Szombaton Orbán Tusnádfürdőn egy fontos dolgot mondott, elfelejtett pár másik fontos dologról beszélni, de az igazán lényeges az előző évi beszédéhez képest nem létező folytonosság. Valóban eljött a konszolidáció, csak kicsit bűzlik a fasizmustól.

(Fotó: MTI)

A tavalyi Orbán beszédből mindenki az illiberális államra emlékszik, pedig nem csupán ez a szó volt az, amivel Orbán meghatározta a rendszerét. Akkor a kormányfő munkaalapú, antiliberális társadalompolitikát hirdetett, választási győzelme után, ereje teljében. Akkor őszinte volt. Ma már nem őszinte.

Az illiberális állam ugyanis nem a neolib gazdaságpolitikával helyezkedett szembe, hanem az egyenlőséggel, az állampolgárok anyagi és jogi biztonságával, a humanizmussal, az emberséggel, ezt hívják ma a Fideszben liberálisnak. A munkaalapú társadalom, amelyet ő illiberális jelzővel illetett, ellentétét jelentette az állampolgárok jólétének, és ezt a programot az elmúlt egy év első háromnegyedében meg is próbálta gyakorlatba ültetni. Csakhogy a társadalom nem hagyta. Nem történtek meg a bejelentett megszorítások végül, elnapolta az egészségügyi és az oktatási kiadások további lefaragását (2016-ra már reálértéken csökkenek) az állami intézmények, és az állami gondoskodás hozzáférésének további szűkítését. Az olyan sarcok, mint az útdíj, a netadó és barátaik az elégedetlenség miatt elkenődtek. Egyedül a szociális ellátórendszerben végezték el azt a megszorítást, ami pont a thatcheri-reagani politika lényege, csökkent a közgyógyellátás, kihúzták a talajt az adósságot cipelők alól, a segélyrendszer megszűnik, és helyette a “munka” jön, amely valójában nem munka, nem ad valódi megélhetést, nem ad biztonságot, nem adja a továbblépés esélyét, csak beszorít egy folyamatosan romló spirálba. A munka megbecsülése nem lett szempont, láthatjuk ezt az ápolónők, a szociális munkások és a többi szegénységben vagy a szegénység határán élő munkavállaló kapcsán.

Idén konszolidálódott a rendszer, már nem esik szó semmiről, amit Orbán tavaly meghirdetett. Nincs szó végtelen centralizálásról, illiberális, munkalapú államról, a szegények, a dolgozók további kizsigereléséről. De ne gondoljuk azt, hogy Orbán mindezt elfelejtette, vagy feladta. Egyszerűen a nyugatnak és a magyar középosztálynak is most azt kellett üzenni, titeket nem baszogatlak. De a rendszer lassú átalakítása folyik. Ma több állami támogatást kap egy jómódú középosztálybeli család, mint egy nehéz sorsú dolgozó családja.

Orbán erről az egy dologról nem beszélt. Pontosan arról, amiről tavaly sokat és hosszan. Hogy fog kinézni a magyar társadalom az orbáni rendszerben? Nem beszélt arról, hogy képzeli el az egészségügyet, az oktatást, a munkahelyteremtést, a szociális ellátórendszert, az oligarchák helyzetét, a vállalkozókét, nem beszélt egyszerűen arról, mit akar csinálni az országgal. Nem beszélt arról, hogy mindenki annyit ér, amije van, hogy az előrejutás lehetősége az orbáni államban azon múlik, mit adott neked az úr és maga a Fidesz, és nem azon, mire vagy képes.

Nem beszélt arról, hogyan lesz minél több embernek jó az országban, méghozzá azért nem, mert nem lesz minél több embernek jó, keveseknek lesz csak jó, azoknak, akik hűségesek a rendszerhez és Orbánhoz.

Azért nem beszélt most ezekről, mert Orbánnak lélegzetnyi időre van szüksége, mielőtt újra nekigyürkőzik tavalyi terveinek. A gyűlölettel próbál konszolidálni, hogy ha majd újra erőt gyűjt a menekültek elleni offenzívával, újra kezdje az illiberális, "munkaalapú" társadalom kiépítését. Mindeközben pedig szép lassan vissza fogja csempészni a másként gondolkodók elleni gyűlöletpolitikát is, ezzel tesztelve a társadalmat és az uniót, mit enged meg neki amellett, hogy a menekültekkel “elbánik”. (Persze tudjuk, valójában egyetlen valódi intézkedést sem tett a kormány a menekültkérdés megoldására, hiszen a kormány érdeke a probléma fenntartása, és folyamatosan újabb és újabb nagyszabású, megoldást ígérő tervekkel való előrukkolás).

Szombaton Orbán Tusnádfürdőn valójában újra megpróbálta azt, amit az elmúlt év antidemokratikus, megszorító kormányzása után elvesztett: a társadalom felosztását jókra és rosszakra, hűségesekre és ellenségekre, magyarokra és nem-magyarokra. Pedig valójában Orbánnak az egész társadalmat és jólétét kéne képviselnie.

De az orbáni út nem ez, a cél nem valamifajta közös társadalmi vízió fenntartása, hanem a 2014 végi vereségek után abbahagyott totális hatalmi centralizáció, az új magyar feudalizmus felépítése. Az elmúlt év társadalmi ellenállásában ez megbukott, túl korán, túl kevés erővel próbált meg mindenkit egyszerre lenyomni, így kezdheti elölről. Most erőt gyűjt a menekültekkel szemben, aztán jöhetnek a baloldaliak és liberálisok, a buzik, a civilek, a keményen dolgozó emberek, a cigányok és a szegények, hogy maradhassanak az ország kulcspozícióiban az Orbán-fiúk. A Fidesz szemével a konszolidáció fasizmust jelent, a szeretet gyűlöletet, a korrupció jutalmat, Orbán Viktor pedig egyenlő Magyarországgal.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!