Majdnem 2 hónap telt el, mióta először utcára vonultunk. Először csak egy hallgatói fórum volt az ELTE-n, aztán a következő napokban pedig már szakdolgozati konzultáció helyett tüntetésszervezés volt a program. Az ok pedig az, hogy a magyar felsőoktatás sorsáról egyik napról a másikra ad-hoc, értelmezhetetlen és negatív konzekvenciákat eredményező ultimátumokkal döntöttek és döntenek minisztériumi hivatalnokok. Az első meccs alapképzések megszűntetéséről szólt. Nemzetközi tanulmányok, társadalmi tanulmányok és a többi. Aztán jöttek a gumicsontok, elindult a labdajáték, itt is voltak védők, csatárok és kapusok. Csak nehéz úgy játszani, hogy az egyik fél gombfocizik, a másik pedig nagypályán cselezget. Szurkolók is voltak mindkét oldalon, ahogy ez lenni szokott, aztán idővel persze az energia is elfogyott – ahogy szintén megszoktuk már – a meccs közben: nem egyenlők a feltételek, a felkészültség, a muníció és a motiváció.

Alapszakok szűnnek meg, mesterszakok szűnnek meg, megmarad-e az ELTE, megmarad-e a Corvinus? Lesz-e konzisztórium? Egyáltalán tudja valaki, hogy ez miért is kell?  Érdekli az embereket, hogy mi lesz a felsőoktatás sorsa Magyarországon?

Mindenki csak akkor akar tüzet oltani, ha az ő háza ég. De miután a Corvinust is felszabdalnák – bár picit lemaradva, az ottani hallgatók is rájöttek, hogy csapatot kell választani. Az összetartás, szolidaritás nagyon trendi, de csak mértékkel. Kimehetünk az utcára, és a bevándorló-ellenes plakátok helyére festjük, hogy „Légy szíves Magyarországon is csináljunk normális felsőoktatási rendszert!”. Vajon ez működne?

Mert ha igen, akkor elmondjuk újra, hogy jelenleg létezik egy felsőoktatási törvénymódosítás, ami minden áldott hallgatóra és oktatóra vonatkozni fog, ha megszavazzák. Illetve azt is elmeséljük újra, hogy az elmúlt héten napvilágot látott újdonsült szaklistából (2015. június 10-ei 139/2015. számú rendelet) összesen 60 darab olyan szak hiányzik (21 darab alapképzés, 37 darab mesterképzés és 2 osztatlan képzés), amelyre eddig még jelentkezhettünk, de 2016-tól már nem tehetjük meg. Bár nem is ennyire egyszerű a képlet, számos dolog nevet vált, vagy összevonják, átalakítják, esetleg új alakul… egy biztos: nem marad úgy, ahogy volt, csak azt nem tudni, miért.

Természetesen benne van a pakliban, hogy a változtatások jó irányt eredményeznek. Egy rendszernek mindig vannak hibái, mindig kell fejleszteni és szűkíteni területeket, megszüntetni felesleges dolgokat, mert bizonyosan vannak ilyenek. Nem mindegy azonban, hogy ez a folyamat miként zajlik le, milyen szakmai alapokra helyezve, és milyen egyeztetési-konzultációs folyamatokkal kísérve. Közérdekű adatigényléssel fordultunk az EMMI-hez még április 28-án, és kvázi megkérdeztük, hogy milyen információkra, felmérésekre és statisztikákra alapozva döntenek úgy, hogy például nincs szükség erdőmérnöki vagy humánkineziológia alapszakokra, esetleg környezetpolitika és menedzsment, vagy fa- és bútoripari terméktervező mérnöki mesterszakokra. Nem kaptunk választ.

Összegezni nem árt. Ennek nem csak az a lényege, hogy a gimnazista/kishúg/unokatestvér nem tud jelentkezni oda, ahová akár már egy éve tervezi, hanem hogy innentől fogva bármelyik hónap bármely napján jöhet egy bódult gondolat, amely felháborít, megrémiszt, és mire felocsúdunk, már nincs jogászképzés. Vagy ha létezik is, nem tanulhatjuk abban az intézményben, ahol szeretnénk, csak ahol azt megengedik. És ez nem egy légből kapott sületlenség: az Állam- és Jogtudományi Karok Dékáni Kollégiuma már aggódik, és nem hiába teszi. Egy hónappal ezelőtt e téma kapcsán a válasz az volt, hogy ne fessük az ördögöt a falra. Nem festjük. Most már amúgy is a plakát az új módi.

