Gondolom, most már akkor csak lesütött szemmel, lehetőleg halkan mondhatom ki azt, hogy kulturális antropológus vagyok. A hivatalos álláspont szerint rám nincsen többé szükség, 2015 júniusában nyilvánosságra hozták azoknak az egyetemi szakoknak a listáját, amelyek a jövőben nem indulhatnak majd. Ennek az országnak a jelenlegi vezetése úgy határozott, hogy nincsen szükség arra, hogy itt kulturális antropológusok rontsák azt a jó levegőt. Mehetünk el innen, vagy csináljunk, amit akarunk?

Kép forrása: http://artnews.hu/

Igen, nem termelek közvetlen profitot. Nem gyártok semmit és nem tudok gépeket összerakni, vagy villanyt szerelni. Más dolgokkal foglalkozom. Olyanokkal, amiket te még csak nem is láttál soha közelről. Emberekkel. Vannak olyan emberek is, igen, élnek ebben az országban olyanok, akik nem középkorú, fehérbőrű, városban lakó középosztálybeliek. Vidéken is élnek emberek. Vannak olyan települések, amelyekben gyakorlatilag nincs tömegközlekedés és a munka egyenlő a közmunkával. Vannak szegények is. Olyanok, akik nem tudnak ennivalót adni a gyerekeiknek. Élnek itt velünk roma nemzetiségű emberek, akik egy kicsit másként látják a világot, mint te. Homoszexuálisok. Bevándorlók. Rokkerek. Sérültek. Magányosak. Gazdagok. Börtönviseltek. Feministák. Alkoholisták. Találkoztam olyanokkal, akik nem tudták leírni a saját nevüket. A kollégáim, barátaim és én mind-mind, velük is foglalkozunk.

Naivan azt hittük, hogy segítünk majd Neked, azzal, hogy tolmácsoljuk felétek az ő hangjaikat is. Azt is hittük, hogy az egyetemen töltött idő alatt olyasmit tanulunk majd, amivel hasznos tagjai lehetünk ennek a társadalomnak. Igen, a társadalomnak, aminek minket tulajdonképpen a vizsgálatára, szemlélésére, elemzésére képeztek ki. Alattomos módon azt sikoltozod, hogy mi nem kellünk ide, mert egzotikumokkal foglalkozunk, távoli vidékek népeivel és mi hasznot is hajthatunk mi itt, ahol nincs is semmi távolkeleti, egzotikus, vagy indián. Hazugok a szavaitok, mert vannak köztünk, igen, vannak, akik távoli kultúrák kutatásával foglalkoznak, mi azonban, a többség, azokkal az emberekkel foglalkozunk, akik egy országban élnek veled, de te inkább nem nézel rájuk.

Vannak köztünk olyanok, akik dokumentumfilmeket készítenek. Vannak olyanok, akik önkormányzatoknál dolgoznak és tudásukkal segítik az ott élők hétköznapjainak életét. Vannak közöttünk kutatók. Olyanok például, akik a határon túli magyarok életét vizsgálják, azért hogy elmesélhessék az arra kíváncsiaknak, hogy milyen az ő életük. Vannak közöttünk tanárok, akik arra tanítják a gyerekeket és felnőtteket, hogy mennyire sokszínű a világ, hogy a benne élők mennyire különbözőek és ez milyen érdekes. Vannak profi kommunikátorok, akik a túl halkak ügyeit felvállalják. Civil szervezetek vezetői. Kreatív szakemberek. Egyetemi oktatók. Vannak közöttünk olyanok is, akik az egész életüket arra tették fel, hogy sorsokat és élethelyzeteket vizsgáljanak azért, hogy tanulhass belőle, te is. Te, aki olyan nagyon föntről nézel le ránk.

Most pedig egy tollvonással életek munkáját kérdőjelezed meg. Méltatlan, megalázó helyzetbe hozol minket. Nem tudom, hogy te miket hallasz azoktól az emberektől, akikkel foglalkozol. Egy nehéz nap után, ha hazamész, milyen mondatok visszhangoznak benned? Mert mi ilyesmiket szoktunk hallani: „köszönöm, hogy elmondhattam”, „ezt még így soha senkinek nem mondhattam el”, „jó, hogy figyel végre rám valaki”. Te miből meríted az erőt a másnaphoz?

Akik tanítottak minket az egyetemen, röhejesen kevés pénzért azért dolgoztak, hogy ennek a társadalomnak, amiben élünk, jobb legyen. Hogy ez egy élhető világ legyen. Az a legnagyobb baj, mármint számodra, hogy minket a megértésre képeztek ki. Szomorú vagyok, mert téged is pontosan értelek. Tudom, hogy miért nincs szükséged ránk. Tudom, hogy nem akarod hallani azt, amit én nap, mint nap látok. Jó szolgákat akarsz nevelni, olyanokat, akik rég nem tudják már, hogy mi a saját érdekünk. S ha tudják is, nem mernek szólni neked róla. Nem kell az, aki szól helyettük. Nem kell az, aki szól értük. Csöndet akarsz. A saját, egyetlen, megfélemlítéssel kieszközölt igazságodat akarod csak hallani, visszhangozni mások szájából. Értelek.

A te eszközöd az elnyomás. Az enyém a megértés. Én hiszek az emberekben, te pedig használod őket. Sajnállak, mert megértelek. Átlátok rajtad. Nem sértődöm meg, nem haragszom. Konokul teszem tovább a dolgomat. Azokért és azokkal, akikre szintén nincs szükséged.

Földvári Barbara és Dallos Csaba

A szerzők saját önszántukból, pártpolitikai állásfoglalás nélkül alkotnak, és így született ez a szöveg is, amely eredetileg a Facebookon és ezen a blogon jelent meg.