A tegnapi nap képei sokakra sokkolóan hatottak, ahogy a debreceni menekülttábor környékén a táborból kijövő menekültek felgyújtottak egy kukát, és botokkal hadakoztak. Ha én ott laknék, enyhe kifejezés az, hogy nem örülnének ennek, a helyi lakók biztonságérzetén esett csorbát nem lehet elbagatellizálni, ellenben az is igaz, az elmúlt években is számos hasonló eset történt Magyarországon, legyen szó akár a budapesti betyárseregesekről - akik Devecseren 2012-ben áttörték a rendőrkordont, majd kövekkel dobálták meg a helyiek házait - akár fociszurkolókról, vagy egyszeri szimpla bűncselekményekről. Az eset tehát nem egyedi.

(Fotó: Age of Hope Alapítvány)

A valódi kérdés nem is az, mennyire egyedi az eset vagy mennyire nem, hanem hogy hogyan tudnánk ennek elejét venni, hogyan tudnánk megakadályozni az ilyen esetek előfordulását. Ugyanis egy táborban, ahol zsúfoltság van, ahol az elszállásoltak száma a meglévő befogadóképesség duplája, ahol síitákat és szunnitákat, gyerekeket, nőket és férfiakat tartanak összezárva, mindenféle elfoglaltsági lehetőség nélkül, ingerszegény környezetben, ott a konfliktus, a feszültség magától értetődő lesz. És ha ez továbbra is így marad, ne csodálkozzunk a további konfliktusok kitörésén.

A debreceni menekülttáborban jelenleg 820 férőhelyen 1600-an, a bicskeiben 460 férőhelyen 1200-an, míg Vámosszabadiban 300 plusz 100 sátras helyen 400-an vannak. Mindeközben pedig a Szegeden, egy hangárban létrehozott állomáson, ahol az első napokban alakult ki a migránsok skandálásával túlfűtött jelenet, majdnem duplája volt az egyébként alapvetően is rossz körülmények között létrehozott férőhelyeken elszállásolt emberek száma. A helyszíni beszámolók szerint a hangárba zsófolt emberek alig kaptak enni és vízhez is alig jutottak. A szegedi helyen például szociális munkások egyáltalán nem teljesítettek szolgálatot, a MigSzol beszámolója szerint csupán rendőrök őrizték a rendet.

A Helsinki Bizottság Kettős Mércének nyilatkozó munkatársa is úgy látja, hogy ilyen létszámnál szinte lehetetlen normális körülményeket biztosítani, “a mi munkatársaink is alig bírják, és ugyanez igaz nyilván a BÁH-os szocmunkásokra, ügyintézőkre.”

A tolmácsok, szociális munkások hiánya, az ügyintézés lassúság, és a zsúfoltság pedig konfliktusokhoz fog vezetni. Számomra pedig teljesen érthetelen, hogy a kormány miért nem készült fel erre a helyzetre. Ugyanis a Heti Válasz publicistájával szemben én nem gondolom, hogy az otthonomba kéne befogadnom migránsokat, de azt igen, hogy az adóként befizetett forintjaimból, emberséges ellátást kéne nekik biztosítani, már csak a konfliktusok megelőzése végett is.

A kormány felkészületlensége azért is érthetetlen, mert a kormányzati propagandával szemben a számok nem azt mutatják, hogy százezer ember él tartósan menekülttáborokban Magyarországon, hanem azt, hogy ezekben a táborokban pár ezer emberről van szó, a többi hazánkba érkező menekült pedig, pontosan tudjuk, pár nap után továbbáll. Mint ahogy idővel az integrált a menekülteknek is ez lesz a sorsuk, főleg, hogy június 20-ig 59.059 menekültkérelemből, 42 ember kapott menekült 111 oltalmazott státuszt.

De az is furcsa, hogy míg a kormány lassan három hónapja tolja a gyűlöletkeltő kampányát, arra nem futotta az energiájából, hogy a helyzet valódi problémarészével foglalkozzon, vagyis dolgozzon a migránsok elhelyezésének nehézségein. Főleg úgy, hogy tudjuk, már tavaly is közel telt házzal üzemeltek a menekülttáborok. Míg ilyen helyzetekben máskor felkérik a segélyszervezeteket, a Vöröskeresztet vagy a Máltai Szeretetszolgálatot a segítségre, ez is elmaradt most. És erre az se indok, hogy az elmúlt napokban ténylegesen megemelkedett a határt átlépő menekültek száma, ugyanis ez pont a kormányzati döntés, a falépítés miatt történt. Egy ilyen döntésnél pedig kötelessége lenne a kormánynak felkészülni és úgy lépni.

És még inkább érthetetlenné teszi a nem cselekvést, hogy az ukrán válság kirobbanásakor tartott határszemlén, másfél éve, ahogy azt a 444 is megírta, Orbán azzal nyugtatta a közvéleményt: akár pár hét alatt is képesek vagyunk 170 ezer ember elszállásolására. Pintér Sándor belügyminiszter pedig azt mondta, pár óra alatt csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 15 ezer fős kapacitást tudunk létrehozni a menekültek befogadására. Most ennél sokkal kevesebbre lenne szükség annak érdekében, hogy a debreceni táborban történteket megakadályozzuk. Egy országosan 10 ezerre emelt kapacitás biztosan egy esetleges további emelkedést is tudna kezelni, és emberséges körülményeket tudna biztosítani a migránsoknak.

Ha pedig a kormány arra költene a fal megépítése helyett, hogy több szociális munkás, tolmács, és több bevándorlási hivatali dolgozó jusson a menekültekre, tovább lehetne csökkenteni a feszültségeket, felgyorsítani az eljárásokat, és így gyorsabban dönteni a menekültekről, akik a döntés után tovább is állnak Magyarországról. Ha pedig a faltól nem is akar eltekinteni a kormány, a Dublin 3-as egyezmény felmondása helyett, inkább arra kéne koncentrálni, hogy ezekre az imént felsorolt feladatokra szerezzünk plusz forrásokat az EU-tól, ahogyan most körülbelül első kérésre majdnem 8 millió eurónyi gyorssegélyt kapunk, amely csak egy összegben annyi körülbelül, mint amennyit a magyar kormány egy évben a menekültügyre fordít.

A kérdés tehát az, ha egy kormány a legsúlyosabb válsághelyzetnek állít be a egy folyamatot, miért nem tesz lépéseket ennek a kezelése, miért nem készül fel az állítólagos válsághelyzetre? Miért tűnik úgy, hogy a kormánynak az események eszkalálása, a feszültség szítása az érdeke? Mert a fal, még ha velem ellentétben valaki jó megoldásnak gondolja is, biztosan nem fogja csökkenteni a szociális ellátás hiányából, a lassú ügyintézésből, a zsúfoltságból, az élelmezés hiányából adódó feszültségeket.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!