak.

Már amennyiben képesek elviselni egymást a tagok huzamosabb ideig. Ugyanis a koalíció fenntartásához legalább 25 tagra van szükség hét országból. Most 37-en vannak, pontosan hét tagállamból, ez az EP nyolcadik és egyben legkisebb csoportja. Marine le Pen tavaly óta próbálkozik a frakció összehozásával, és ez többször is meghiúsult, még tavaly nyáron azon bosszankodhatott például a pártelnök, hogy az FN egyik kiugrott képviselője átült a UKIP szervezte csoportba, de az egyik francia honatya szerint inkább a keletiek problémásak: "Az aláírás pillanatában a képviselők gyakran meggondolták magukat. A kelet-európaiak morális szempontból nincsenek topon... de néha egy vastagabb boríték vagy egy pozíció, és a fazon mégis inkább hozzád jön. Ez azért még politika" - érzékeltette a Médiapart portálnak az elvileg "politikai affinitáson" alapuló frakciók lélektanát egy frontos vezető.

A keleti felhozatal védelmében említsük meg, hogy mások erkölcsével is lehetnek gondok, magának a Nemzeti Frontnak is van több, vizsgálat alatt álló ügye, és a holokauszt-tagadásban és pétainizmusban jeleskedő pártalapító apuka, Jean-Marie kimarad a frakcióból, akárcsak Marine keményvonalas egykori ellenfele a tradicionális katolikus vonalat erősítő Bruno Gollnisch. Akadnak azért még gyöngyszemek. Itt van például a brit Janice Atkinson, akit egy kamu éttermi számla miatt rúgtak ki a UKIP-tól márciusban (a tranzakciót fel is vették rejtett kamerával). De voltak más botrányai is: rasszista indulattal szólt be volt pártja egyik szimpatizánsának, és miközben kritizálja a "szociális támogatásokért gyerekeket vállaló" családokat, ő adós néhány ezer eurós tartásdíjjal a saját volt férjének. A díszes társaságban akadnak még flamand szelsőjobbosok a belga Vlaams Belang-ból, társulnak a holland Szabadságpártból, az osztrák FPÖ-ből, az olasz Északi Ligából, és ketten a lengyel Új Jobboldalból, akiknek eddig a revizionista Janusz Korwin-Mikke pártelnök miatt nem volt rendben a pedigréjük (a hollandok kényesek az ilyesmire), de most már szakítottak volna az utóbbival, szóval minden oké. 

Stanisław Żółtek régi motoros, a kilencvenes években még a krakkói önkormányzatban húzta az igát, mára azonban kissé elfáradt, EP-s aktivitásának mutatói szerint nemhogy felszólalni, de még szavazni sem nagyon szokott. Társa, Michał Martusik monarchiát szeretne bevezetni hazájában, hogy egy katolikus király védje meg a lengyeleket a bűnös politikai osztály erkölcseitől; Putyint "komoly politikusnak tartja", és egy diktatúra azért jobb szerinte mint egy demokrácia, mert az előbbiben legalább tudjuk, ki kormányoz, míg az utóbbiban nem. Katolicizmusa abban sem akadályozza meg a képviselőt, hogy az oktatás, az energiaszektor és a tébé teljes privatizációját szorgalmazza, ugyanis szerinte mindez nem állami feladat : "Ha maga személyesen szeretné segíteni a szegényeket, vagy az öregeket, akik elszegényedtek, hát akkor nyugodtan, de a saját pénzéből, ne az enyémből!" - nyilatkozta tavaly májusban. 

A legutóbbi regionális választásokon harmadik helyen végző, és Berlusconit, a "Múmiát" is maga mögé utasító olasz Északi Liga is megnyerő társaság, a milánói metrót szegregálni kívánó vezetője, Matteo Salvino februári római meetingjén például nemcsak az olasz neofasiszták vettek részt, de akadtak német pegidások is, neonácik a görög Aranyhajnalból, de Mussolinit éltető transzparensek is.

A Koránt a Mein Kampfhoz hasonlító Geert Wilders iszlám- és muzulmán gyökerű bevándorló ellenessége közismert, hazájában gyűlöletkeltésért indult ellene eljárás. Az iszlamofóbia látszik a "Szabadság és a Népek Európája" egyik legfontosabb kötőanyagának, ebben a flamand Vlaams Belangnál is remekül teljesítenek. A Jörg Haider örökösei és volt nácik által alapított osztrák FPÖ szintén több-kevesebb sikerrel próbál cukisodni, de azért néha be-becsúszik egy nyíltan rasszista vagy idegengyűlölő komment.

A Jobbik viszont sehol.

„Miért nem hívták a Jobbikot az új politikai tömörülésbe?” – kérdezte erre a Népszabadság tudósítója a holland Geert Wilderst, aki ki is használta az alkalmat arra, hogy megpróbáljon szalonképesebb színben feltűnni: „Mert nem kívánunk egy antiszemita párttal egy frakcióban ülni” – válaszolta (mintha a Nemzeti Front csupa filoszemitából állna).

A Jobbik nem hiszem, hogy nagyon bánja ezt, mert feltehetőleg nem akar arabgyűlölővel közösködni, főleg ha az egyben Izrael-barát is. De a nagy cukiságkampány kellős közepén az se jönne neki jól, ha a szintén frakció nélküli Német Nemzeti Demokrata Párt vagy a görög Arany Hajnal hardcore-nácijaival kellene összeállnia. Minden koalíció veszélyt hordoz. A szavazatvesztés veszélyét.

És ami igaz a Jobbikra, az igaz a tömörülésben résztvevő pártokra is. Amikor a választási sikered annak köszönhető, hogy egy rendes választási program kidolgozása helyett patikamérlegen méregeted ki, hogy kit kell utálni, és kit kell szeretni vagy épp elviselni, annak érdekében, hogy a szavazataidat rövidtávon maximálhasd.

A Jobbikot nyilván azért zárták ki, mert a koalícióban résztvevők nem akarták megkapni az elkerülhetetlenül velejáró antiszemita jelzőt, hisz az gyengíthetné a támogatásukat. Meddig bírja a frankofób Vlaams Belang annyi franciával összezárva (és meddig tolerálják ezt a választóik)? Vagy mi lesz vajon, ha az egyik koalíció-tag szidalmazza a segélyre vadászó kelet-európaiakat? Maradnak akkor is a lengyelek? Vagy ha az euró megszüntetése körüli vitában azt merik mondani, hogy egyes lusta nemzetek túlságosan eladósodtak? Maradnak ebben az esetben az olaszok a koalícióban? Vagy mi lesz akkor, ha rájönnek a kisebbek, hogy a Nemzeti Front dominálta frakcióban kicsiként valójában csak Marine Le Pen egyszemélyes kabaréjához adják a nevüket? Hagyni fogja ezt a nemzeti büszkeségük?

Bármelyik is történik meg ezek közül, a szélsőjobbos Jenga-torony összedől. Hacsak nem győzik meg Le Penék az egyik jobbikos képviselőt, hogy átmenetileg ne legyen már antiszemita, és üljön be hozzájuk a koalícióba. Amíg meg az európai szélsőjobb ezekkel a kérdésekkel van elfoglalva, nem kell attól tartanunk, hogy 37 tagjukkal nagyobb kárt tudnak tenni az EU-ban, mint az idegenellenes ámokfutásba kezdett nagy pártok.