A felsőoktatást formálni kell és fejleszteni. Ez a normális. A kormányzat Fokozatváltás a felsőoktatásban című stratégiai dokumentuma 87 oldalban részletezi a következő 15 évre megálmodott utópisztikus elképzeléseket, hiszen „a magyar felsőoktatás nemzetgazdaságunk egyik legsikeresebb, legversenyképesebb ágazata, és minden lehetőség adott arra, hogy létrehozzuk Közép-Európa legjobb felsőoktatási rendszerét”. Szűcs Jenő boldog lenne.

Fel kell tenni a kérdést, hogy a fejlődés alapkövét tényleg az jelenti, hogy a diákok nem dönthetnek arról, hogy melyik intézményben tanulják azt, amit elterveztek, vagy, hogy fizikális voltában „eladják alóluk” a kampusz épületét, aztán mindenki menjen, amerre lát, esetleg, hogy több ezer szakmailag felkészült egyetemi oktató veszíti el a munkáját hétfőről keddre virradóan? Szerintünk nem. A hazai felsőoktatás autonómiájának állapota, ha úgy tetszik szabadságfoka már eddig is távol állt azoktól a normáktól, amelyeket elvárhatnánk. Tőlünk nyugatra nem az a megszokott trend, hogy hetek, hónapok alatt szakmai megalapozottság nélkül döntenek arról, hogy miként változtassanak fiatalok sorsán. Mert ehhez idő kell, ahogy egyébként a felsőoktatási stratégia is megerősíti. „Ha európai mércével nézve is versenyképes, hosszútávon fenntartható felsőoktatási rendszert szeretnénk felépíteni, elegendő időt kell szánni arra, hogy maguk az intézmények és a társadalom is magáévá tegye a megváltozott állapotokat.”

Az intézmények szétdarabolása, és a produktív munka, fejlődés ellehetetlenítése nem éppen a társadalom alkalmazkodását segíti elő. Ez pedig visszavezet ahhoz a kérdéshez, hogy hol is van az összefogás? Hol a van a fiatalokban az a tenni akarás, ami megtestesíti a jogainkért való harcot? Bár felemelő érzés volt több ezres tömegben vonulni az áprilisi tüntetéseken és vállat veregetni, de válaszként csak annyit kaptunk, hogy bizonyos szakok mégis megússzák.

Ezek után, azt gondolom, két opció lehetséges a közeljövőben: vagy minden egyes törvényi módosítás és érdekeinkkel ellentétes változtatás után kilométereket sétálunk Budapest belvárosában, és mindenkinek lesz egy „tüntetős-cipő–je” vagy egyszerűen elfogadunk, belenyugszunk és nem törődünk. Ha erre ráébredünk és összefogunk még ma, akkor talán nem kell az előző két rossz közül választanunk majd holnap. Hiszen már megmutattuk, hogy sokan gondoljuk úgy, a mostani törvénymódosítás és kézi vezérlés nem elfogadható. De már június közepe van, lassan vége a vizsgaidőszaknak, jönnek a fesztiválok és az önfeledt nyaralások. Ténylegesen elfogadjuk és tényként kezeljük, hogy megszűnik 60 szak és kiskirályságok alakulnak a felsőoktatási intézmények felett, amit konzisztóriumnak fognak nevezni? Egy 5 főből álló társaság, akiket majdnem teljes egészében a mindenkori minisztérium válogat ki, és arról döntenek, amiről akarnak, mert persze ők úgyis értenek mindenhez.

Ez továbbra sem pártpolitikai, hanem szakpolitikai kérdés, ami egy ország egyik alapköve volt és lesz is, hiszen ha az oktatás egyre rosszabb helyzetben van, akkor bárhogy is csóválhatja szegény kutya a farkát, úgyis a sajátjába fog beleharapni. Mi bizonyosan azon vagyunk, hogy közös erővel egyről a kettőre lépjünk.

A szerző a Ne szűnjön meg az ELTE TáTK – Veszélyben vannak az egyetemeink Facebook-csoport tagja