Nem gyűlölöm a menekülteket, nem gyűlölöm a hajléktalan emberek, nem gyűlölöm a cigányokat, nem gyűlölöm az LMBTQ embereket. Nem gyűlölöm a liberálisokat, nem gyűlölöm a konzervatívokat, nem gyűlölöm Orbán Viktort, nem gyűlölöm a Fideszt, sem az MSZP-t vagy a DK-t. Sőt, nem gyűlölöm a Jobbikot sem… Viszont gyűlölöm a gyűlöletet, de még inkább a gyűlöletkeltést.
(Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)
Ami most folyik Magyarországon (és sok más helyen a világban), az nem a problémák megoldásáról szól, nem a krízishelyzetek kezeléséről szól, hanem bizonyos emberek, csoportok, kisebbségek, a legkiszolgáltatottabb emberek elleni ellenszenv, gyűlölet, a tőlük való félelem keltéséről, és ennek saját hatalomtechnikai, politikai kommunikációs célokra való kihasználásáról szól.
Ez nem egy újkeletű dolog Magyarországon és a világban. Ha megnézzük a rendszerváltás óta eltelt időszakot, azt látjuk, hogy a két legmeghatározóbb párt, a Fidesz és az MSZP folyamatosan kijátszotta ezt a kártyát. Az MSZP és a liberálisok folyamatosan fasiszta-veszéllyel fenyegettek, a Fidesz mindenért az MSZP-t hibáztatta, „elmúlt nyolc évezett” stb. Az emberek egy része ezáltal nem azért szavazott a Fideszre vagy az MSZP-re, mert annyira szimpatikusak voltak, vagy olyan jó programmal álltak elő, hanem mert féltek, hogy mi lesz, ha az általuk szörnyűségesnek gondolt párt kerül hatalomra.
A kettős állampolgárság kapcsán az MSZP pedig előszeretettel riogatott a románok Magyarországra történő tömeges bejövetelével, állampolgárság-szerzésével. Egyrészt szó nem volt arról, hogy minden román kapna állampolgárságot, másrészt, ha így is lett volna, nekem azzal semmi problémám nem lett volna, ha idejön x millió román. Az MSZP itt a gyűlöletre, a románellenességre alapozva próbált szembemenni a Fidesz népszavazási kezdeményezésével. Nyilvánvalóan nem azért, mert az MSZP-nek baja van a románokkal, vagy azzal, hogy a Romániában élő magyarok kettős állampolgárságot kapjanak, hanem egyszerűen nem engedhette meg magának, hogy a legnagyobb vetélytársa, a Fidesz „megnyerjen” egy népszavazási kezdeményezést, amiből aztán politikai tőkét kovácsolhat és hatalomra kerülhet, ahelyett, hogy az MSZP győzzön. Az MSZP pusztán hatalomtechnikai szempontból választotta ezt az utat és szított félelmet, és ezáltal növelte a románellenes és határon túli magyaroktól rettegő hangulatot.
A Fidesz most a fenti példákhoz képest nagyon hasonló dolgot csinál, azzal a különbséggel, hogy ez most túlment minden határon, nincs semmi fék, nincs semmi önkontroll. Kezdték a nemzeti konzultációval, folytatták a plakátkampánnyal, majd bedobták a „megoldást”, a falat és a szombaton hatályba lépő, mindent felrúgó menekültellenes törvényt.
Már önmagában a nemzeti konzultáció is szakmaiatlan és manipulatív volt, összemosta a bevándorlás kérdését a terrorizmussal, ezzel félelmet keltve és megadva az alapot egy olyan prekoncepció kialakulásához, hogy ha jön sok bevándorló, ráadásul arab országokból, akkor biztos jön egy-két terrorista közöttük, azaz ne jöjjenek, mert ki tudja, melyikük terrorista, mindenkitől félni kell, mindenki gyanús. (Nem, nem fog egy terrorista több ezer kilométer végiggyalogolni, és ha majd be akar jutni Magyarországra, akkor azt meg fogja oldani fal ide vagy oda, törvények ide vagy oda.)
Aztán jött a nemzeti plakátkampány. „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját”, „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat”, „Ha Magyarországra jössz, be kell tartanod a törvényeinket”. Miközben persze folyik az a kommunikáció is a kormány részéről, hogy a menekültek… bocsánat, a gazdasági migránsok nem dolgoznak, semmirekellők, de azért a munkánkat is elvennék. A kultúra tiszteletben tartása nem igazán tudom, pontosan mit takar, de úgy sejtem, ez esetben a keresztény európai kultúráról lehet szó. Nem vagyok vallásos, de ha már itt tartunk, akkor például a pápa szavait követve éppen befogadni kellene ezeket az embereket, és nem pedig falakat építeni eléjük… A törvények betartását kezdje el Orbán Viktor, de ne úgy, hogy ha valami nem felel meg az egyébként általuk alkotott Alaptörvénynek sem, azonnal módosítja azt.
Ez az egész propaganda teret adott a félelem kialakulásának, ami nagyon könnyen ki tud alakulni az ismeretlennel kapcsolatban, prekoncepciókat gyártott és nagyon könnyen át tud csapni egy védekező gyűlöletbe, gyűlölködésbe, és ennek a jelei már egyre nagyobb mértékben mutatkoznak. Felbátorította a szélsőségeket, a rasszista és kirekesztő kommunikáció, embertársaink lenézése elfogadottabb, felvállalhatóbb lett az emberek egy részének. A Fidesz célba talált. De van rá megoldása is: kényszerközmunkával építenek egy falat, amiből jó eséllyel valamelyik jó barát majd szépen meggazdagszik, az emberek meg megnyugodnak, mert hát nem jönnek be ide mindenféle emberek kontrollálatlanul, és az milyen jó lesz nekünk, a Fidesz megmentett minket ettől is.
És miért csinálja ezt a Fidesz? Nem azért, mert Orbán Viktor vagy Habony Árpád tényleg ezt gondolja, hanem azért, mert a Jobbik elkezdett erősödni, azért, mert a Fidesz elkezdett gyengülni, és találni kellett, helyesebben kreálni kellett egy külső ellenséget, amitől meg lehet védeni a magyar népet, amitől lehet félni, és ami ellen kell egy oltalmazót keresni. Orbán Viktor lett az oltalmazó, aki megment minket ezektől a terroristáktól, megvéd minket mindenáron, és ráadásul ezt lenyomja Brüsszel torkán is. Eddig Brüsszel volt az ellenség, Brüsszel ellen folytattunk szabadságharcot. Az nem jött be, kellett valami nagyobb és félelmetesebb ellenség, és ráadásul Brüsszelben is úttörők lehetünk, mert annyira ezt most a németek meg a britek sem bánják… Még a végén tényleg mi leszünk a keresztény Európa megmentői, akik visszaverték a menekültáradatot, mint Hunyadi a törököket.
Csak közben a valóság az, hogy a fallal magunkat zárjuk be, mert félünk. Ezért önként vonulunk börtönbe és elszigeteljük magunkat a külvilágtól, az ismeretlentől, miközben az egész rémtörténetnek semmi alapja nincs. Akik Magyarországra érkeznek, legyenek háború elől menekülő emberek, esetleg az éghajlatváltozás (vagy bármi más körülmény) következtében élhetetlenné vált környezet miatt útnak indulók, ők a társaink, embertársaink. A különbség köztük és köztünk, hogy szerencsésebb helyzetbe születtünk bele. Én egy középosztálybeli európai fehér bőrű, orbáni retorikával élve keresztény, bár nem vallásos családba születtem. Ha én gondolok egyet, és anyagi körülményeim megengedik, akkor holnap elköltözöm Londonba, és ott vállalok munkát. De nem csak Európán belül adatik meg nekem a szabad költözés (bevándorlás) lehetősége, hanem ha úgy tarja kedvem és anyagi lehetőségem, akkor holnaptól egy kenyai lakos lehetek, de mehetek munkát vállalni Argentínába is. Csak azért, mert ide születtem. Csak ezért mehetek oda a világban, ahova akarok. Ezeket az embereket, akik közül ráadásul nagyon sokan háború elől menekülnek, ugyanettől a jogtól fosztjuk meg, csak azért, mert nem fehér középosztálybeli európai vagy amerikai családba születtek. Csak azért, mert mások, mert más a vallásuk, a nyelvük, a bőrszínük, csak azért mert félünk a különbözőségtől, az ismeretlentől és inkább vállalunk egy „börtönbe” zárt életet önként, azzal a feltétellel, hogy ha akarjuk, nekünk nyissák ki a börtönajtót, hogy kimehessünk, de ha visszajöttünk, gyorsan zárják vissza, nehogy valaki más is bejöjjön rajta.
Sok gyűlölet volt idáig is, de most már kezd elviselhetetlenné válni. Szabadcsapatok szerveződnek menekültvadászatra, hashajtót akarnak keverni menekültek italába, miközben manipulált képekkel rémisztgetik egymást az emberek, hogy milyen szörnyűségeket csinálnak a menekültek más országokban.
Szegeden megvertek egy magyar lányt, testvérét és barátját, mert az gondolták a barátjáról, hogy bevándorló. Egy kávézóban nem adtak kávét egy menekülteknek, csak mert menekült. Nem szolgálnak ki egyes boltokban embereket csak azért, mert arabnak néznek ki és ilyenekből egyre többet hallani. De sok olyan eset is van, hogy az emberek nem akarnak a MÁV-on együtt, egy légtérben utazni valakivel, csak azért, mert más, csak azért mert menekült. Azt gondolom, hogy mindannyiunknak felelősségünk van abban, hogy ez a gyűlölet ne eszkalálódjon tovább és a gyűlöletre ne gyűlölettel válaszoljunk, és ne hagyjuk a helyzetet eszkalálódni egy teljesen szegregált Magyarország létrejöttéig. Nem akarok az 50-es évek Amerikájába visszatérni, ahol a busz két végén ültek a fehérek és feketék, ahol külön vendéglátóipari egységek voltak a fehérek és a feketék kiszolgálására, ahol külön mosdót használtak fehérek és feketék, és ezt mind azért, mert ők feketék, “mások”, “nem olyanok, mint mi”.
A sok elkeserítő dolog mellett van nagyon sok pozitívum is. Azoknak az embereknek a munkája kell, hogy példa legyen mindannyiunk számára, akik közül sokan életükben először önkénteskednek és segítenek a menekülteknek információátadással, élelemmel, szállással. Főleg úgy, hogy ez alapvetően nem az ő, hanem az állam kötelessége lenne, hogy a megfelelő információkkal és élelemmel stb. ellássa ezeket az embereket. De pozitív példaként tudom említeni azt is, hogy az MSZP felajánlotta a civilek számára a pártszékházát, Zugló egy légópincét, sok politikus is segít ma a menekültek ellátásban, és a legtöbben sajtó nélkül. Szegeden biztosít a városvezetés infrastruktúrát a civilek munkájához, és végre nem a politikai tőke kovácsolása hajtotta ebben őket (persze ebben is van kivétel, de ez csak kisebbség), hanem a segítségnyújtás, ami abból is látszik, hogy nem kétnaponta tarnak arról sajtótájékoztatót, hogy hol-mit segítettek a hírverés kedvéért, hanem egyszerűen cselekednek.
Mi lehet a megoldás a gyűlöletkeltő politikára? A megoldás nem az „Orbán takarodj”-ban van, hanem abban, hogy nem hagyunk teret a gyűlöletnek és a gyűlöletkeltésnek. Nem abban van a megoldás, hogy elkezdjük gyűlölni a Fideszt, hanem abban, hogy megmutatjuk, hogy mi nem ilyenek vagyunk, abban, hogy segítünk, vagy legalább nem gyűlölködünk.
A menekültkérdés rendszerszintű probléma, Európának és a nyugati világnak ezt közösen kell egy szolidaritáson, befogadáson és elfogadáson alapuló, társadalmi feszültségeket nem gerjesztő módon megoldania. Orbán Viktor, ha akarná, sem tudná megoldani egyedül ezt a helyzetet. Viszont Orbán Viktor nem akarja megoldani ezt a helyzetet, hanem politikai tőkekovácsolás céljára akarja kihasználni más emberek szerencsétlenségét. Amit mi tehetünk, hogy nem ülünk fel ennek, és megmutatjuk, hogy mi nem egy ilyen Magyarországon szeretnénk élni.
Támogass havi 1000 forinttal:További vállalásaink
és támogatási lehetőségekA Kettős Mércét nem támogatják pártok vagy oligarchák, nem használunk állami vagy külföldi pénzeket. A Mérce egy független baloldali portál, melynek a működése rajtad is múlik! Ha szeretnél még több hasonló cikket olvasni a menekültekről, támogass minket!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.